Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-15

Az országgyűlés képviselőházának 15. kodtak bele a derék, jól bevált, olyan sok kereseti alkalmat és új exisztenciális lehetőségeket nyújtó forgalmi adóba. Hiszen Istenem, a zavarosban olyan jó lenne halászni: a forgalmi adóellenőrök leeresztett létszámát újból felemelni, új forgalmi adófőellenőri állásokat kreálni, új kétkenyeres fizetéseket. (Büchler József: Nyugdíjas főtanácsosok, ezredesek és egyebek számára! — Zaj.) Bizonyára nagyon jó volna egyeseknek, akik a bürokrácia útján vannak, a maguk pereputtyát itt elhelyezni. (Zaj.) En a legsúlyosabb mértékben elhibázottnak tartom a miniszterelnök úrnak és a t. pénzügyi kormányzatnak azt a felfogását, hogy az állam gazdasági helyzetén adófelemeléssel lehet segíteni. (Igaz! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. miniszterelnök úr, tessék tudomásul venni, hogy az adókat nem azért nem lehetett Magyarországon eddig sem behajtani, mert^ az embe• rek nem akartak fizetni, hanem azért, mert nem volt miből. En tegnap kint voltam egy pestkörnyéki városban, ahol a polgármesterrel vacsoráztam együtt. Az ínséges dolgokról volt szó, s azt kérdeztem: Hány munkanélküli lesz a télen a te városodban? Erre azt válaszolta nekem: Mindenki, aki nem köztisztviselő a városban, munkanélküli lesz! Erre azt_ kérdeztem: Hogyan reméled az adókat behajtani? •— mire azt mondotta nekem, hogy: Itt több adót nem fognak tudni behajtani! Aki a magyar államháztartást most abból akarja szanálni, hogy itt több adót fognak tudni behajtani, az .nem homokra épít, hanem egészen egyszerűen a vízbe, a tengerbe rakja a téglát. Hát hol méltóztatnak élni t képviselőtársaim'? Hiszen itt minden ember, az ügyvéd, az orvos, az iparos, a kereskedő, a bankár is már lassan állás- és foglalkozás nélkülivé vált (Felkiáltások: A gazdák is hasonló helyzetben vannak!) és a gazdáknál is ugyanez van. A t. miniszterelnök úr is ismeri és tudja nagyon jól, hogy itt sem a nagybirtokos, sem a kisbirtokos az utóbbi időben már nem 'tud termelni és a termelési költségen felüli áron nem bírja eladni a maga termeivényeit. Hát ha'ez így van, akkor nem tudom megérteni, hogyan méltóztatik egyáltalán arra gondolni, hogy ebben a megszanált országban még több adót hajtsunk be, ahol az utolsó esztendőben — és ezt meg kell mondanom, mert ezt nem lehet elhallgatni — kutyakorb áccsal vertük mi és a t. túloldal is az állami feleslegek gondolatát, ahol még az utolsó esztendőben is, amikor már minden tönkrement, pusztult, a 876 millió pengőre leszállított költségvetés mellett is többet vettek be, mint amennyi a két esztendővel azelőtti legmagasabb költségvetési előirányzat volt. Ebben az országban, amely idáig eljutott, most a pénzügyi adminisztráció, amelyet valóságos vasbottal kellett elverni attól a gondolatától, hogy minden iparos, kereskedő és forgalmi adóalany tisztán csak azért van, hogy a maga embereit rájuk küldhesse, most ismét akcióba lép. Hallom, hogy az egyik forgalmi adó-csinovnik, az egyik potentát már közölte a forgalmi adóalanyok egyik küldöttségével, hogy most pedig megint ő következik. A t. miniszterelnök úr a boldog magánéletben élt akkor, amikor ezelőtt néhány esztendővel ennek az országnak egész iparos és kereskedő társadalmára ráeresztették a tatárokat. Kijelentem, hogy a tatárjárás gondolatától, amely tatárjárás ezelőtt körülbelül 700 esztendővel volt, nem félnek úgy az iparosok és kereskedők, mint ahogy félnek ma annak a hírétől és gondolatától, hogy a forgalmi adóülése 1931 augusztus 28-án, pénteken. 