Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-7

66 Az országgyűlés képviselőházának lességünk kritizálni. Ennek előrebocsátásával tehát hozzáfogok a kritikához. Előbb azonban Éber Antal t. barátomnak és képviselőtársamnak egypár kijelentésére kell reflektálnom. Emlékszem a képviselő úrnak egy nagyon érdekes előadására, amely azután egy füzet alakjában is megjelent s amelyet — amint mindig a képviselő úrnak összes szellemi ter­mékeit el szoktam olvasni — nagy érdeklődés­sel szintén elolvastam és abból is azt láttam, hogy a képviselő úr is azon az állásponton volt mindig, amelyen mi vagyunk, ellenzékiek. Lo­jálisán elismerem, igenis, a képviselő úr a vá­rosházán mindig teljes fegyverzettel küzdött az ellen a gazdasági politika ellen, amelyet sok­kal nagyobb mértékben az ő általa támogatott kormány most gyakorol. (Ügy van! a balolda­lon.) Ez az igazság, és hogy én mindjárt reflek­tálhassak a fővárossal kapcsolatos dolgokra, mindazt, amit a képviselő úr itt sürget, mi el­lenzékiek teljes egészében aláírjuk. (Ügy van! balfelől.) Sőt többet mondok, képviselő úr. Ön a vá­rosházán a többségi párthoz tartozott. Kijelen­tem, amennyiben ott — mert ott a képviselő úr­nak szintén módjában van, hiszen a többségi ha­talom ott még jobban ki van építve, mint itt a képivselőházban. (Gr. Sigray Antal: Az lehe­tetlen! T-'•'• Mozgás és derültség a baloldalon.) — méltóztatik ezekkel a javaslatokkal előállani, méltóztatik az ön vezérével, Kozma Jenővel megbeszélni ezeket a dolgokat, Kozma Jenő majd rendbe jön Wolff Károllyal, mi pedig ezen az úton, ahol a pazarlás, túldimenzionálás meg­szüntetéséről van szó, igenis Önnel fogunk ha­ladni, De ha ön, képviselő úr, a Svábhegyen sétál és megütközik a Diana-utcai iskolán, akkor én azon csodálkozom, hogy a t. képviselő úr éppen csak ezen csodálkozik. Engedje meg, megmondom, hogy én mikor csodálkozom 1 . Én akkor csodálkozom, ha eLmegyek a Wenckheim­palota- mellett, a Károlyi-palota mellett (De­rültség és taps a baloldalon.) és — bocsásson meg nekem a t. képviselő úr — ha Szegeden sé­tálok, ott is csodálkozom. (Zaj balfelől.) Sőt, ha a Társadalombiztosító nagy felhőkarcolóját lá­tom, akkor is csodálkozom. (Rassay Károly : Még a két Dunahídon is csodálkozom!) Ha volt túlköltekezés, t. Képviselőház, akkor azok a költekezések, amelyek iskolák alakjában jelent­keztek, a legkisebbek. (Éber Antal: És a Szé­chenyi-fürdő karrarai márványszobrai? — Fá­bián Béla: Hát azt ki szavazta meg? — Rassay Károly: A belügyi vigadón nem csodálkozik és a freskókon, amelyek itt vannak a Házban?! — Jánossy Gábor: Előre tekintsünk, ne hátra! — Zaj a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Friedrich István: T. Képviselőház! Mindig nagyon szép cikkeket olvastam arról, hogy rö­vidlejáratú kölcsönöket csak nagyon mérsékel­ten szabad igénybevenni, hogy rövidlejáratú kölcsönökkel nem lehet beruházni. Ezek a cik­kek megjelentek a Nemzeti Bank elnöke tollá­ból, Schober vezérigazgató tollából, Éber Antal t. képviselőtársam tollából. Valamennyien azt magyarázták, hogy a rövidlejáratú kölcsönök­kel nagyon kell vigyázni. Ebben mi az urakkal mindig egy nézeten voltunk. Es most mégis mi­lyen a helyzet? Olyan, hogy látnom kell Éber Antal t. képviselőtársamat, aki ezen a fronton az első vonalon küzdött,^ felállani és támogatni azt a javaslatot,, amely éppen az ellenkező gaz­daságpolitikának a következményeként jött ide a Ház elé. 7, ülése 1931 július 