Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-3

Az országgyűlés képviselőházának dítványozom, hogy szerdán és pénteken legyen interpellációs-nap. (Helyeslés a szélsőbalolda­lon.) A képviselőknek joguk az, hogy kérdése­ket, problémákat vessenek fel a parlamentben; ez jogunk, már pedig ettől a jogunktól elesünk a miatt, hogy szombaton van interpellációs­nap, szombaton pedig a Ház nemi szokott ülést tartani. Ne vegye el a t. Ház Önmagától azt a jogot, hogy akármilyen kérdés merül fel, heten­ként legalább kétszer szólalhassanak fel a kép­viselők itt -a Háziban és mondhassák el a, sérel­mes dolgokat. Kérem a t. Házat, hogy az elnök úr javas­latát azzal a kiegészítéssel méltóztassék elfo­gadni, hogy szomibat helyett a pénteki napon legyen interpellációs-nap. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Farkas Tibor! Elnök: Farkas Tibor képviselő urat illeti a szó. »Farkas Tibor: T. Ház! A magam, részéről he­lyesnek tartom, hogy az interpellációs-napok ne szerdán és szombaton legyenek, hanem ha két interpelláció s-nap lesz, akkor szerdán és pénteken legyenek, mint azt Farkas István képviselőtársam javasolta. Ha pedig a szerdai és pénteki ülést nem lehetne interpellációs-nappá tenni* akkor sokkal őszintébb és egyenesebb eljárásnak tartom — s ezt javasolom az elnöki indítvánnyal szemben — ha egy interpelláeiós­napot tartunk, mert nem tartom egyenes, őszinte eljárásnak, bogy jogot adunk, e jog gyakorlására azonban módot nem adunk. Eb­ben az esetben inkább icsak a szerdai napot íaondjuk ki interpellációs-napnak. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván nyilat­kozni. Gr. Bethlen István miniszterelnök: T. Kép­viselőház! {Halljuk! Halljuk!) A múlt ország­gyűlések gyakorlata azt mutatja, hogy soha sen­ki el nem esett interpelláeiós jogától azért, mert hetenként csak egy napon volt alkalom inter­pellációk elmondására. (Ellentmondások a szél­sőbaloldalon. — Gaal Gaston: Legyen egy! Bele­egyezünk! Csak ne hazudjunk!) En tehát azt indítványozom, hogy méltóztassék a szerdai na­pot megtartani. De méltóztassék a szombati na­pot is megtartani, (Felkiáltások a bal- és a szél­sőbaloldalon: Minek?) hogy ha szombaton a Ház ülést tart, akkor is legyen módjuk a képviselő uraknak interpellálni. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) — Peyer Károly: Soha sincs ülés szom­baton.) Azt ihiszem, a leghelyesebb az, hogy ha több ülést tart a képviselőház, többször legyen alkalom interpellálásra, ha pedig kevesebb ülést tart, keveselbibszer legyen rá alkalom. (Helyeslés jobbfelől.) Azt hiszem, ez a gyakorlat a múlt­ban teljesen bevált, és semmi ok- sincs arra, hogy ezen a gyakorlaton változtassunk. Ké­rem, méltóztassék az elnök úr indítványát elfo­gadni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek sincs. A vitát bezárom. Az elnöki javaslatnak azt a ré­szét, amely nem támadtatott meg, elfogadott­nak jelentem ki, azt a részét pedig, amellyel szemben Farkas István képvisejő úr indítványt terjesztett elő, szavazásra bocsátom. (Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az el­nöki javaslatot elfogadni, amely javaslat sze­rint hetenként szerdán és szombaton legyenek interpellációs-napok, szemben Farkas István képviselő úr indítványával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő ura­kat, akik az elnöki javaslatot fogadják el, mél­tóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség! KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. I. f. ülése 1931 július 22-én, szerdán. 11 A Ház az elnöki javaslatot fogadta el és így azt elfogadottnak, jelentem ki. Nagyon természetes, t. Képviselőház, hogy a most hozott határozat semmi tekintetben sem érinti a házszabályoknak azokat a rendelkezé­seit, amelyek egyes ügyek tárgyalására vonat­kozólag külön intézkedéseket tartalmaznak a napirend tárgyalására szánt idő tekintetében. T. Képviselőház! A házszabályok 206. §-ának rendelkezése szerint a Képviselőház elnökének hivatalos működése a Ház feloszlatása idején is tart. Ezen működéséről az új Háznak írásibe­lileg tartozik jelentést tenni. Ezen rendelkezés alapján bejelentem at. Képviselőháznak, hogy a feloszlatás idejének tartama alatt is a Ház adminisztrációja kifo­gástalan volt. Az Országház épületének jókarban tartása és a költségvetésben meghatározott javítási és jókarbantartási munkálatok végrehajtására vo­natkozó minden szükséges intézkedés megtéte­tett. A Képviselőház összes hivatalainak mű­ködése teljesen szabályszerűen folyt le a »a költségvetési előirányzat nemcsak betartatott, hanem megtakarítások is érettek el. (Buchin­ger Manó: Rend van, csak pénz nincs!) T. Képviselőház! Ez év június hó 29-én tartotta Jászberény város közönsége képviselő­jének, gróf Apponyi Albert országgyűlési kép­viselő úrnak folytonosságban -meg nem szakí­tott ötvenéves képviselői jubileumát. (Elénk éljenzés és taps.) Ezen aj ritka, kivételes orszá­gos alkotmányos ünnepélyen, mint a Kép­viselőháznak a fennálló s alkotmányos szabá­lyaink értelmében működő elnöke legjobb kí­vánságaimat kifejezésre juttattam. Meg vá­gyok róla győződve, hogy ezen jókívánságok­kal ési az őszinte meleg üdvözlettel a» Ház minden egyes tagja teljesen egyetért (Ügy van! Ügy van!) és ezen lépésem úgy a múlt, mint a jelen Ház egyértelmű helyeslésével ta­lálkozik. (Ügy van! Ügy van!) Bemutatom a t. Házinak a szegedi választó­kerületben megválasztott Peyer . Károly kép­viselő úr lemondásai folytán behívott Kéthly Anna képviselőtársunk megbízólevelét. A meg­bízólevelet a Ház megvizsgálás és jelentéstételi céljából kiadja az állandó igazolóbizottságnak. Bemutatom Kéthly Anna képviselőtársunk levelét, amelyben tudatja, hogy ia Budapest székesfőváros I. (budai) választókerületben nyert képviselői megbízatásáról lemond. A lemondást a Ház tudomásul veszi s az ily módon megüresedett képviselői helyre a sorrend szerint következő pótképviiselő behí­vása iránt az 1925 : XXVI. te. 96. §-ának máso­dik bekezdése értelmében intézkedni fogok. Bemutatom a t. Háznak a kalocsai válasz­tókerületben megválasztott Szabóky Jenő kép­viselő úr megbízólevelét, a Budapest II. (északi) választókerületben megválasztott Györki Imre képviselő úr lemondása következtében behívott Kertész Miklós képviselő úr megbízólevelét, továbbá a gönci választókerületben megválasz­tott Káger József képviselő úr megbízólevelét. A megbízóleveleket a Ház megvizsgálás és je­lentéstétel céljából kiadja az állandó igazoló­bizottságnak. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök úr jelentését, amellyel a Szent Korona őrzési helyéül szolgáló páncélkamrának 1931. évi má-­jus hó 28-án és 29-én történt kinyitása alkal­mával felvett jegyzőkönyvnek egy-egy máso­lati példányát megküldi. A Ház ia bejelentést tudomásul veszi s a 3a

Next

/
Oldalképek
Tartalom