Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-11

252 Az országgyűlés képviselőházának 11. ülése 1931 augusztus 1-én, szombaton. vagy egy aktának a kikézbesítése, feltétlenül oda kell állania a nagyközönség kritikája elé, rajtunk keresztül, és el kell ezt szenvednie. Aki erre nem képes, az ezzel bebizonyította azt, hogy alkalmatlan egy ország vezetésére, vagy valamely ügy elintézésére. T. Képviselőház! Ez a kormány az eddigi gyalkorlat tanúsága szerint nagyon szeret kerettörvényeket gyártani. Ez a kormány nem egy ízben hozott a képvselőháiz elé olyan törvényjavaslatot, amelynek messzemenő, továbbmenő rendelkezéseit nem láthattuk, nem tudhattuk előre. Az ide hozott törvényjavaslatok túlnyomó nagyrészt kerettörvényjavaslatok voltak, amelyekbői azután a rendeletek tömegei származtak később. Volt olyan törvényjavaslat is, amelyből, amikor törvényerőre emelkedett, természetszerűleg olyan messzemenő, nagyszabású intézkedéseket tartalmaztak, amelyeket a képviselőház előre nem láthatott, így tehát érthető, ha a képviselőháznak az a része, amely mandátumát nem a kormány kegyeiből, hanem a nép bizalmából szerzi meg, az ilyen kerettörvénygyártással szemben bizalmatlan. Hiszen, bocsánatot Okérek, nem lehet tudni előre, hogy egy kerettörvény rendelkezései, illetőleg egy kerettörvényből folyó rendelettömegek milyen megterhelést jelentenek, milyen rettenetes felelősséget rónak azután az ország lakosságára. Ennek a kerettörvénygyártásnak azután a befejezése, azt hiszem, merem hinni, hogy az utolsó etapja, a befejező része, — az. a felhatalmazási javaslat, mellyel most ide előállott ez a kormány. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy ez a felhatalmazási javaslat az utolsó gomb lesz azon a kabáton, amelyet ez a kormányrendszer 12 esztendőn keresztül összefércelt az ország kárára. Ez után a felhatalmazási javaslat után már nem következik még egy törvényjavaslat, amelyet a kormány terjeszt az ország színe elé: nem lehet, hogy azokat a könnyelmű intézkedéseket, amelyeket ez a kormányrendszer több. mint egy évtizeden keresztül hozott az ország rovására, ezt a bűnt, ezt a bűnhalmazatot ne kövesse egy bűnhődés és hogy ez a kormány végre bele ne bukjék ebbe az utolsó nagyszabású intézkedésébe, amelyet felhatalmazási javaslatnak neveznek. T. Ház! Ennek a felhatalmazási javaslatnak 4. §-a arról intézkedik, hogy adjon a képviselőház a kormánynak felhatalmazást az állami kiadások csökkentésére és az állami bevételek emelésére. Hogy az állami kiadások csökkentése miből fog állani, azt nagyon szerettem volna tudni. Azt hiszem, minden parlamentárisán kormányzott országban úgy szokás csinálni, hogy legalább összehívnak egy pártközi értekezletet és azon a pártközi értekezleten a kormány megmondja a terveit, megmondja, hogy nagyjából mit akar csinálni, miből fog állani az állami bevételek emelésének ténye, hol akarja az adót emelni, ott-e, ahol még tényleg lehet valamit elérni. Azt hiszem, hogy nagyon sokat már nem lehet elérni ebben az országban, mert hiszen az urak már mindent elemésztettek, amit el lehetett emészteni. De tegyük fel, hogy még volna valami, vájjon ott fogják-e meg a kérdést, vagy megint a közvetett adók emelésénél, a forgalmi adók emelésénél, tehát a dolgozó néorétegeket agyontipró, agyonsújtó adónemek emelésénél akarják megfogni? Méltóztassanak nekem megengedni, ha már a kormány nem élt ezzel az ildomossággal, ha legalább egy látszat alkotmányosait nem^ játszik, ha legalább egy formáját nem játsza meg a parlamentáris életnek és így nagyjában legalább, hogy úgy mondjam, suba alatt nem informálja a Képviselőházat arról, hogy mit akar csinálni, akkor legalább azt mondaná meg világosan és félreérthetetlenül, hogy mit akar csökkenteni. Mert méltóztassék elhinni, nem kisebb veszély foglaltatik a csökkentésben, mint az emelésben. Az eddigi tapasztalatok szerint mindig fájdalmas volt az, amikor a kormány csökkentette a kiadásokat, mert nem ott csökkentette, ahol első helyen kellett volna. Hiszen Peyer Károly képviselőtársam bemutatta például azt, hogy az adminisztrációs kiadások hogyan emelkedtek. Időről-időre mindig az volt az érve a kormánynak, hogy: nem tudom az adminisztrációt csökkenteni, mert nem tudok agyonbunkózni ennyi meg ennyi közalkalmazottat, nem tudom őket éh-halálra ítélni. T. Képviselőház! Ki kell jelentenem, hogy a szociáldemokratapárt, annak ellenére, hogy nem utazott rá és nem várhatta a köztisztviselők rétegeinek szavazatait, állott ezen^az állásponton. Igenis belátással voltunk aziránt, hogy nem lehet máról-hólnapra magyar em'berek, magyar közalkalmazottak tömegeit éhhalálra ítélni. Állottunk ezen az állásponton. De azon az állásponton nem állhattunk, ihogy ezt az adminisztrációt az égig dagasszuk; meg kellett vaj lahol állani, mert mégis csak lehetetlen, hogy a 13 vármegyés Magyarországot több ember, nagyobb költséggel adminisztrálja — erre esküszöm, hogy rosszabbul adminisztrálja — mint ahogyan aránylag kevesebb tisztviselő adminisztrálta a 63 vármegyés Magyarországot. Méltóztattak rá példát kívánni? Hát, mondok egy példát. Miskolc város törvényhatósági bizottsága a villamos tröszttel egy egyességet kötött. Ezt az egyességet a törvényhatósági bizottság minden pártja, a szociáldemokratapárt is elfogadta, egy ember kivételével. Most, tisztelt Képviselőház, az történt, hogy akkor, amikor ezek a gazdasági katasztrófák még nem látszottak, még nem mutatkoztak, ez a vállalat három és félmillió pengős ^kölcsönt ígért az egyességben Miskolc városának, és ez volt a fő indítóoka annak, hogy ezt az egyességet elfogadtuk. Felterjesztődött a törvényhatósági bizottság határozata és hét hónapig szuszogott három minisztérium ezen a határozaton, amíg azt jóváhagyta. A belügyminisztériumból átvandlizott a pénzügybe, a pénzügyből vissza a belügybe, a belügyből a kereskedelemügybe, a kereskedelemügyből vissza a belügybe, mindenütt ültek rajta a tisztelt urak, a különböző méltóságos és nagyságos urak, nagy kényelmesen ültek rajta heteket, hónapokat, végeredményben eltelt hét hónap, s a gazdasági helyzet közben idáig rothadt, ahol vagyunk, és erre a tröszt azt mondotta, most már bajok vannak. Hát persze, hogy bajok vannak. Nem volnának ilyen bajok,^ ha az »adminisztráció a helyzet magaslatán^ állott volna, ha nem volna ez az aktasibolás, amely van, hogy Rakovszky Iván volt belügyminiszter úr kifejezésével éljek, ö mondotta ebben a Képviselőházban, hogy minél több a tisztviselő, annál nagyobb az aktasibolás lehetősége. Természetesen mindenki a saját maga létének szükségességét akarja igazolni azzal, hogy ide-oda tologatja és kezében tartj aktát. (Ügy* van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Büchler József: Szórólszóra így van!) Egy túltengő adminisztráció nem munkajavulást, nem munkaelvégzést je-