Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-7

62 Az országgyűlés képviselőházának (olvassa): «Olyan tervekkel, amelyek lényeges kiadásokat vonnak maguk után, a jólét visszatértéig kell várni, bármily kívánatosaknak látszanak is.» (Zaj a szélsőbaloldalon. — Kun Béla: Ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna fogadnia a kormánynak, de nem itette! — Tovább olvassa): «Ez szükséges... (Zaj a szélsőbaloldalon. — Kabók Lajos: Százezrek éheznek!) Elnök: Kabók Lajos képviselő urat kérem, maradjon csendben. Éber Antal: ...és ezt különösen elvtársaimnak mondom, mert semmiféle osztály nem fog végeredményben a takarékosságból nagyobb hasznot húzni, mint a munkásság.» (Rassay Károly: Itt egyetértünk!) A munkaalkalmak mint közgazdasági fogalom nem létezik. A munkaalkalmak hangoztatása olyan értelemben, ahogyan hangoztatni szokták, bűn a közgazdasági törvények igazságaival szemben. Ez az én felfogásom és ez a Snowden felfogása. Mert mit jelent az, hogy munkaalkalom? Végeztetni valami munkát, nem azért, mert arra, amit akarok csinálni, produktivitás vagy rentabilitás, vagy mind^ a kettő szempontjából szükség van, hanem azért végeztetni, hogy munkát adjunk. Márpedig akkor mi történik? Ezt miből végeztetheti egy közület! Végeztetheti vagy adókból, vagy; adósságból. Ha adókból végzi, akkor elveszi állampolgárai jövedelmének-vagy azt a részét, amelyet fogyasztásra fordítana, tehát amely természetesen nyújtja a munkaalkalmat, vagy azt a részét, amely tőkeképződésben jegecesednék ki, amely tehát 'éppen azokat a temelési esz- , közöket sújtja, amelyek a munka folytatásához szükségesek. A másik eshetőség az, hogy adósságokat csinálunk. Azok a munkaalkalmak, amelyeket olyan adósságokból csinálunk, hogy nemcsak a rentabilitás, hanem a produktivitás szempontjából sem állják ki a kritikát, vétek a közgazdasági törvények ellen és az ilyen munkaalkalmak... (Kabók Lajos: Százezreket éheztetni nagyobb vétek!) Ezt méltóztassék talán Snowden-nel elintézni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ott munkanélküli segélyek vannak ! — Györki Imre: Nagyobb segélyt kapnak, mint amennyit itt a dolgozó keres!) Munkanélküli segély? A munkanélküli segéllyel úgy vagyok, hogy teljesen magamévá teszem azt, amit ebben a tekintetben Teles'zky János egy ankéten mondott, (Propper Sándor: Itt már Teleszky, már nem Snowden! — Simon András: Maguk hivatkoztak rá!) hogy tudniillik ha már választanom kell... (Zaj a Ház minden oldalán.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, mindkét oldalon. Éber Antal: ...két hiba között, hogy melyik hibát kövessem ej, aat-e, hogy munkaalkalmak címén invesztíciókat csináljunk, vagy azt, hogy munkanélküli segélyt adjunk, akkor ezt a másodikat ő is, én is kisebb hibának tartom, (Friedrich István: Munkanélküli segélyt?) Kisebb hibának tartom, mert az egy bizonyos öszszegnek bizonyos ideig való kiadásából áll, de nem köti le a nemzet tőkéit, nem idéz elő olyan külföldi adósságokat, amilyeneket konzekvenciáit most is viseljük. (Friedrich István: Miből fizessük? Ez is csak kölcsönből vagy adóból fizethető!) De munkanélküli segély? Azt .olvastam az évnek elején, hogy Stalin megszüntette a munkanélküli segélyeket Szovjetoroszországban, mert 700.000-re emelkedett fel a munkanélküliek száma a munkanélküli segély folytán; ennélfogva a szovjet az, amely a már 7. ülése 1931 július 28-án, kedden. létezett munkanélküli segélyt eltörölte. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az Egyesült Államokban sohasem is volt, nem is kellett eltörölni. Tehát a legkapitalistább országban és a legszociálisabb országban, ahol már igazán mindent szocializáltak, egyaránt hiányzik a munkanélküli segély, (Egy hang bal felől: Sem munkaalkalom, sem segély: éhhalál! — Zaj. — Propper Sándor: Van fogalma a szociális országról?) egészen eltekintve attól, hogy a mi államháztartásunk ezt igazán nem bírná meg. (Pakots József közbeszól. — Zaj.) Elnök: Pakots József képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Éber Antal: A napokban olvastam egy a nehéz gazdasági helyzetből folyó cikket, amely a legelőkelőbb német gazdasági folyóiratok egyikében, a Wirtsehaftsdienst-ben jelent meg; lm elolvassfuk azt, amit ez a lap mint konklúziót levon, én legalább a magam részéről azt hiszem, hogy az volna az ország érdekében álló, ha eztaz álláspontot mindannyian elfogadjuk. Azt írja ez a lap (olvassa): «Mindazok a hibák, amelyeknek tényét senki sem tüntetheti el a világból, végre is a nemzeti öntudat belső gyengeségének kifejezői voltak. így tehát az egyes emberek és egyes csoportok bűnei nemzeti bűnné bővültek ki, amely minden egyes embert, minden egyes csoportot egyenlő erővel terhel, egyik részét azért, mert helytelenül cselekedett, másik részét azért, mert elmulasztotta a helyes cselekvést. Jó lesz tehát, ha azt a^ multat,^ amely semmit sem ért, kiabálás és vádaskodás nélkül, csendben likvidáljuk és minden erőnket az új munkának szenteljük, amelynek alapvonásai mindinkább kezdenek világosan lerajzolódni a nemzeti állam újjáépítése, a legkeményebb nélkülözések, - a legnagyobb szorgalom és minden irányadó politikai és gazdasági funkció határozott koncentrációja útján.» Azt hiszem, igen t. Ház, tényleg ez az, amit nekünk is tennünk kell. A méretei tekintetében annak, amit teendők vagyunk és amit tennünk kellene, teljesen osztozom abban a felfogásban, amelyet egy, 1929 őszén Németország legnagyobb közgazdasági tudósainak és gyakorlati közgazdáinak részvételével tartott ankéten Lotz müncheni egyetemi tanár úgy fejezett ki: kis rendszabályok nem segítenek, annak, amit teszünk feltűnést kell keltenie. (Zaj és derültség a szélsőbaloldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez elég feltűnést kelt!) En abban a hitben vagyok, hogy amikor leszámolunk azzal a múlttal, amely a túligényességnek, a túlköltekezésnek, az egész társadalom példátlan túligényességének (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van!) maradékait és eredményeit most elénk tárta, akkor nem kis rendszabályokra, hanem nagy intézkedésekre van szükség (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) ahhoz, hogy ez újból elő ne forduljon. Nagyon messzemenő dolog, amire rá akarok térni, de azért említem meg elsőnek, mert nem tudom, hogy a házszabályok értelmében mikor szűnik meg a lehetősége annak, hogy tovább beszéljek. (Zaj. — Felkiáltások: Két óra!) Ezért én előtérbe állítom azt, ami meggyőződésem szerint a nemzet jövője szempontjából a legfontosabb feladat és ez az, hogy if jóságunk közgazdasági szellemben való oktatását tovább nem lehet elhanyagolni és ezen a téren egészen más szellemet kell meghonosítani. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. — Felkiáltá-