28-án, kedden. Ha végiggondolunk tizenegy éves parla­menti ellenzéki működésünkön, akkor meg­állapíthatjuk, hogy nekünk ellenzéknek ez itt nem az első esetünk. Itt volt a népszövetségi kölcsön felvétele. Ugyanígy követelték az el­lenzéktől, hogy néhány felszólalással gyorsan eressze át a népszövetségi kölcsönt, mert ha nem, ilyen meg amolyan bajok lesznek. Hol van ma már a népszövetségi kölcsön? Azóta volt egy pénzügyminiszterünk, Bud János, aki a dáriusi gazdagságot varázsolta ide kincs­tári áltőkék alakjában. Két-háromszázaiékos késedelmi kamatot fogadtak el itt^ önök, t. többség, havonta a hátralékok után és így ter­melték ki, hogy fináncnyelven mondjam: ki­munkálták az áltőkéket 250 milliós kincstári feleslegek alakjában évente. Három év alatt 750 milliót munkáltak ki, azaz háromszor any­nyit, mint amennyi az egész népszövetségi kölcsön volt. Ezeket az áltőkéket azután nagy­kegyesen altruista akciók alakjában bocsátot­ták ki a magángazdaság csatornáiba. Éber t. képviselőtársam, hát nem egy valóságos salto mortaléja ez a gazdasági törvényeknek? Har­minckilenc százalékos büntető kamattal produ­káltak áltőkéket, hogy a magángazdaságot alimentáiják. Ennek a szerencsétlen politiká­nak az eredménye, igenis, ez a súlyos helyzet, amelyben ma vagyunk. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Felvettek még közben gavallérkölcsönöket is. (Szeder Ferenc: Ahol csak kaptak!) Fel­vették a gyufakölcsönt. Kapott az igen t. pénzügyminiszter úr egy kisegítő kölcsönt hi­dak építésére és egyéb sürgős beruházásokra —• 87 millió pengő alakjában. Ezt szóvátettem a múlt Képviselőház legutolsó ülésén is. Adjuk össze ezeket s több mint ezermillió pengő jön ki. (Felkiáltások a baloldalon: Hol van?) Ezer­millió pengőt produkáltak a kincstár részére. S miből? A dolgozó társadalomból. Most önök ismét ideállnak s öt- vagy hétmillió font köl­csönt akarnak felvenni és ezt úgy állítják ide elénk, hogy ha ez nem lesz meg rövidesen, akkor így meg úgy, súlyos bajok jönnek. Hát, mi nem akadályozzuk ezt meg. Tessék csak felvenni ezt a kölcsönt is. De ha ez a kölcsön is arra az útra, arra a nehéz útra fog kerülni, Éber t. képviselő úr, amelyet ön is lát és én is látok, nem fog-e elveszni ez is abban a labi­rintusban, amelyben az az ezermillió meddőn elbitangolt minden gazdaságpolitikai eredmény nélkül?! Amikor pedig t. képviselőtárs ami világje­lenségről beszél, lojálisán elismerem, hogy vi­lágválság van, de az is világjelenség mindenütt a világon, hogy ahol egy kormány gazdaság­politikája idáig juttatja a nemzetet, az a kor­mány el is megy a helyéről. (Ügy van! Ügy van! — Taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Kun Béla: Ügy van, le kellene Vonni a kon­zekvenciát!) Kérdem, r világjelenség az, hogy egyes miniszterig tárcák önállósítják magukat és a hiteligénylés nagyon süppedékes terüle­teire tévednek el? Világjelenség az, hogy egyes miniszterek külön-külön önállósítják magukat fiókpénzügyminiszterekké és külön fináncpoli­tikát gyakorolnak saját berkeikben? Világje­lenség az, hogy a felelős pénzügyminiszter ezt tűri, sőt a védelmére kel ennek itt a Képviselő­házban? Lehet ezt a politikát úgy folytatni, hogy a mi szájunkra lakatot kényszerítenek s azt kívánják tőlünk, hogy lábujjhegyen jár­junk? Velünk szemben tudnak Önök erélyesek lenni? Méltóztassanak a saját portájukon ren­det csinálni! Ha pedig ez nem fog bekövetkezni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom