Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.
Ülésnapok - 1931-16
2 Az országgyűlés képviselőházának 1( Bemutatom a t. Háznak Zsitvay Tibor képviselő úr levelét, melyben a rétsági, Ernszt Sándor képviselő úr levelét, melyben az ipolysági, Vitéz Gömbös Gyula képviselő úr levelét, melyben a kiskunhalasi, Mayer János képviselő úr levelét, melyben a hódmezővásárhelyi és gróf Szapáry Lajos képviselő úr levelét, melyben az alberti választókerületben nyert képviselői megbízatásáról lemond. A lemondásokat a Ház tudomásul veszi. Ezzel kapcsolatban jelentem a t. Háznak, hogy a lemondások folytán megüresedett választókerületekben az új választások elrendelése iránt szükséges intézkedések megtétele végett a belügyminiszter urat megkerestem, illetve a Mayer János képviselő úr lemondása folytán megüresedett hódmezővásárhelyi kerületben Ernyei István pótképvlse.ő behívása iránt a szükséges intézkedéseket megtettem. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a szombathelyi választókerületben időközi választáson megválasztott gróf Csekonies Iván, .a rétsági választókerületben időközi választáson megválasztott vitéz Keresztes-Fischer F erenc, a kiskunhalasi választókerületben időközi választáson megválasztott Musa István, az ipolysági választókerületben időközi választáson megválasztott Tabódy Tibor, továbbá a Mayer János képviselő úr lemondása folytán behívott Ernyei István képviselő úr megbízólevelét. A megbízóleveleket a Ház megvizsgálás és jelentéstétel céljából kiadja az állandó igazolóbizottságnak. Bemutatom a t. Háznak a m. kir. közigazgatási bíróság Ötrendbeli jelentését, amelyben tudatja, hogy a vitéz Szánthó Ferenc és társai Örkényi lakosoknak a • lajoismizsei választókerületben megtartott képviselőválasztás érvénytelenítése iránt Hoffer László képviselő úr ellen beadott, Kovács János miskei lakosnak és társainak a kalocsai választókerületben megtartott képviselőválasztás érvénytelenítése iránt Szabóky Jenő képviselő úr ellen, Piti Antal és társai sárospataki lakosoknak a sárospataki választókerületben megtartott képviselőválasztás érvénytelenítése iránt Bessenyey Zénó képviselő úr ellen, t Szabó Lajos és társai szentesi lakosoknak a szentesi választókerületben megtartott képviselőválasztás érvénytelenítése iránt Lázár Andor képviselő úr ellen, s végül özv. Holló Lajosné és társai kiskunfélegyházi lakosoknak a kiskunfélegyházi választókerületben megtartott képviselőválasztás érvénytelenítése iránt Kiss István képviselő úr ellen beadott panaszt visszautasította. A bejelentéseket a Ház tudomásul veszi. Minthogy a felsorolt képviselő urak megválasztása ellen beadott panaszokat a közigazgatási híróság visszautasította s a képviselő urak megválasztása óta 30 nap eltelt és megválasztásuk ellen kifogást nem emeltek, azért Hpff er László, Szabóky Jenő, Bessenyey Zénó, Lázár Andor és Kiss István képviselő urakat végleg igazolt képviselőknek jelentem ki. Bemutatom at. Háznak Ivády Béla képviselő úr levelét, amelyben m. kir. földmívelésíigyi miniszterré történt kinevezése következtében a Képviselőház pénzügyi és földmívelésügyi bizottságaiban, továbbá a kivándorlási tanácsban, valamint az 1928 : XLI. te. 6. §-a . ülése 1931 november 4,-én, szerdán. alapján alakult •• véleményező bizottságban viselt rendes tagságairól lemond. Bemutatom Eber Antal képviselő úr levelét, amelyben a pénzügyi-, közgazdasági és közlekedésügyi, valamint a 33-as országos bizottságban viselt tagságáról lemond. A lemondásokat a Ház tudomásul veszi. Az ilymódon megüresedett tagsági helyek betöltésére nézve később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Bemutatom a külügyi bizottság elnökének levelét, amelyben tudatja, hogy a külügyi bizottság folyó évi augusztus hó 28-án tartott ülésén az üresedésben levő bizottsági emöki tisztségre Pékár Gyula, a helyettes^ elnökig tisztségre pedig gróf Ráday Gedeon képviseiő urakat választotta meg. Bemutatom a pénzügyi bizottság helyettes elnökének levelét, amelyben tudatja, hogy & pénzügyi bizottság folyó évi október hó 27-én tartott ülésében a pénzügyi bizottság elnökévé Ugrón Gábort, helyettes elnökévé pedig Schandl Károly képviselő urakat választotta meg. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bejelentem a t. Háznak, hogy Andreetti Károly képviselő úr hozzámintézett levelében az 1901 : XXIV. te. 1. §. (2.) bekezdésének 3. pontjára való utalással önmaga ellen összeférhetlenségi esetet jelentett be. Minthogy a bejelentés a Házszabályok 60. §-ában előírt kellékeknek megfelel, azt a házszabályok 68. §-ának (1.) bekezdése értelmében az állandó összeférhetlenségi bizottsághoz tettem át. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bejelentem a t. Háznak, hogy Bodó Antal szegedi lakos Bodó János képviselő úr ellen összeférhetlenségi esetet jelentett be. Minthogy a bejelentés & házszabályok 60. §-ában előírt kellékeknek nem felel meg, azt elutasítottam s a Ház irattárába helyeztettél« t. A bejelentést a Ház tudomásul veszL Bemutatom a t. Háznak az igazságügyminiszter úr jelentését, amelyben Garai János által a Képviselőház sérelmére állítólag elkövetett becsületsértés vétségének megtorlása céljából a szükséges felhatalmazás megadását kéri. Javaslom, hogy az igazságügyminiszter úr jelentését és az ahhoz csatolt iratokat a Ház előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából adja ki az igazságügyi bizottságnak. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ily értelemben mondom ki a határozatot. Bemutatom a t. Háznak az állandó összeférhetlenségi bizottság elnökének jelentését, amelyben tudatja, hogy az állandó összeférhetlenségi bizottság Zsóry Lajos képviselő úr összeférhetlenségi ügyének az 1901 : XXIV. te. 1. §-a alá tartozó részét elbírálta és idevonatkozó határozatát a Képviselőháznak megküldi, az összeférhetlenségi ügynek az érdekinkompatibilitásra vonatkozó részében pedig az előkészítő eljárást befejezte. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az állandó összeférhetlenségi bizottság által küldött határozatot felolvasni. Pakots József jegyző (olvassa): «A Képviselőház állandó összeférhetlenségi bizottsága folyó évi október^ hó 22-én tartott ülésében Zsóry Lajos országgyűlési képviselőnek főszolgabírói állására vonatkozólag baji Patay Gyula mezőkövesdi lakos által az 1901 : XXIV. te. 5. §-ának 1., 7. és 10. pontjai, valamint a 7. és 15. §-ok alapján, hivatkozással a 21. és 24. §-okra, bejelentett Összeférhetlenségi ügyében a házszabályok 62. §-a alapján lefolytatott tár-