387 ellenőrök zsebrák-hadát megint rájuk akarja ereszteni a kormány. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, Fábián Béla: Kérnék 15 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Fábián Béla: Lehet, hogy anyagilag talán súlyosabb intézkedések is vannak a kormány tarsolyában, én azonban kijelentem, hogy az adófizető polgárok ezért és nem másért, a legnagyobb rettegéssel gondolnak arra, hogy a forgalmiadó-ellenőröket megint rájuk fogják ereszteni. Az én t. képviselőtársaim, akikhez eljutottak a forgalmiadó-panaszok, velem együtt elmondhatják, hogy a vidéken és a fővárosban is, általában mindenünnen hogyan súgták a fülükbe az adófizető polgárok a zsarolásnak és erőszakoknak szörnyűséges eseteit, amelyekre nézve r azonban kérték, hogy azokat itt a Képviselőházban ne tárjuk fel, nehogy esetleg ott rájukrontsanak. Hányszor fordult elo, hogy az a vizsgálatra kiküldött referens ugyanúgy megvágta azt a szerencsétlen adóalanyt, mint ahogy megvágta az a forgalmiadóellenőr, aki belőle élt. Az egész magyar iparos- és kereskedőtársadalomnak a csontjai reszketnek, mert hiszen még csontjaikban érzik a forgalmiadó-rezsím szörnyűséges átkát. Es mi lesz akkor Magyarországon? Megint eljutunk odáig, hogy néhány embernek, akikről majd leszek bátor beszélni, hogy kicsodák, nyugalmazott katonatiszteknek, nyugalmazott államtitkároknak és nem tudom kicsodáknak, eldorádó ja lesz ismét ez az ország. A legnagyobb mértékben nélkülözöm a miniszterelnök úr programjából annak a kijelentését, hogy a miniszterelnök úr nem akarja ugyanazt csinálni, amit az eddigi rezsim csinált, amely a választás előtt vagy valami gazdasági megrázkódtatás alkalmából mindig ígéreteket tett, azután 'pedig ezeket az ígéreteket mindig elfelejtette. (Ellenmondás a jobboldalon.) Méltóztassék visszaemlékezni arra, hogy hányszor ígérték meg itt a közüzemek leépítését. Nem építették le őket. Hányszor ígérték meg, hogy a szövetkezeteknek nem adnak tovább pénzt, és mégis adnak nekik pénzt ugyanakkor, amikor a szövetkezet és a közüzem tulajdonképpen a magyar polgári társadalom védgátját élő kisiparnak és kiskereskedői rétegnek a saját adójából csinál konkurrenciát. Méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek egy olyan kérdésre, amelyet feltétlenül figyelmébe akarok ajánlani a miniszterelnök úrnak és a kormánynak. Ez a kérdés pedig a magasrangú szférákban élő magyar köztisztviselői kar kérdése. Lehetetlenség, hogy mi itt akkor, amikor az ország megmentéséről van szó, elhallgassunk akármilyen olyan kényes kérdéseket, amelyeknek teljes és nyugodt feltárásától és az állapotok megváltoztatásától függ szerény véleményem szerint ennek az országnak sorsa. A hétfejű sárkány, amelyről az anekdota és a régi történet szól, amely egy országot tartott állandóan a maga hatalma alatt, valóságos kismiska ahhoz képest, ami Magyarországon e tekintetben történik. A hétfejű sárkány fiókái ülnek mindenütt a magyar bürokrácia csúcsain és azért fogok itt néhány példát elmondani, mert hitem és meggyőződésem az, hogy ameddig a t. magasrangú, csúcsokon élő miniszteriális tisztviselő urak le nem tesznek arról a gondolatról, hogy az ő hivataluk öncél, le nem tesznek arról a gondolatról, hogy nekik lehetőleg mindenütt a fizetésükön kívül még legális, aláhúzom, legáH^^^^^^^HI^^^^I