Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-9

186 Az országgyűlés képviselőházának 9. mányt. Kérdést intézek & kormányhoz: történtek-e és történnek-e ezután is intézkedések, hogy ezt az állatexportot már előre is organizálják és pedig egyrészt tarifáiig könnyítésekkel, másrészt pedig a kiviteli, taksa további fenntartásával, amit nézetem szerint a- leépítésbe nem szabad bevonni, mert a kereskedő, aki ma a marillákat megveszi és exportálja, csakis ezzel a prémiummal találja meg a számítását. A vételhez szükséges pénzt mehezen találja meg a kereskedő, valahogy tehát kompenzálni kell őt és bátorítani kell a vételhez. (Friedrich István: Az összes marhák a nyakunkon maradnak, nincs export! (Élénk derültség és zaj.) Egy másik kérdést is intézek a kormányhoz. Hozzánk, vidéki képviselőkhöz igen sok gazdaválasztónk forldult azzal: járjunk közbe, hogy azokat a bizonyos kölcsönöket, amelyeket az állam drágán megvett földek után konvertálni akar, megkapják. Mi ezekkel a kérvények- i kel odamegyünk a földtehermentesítő országos bizottsághoz (Felkiáltások bal felől: Jó hely! — j Friedrich István: Sóhivatal! — Zaj. — Elnök csenget.) azzal a kéréssel, hogy X. Y. megbízónk kérvényét intéztessük el kedvezően. Ök nagyon szívesen fogadnak minket s azt írják: előjegyzésbe vették s jóakarattal fogják kezelni a dolgot, de az illetők pénzt mégsem kapnak. Pedig a szegény embereket sem jóakarattal, sem előjegyzéssel szanálni nem lehet, annak pénz kell. (Friedrich István: Ott sincs pénz? Hát hol van pénz? — Derültség.) Itt segíteni kell és kérem is a kormányt, legyén szíves éppen ezeket a szegény embereket valamilyen módon megvigasztalni s megígérni nekik, kilátásba helyezni, hogy bizonyos idő múlva fog pénz a rendelkezésükre állni. Ezeket a kétségbeesett családokat valamiképpen meg kell vigasztalni és bátorítani kell. (Zaj.) Ez a bátorítás azonban ne legyen csak üres ígéret, mert ez borzasztóan elkeseríti az illetőket. A javaslatot, tekintettel arra, hogy én is azt kívánom, hogy Bethlen István gróf úr erős kezében maradjon a kormány s a felelősség, elfogadom. (Elénk helyeslés a jobboldalon. — Zaj balfelől. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra* következikl Frey Vilmos jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Ház! Amikor a megnyitó ülésen láttam azt a fényt és pompát, amelynek keretében az országgyűlés megnyílt, őszintén megvallom, szomorúság fogott el. En nem láttam időszerűnek azt a fényt és pompát akkor, amikor nyilvánvalóan, bevallottan az ország a legsúlyosabb anyagi helyzetben van. (Ügy van! a baloldalon. — Szeder Ferenc: Alabárdos vitézek! Milyen szép volt!) Kötelességemnek tartottam, hogy ezt itt megemlítsem éppen úgy. mint kötelességemnek tartom azt, hogv a viszonyokra való tekintettel beszédem elején egy határozati javaslatot terjesszek be, amely szerint (olvassa): «A Képviselőház kimondja, hogy a képviselői tiszteletdíjak leszállítását szükségesnek tartja és utasítja a gazdasági ! bizottságot, hogy mielőbb terjesszen elő megfelelő javaslatot.» (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. — Szeder Ferenc: Kezdjék előbb felül — Kun Béla: A képviselői létszámot is apasztani kellene! — Friedrich István: Minden második menjen haza! — Egy hang a baloldalon: Akkor is többség . volna! — Zaj. — Elnök csenget.) Ha belemerülnénk ebbe és felsorolnánk mindazt, amit meg kellene tenni, amit kívánatos volna megtenni, akkor annyira megnyújtásé 19S1 július 30-án, csütörtökön. tanánk ezt a vitát, hogy ennek a vitának talán hetek múlva lenne vége. Ma ném^ ez a kötelességünk, hogy kisebb másodrendű kérdésekkel foglalkozzunk, még akkor sem, ha azok a kérdések nagyon fájnak. Nekünk az a kötelességünk, hogy állást foglaljunk lelkiismeretünk szava és meggyőződésünk alapján azzal a törvényjavaslattal szemben, amelyet a törvényhozás elé terjesztett a kormány. (Helyeslés.) Itt meg kell állani egy pillanatra és be kell ismernem azt, hogy a mai napig annak ellenére, hogy megpróbáltam megfelelő .információt szerezni, nem tudom egészen tisztán, hogy ennek a javaslatnak mi a végső indítóoka. A miniszterelnök úr tett nyilatkozatokat, a pénzügyminiszter úr is, amelyekből azt következtethetem, vagy következtethettük joggal, akik ezeket hallottuk, hogy bizonyos megállapodás történt a kormány és külföldi egyének, vagy csoport között. Annyira szó volt érről a megállapodásról, hogy a pénzügyminiszter úrtól kértem ennek a létező megállapodásnak írásbeli eredetije bemutatását. Ez eddig még nem történt meg, én betekintést nem kaphattam. Mindenesetre hangzottak el nyilatkozatok, amelyek szerint ez a külföldi érdekeltség szükségesnek tartotta, hogy ez a javaslat mielőbb törvényerőre emelkedjék. Itt kénytelen vagyok egy pillanatra belemélyedni a kérdésbe az olyan sokszor hangoztatott pénzügyi szuverenitás szempontjából. (Szeder Ferenc: Ez az! — Propper Sándor: Ez az, ami a nyakunkat törte!) Van Eousseau-nak egy jó mondása: nem lehet valaki egyszerre szuverén és miserable — szerencsétlen. A pénzügyi szuverenitás, különösen a mai kapcsolatok mellett, amelyek egyes államok között fennállanak, bizonytalan valami, de mindenesetre szükséges egy államban elsősorban az, hogy a nép, a lakosság élni tudjon. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Minden törvény elsősorban ezt a célt szolgálja, és itt .szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ha tényleg olyan súlyos a helyzetünk, — én nem akarom ezt elhinni, nyíltan megmondom: nem akarom elhinni — hogy az a külföldi csoport előfeltételül tűzte ki, hogy a törvényhozás ilyen törvényjavaslatot fogadjon el, (Friedrich István: Nem hiszem el! — Farkas István: A miniszterelnök úr kijelentései dacára sem hiszem el!) akkor azt hiszem, ez tévedés és misztifikáció lehet, mert mi az érdeke a külföldi hitelező csoportnak? Az természetes, hogy bizalom nélkül nincsen hitel és teljesen abszurd volna hitelt, kölcsönt kívánni, ha annak, aki a kölcsön felett rendelkezik, nincsen megfelelő bizalma. A bizalom előfeltétele pedig az,^ hogy az illető meggyőződjék, hogy annak az államnak, amelynek kölcsönt ad, többé-kevésbé rendezett viszonyai vannak. A magánhitel terén éppúgy, mint a közhitel terén a legfontosabb a bonitás. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy teljesen tiszta és nyugodt ítéletet mondhassak erről a kérdésről olyan előzmények, olyan előfeltételek mellett, amelyeket teljes egészükben nem ismerek. Én azért felvetek itt egy gondolatot, amely gondolat talán szokatlan lesz egyes képviselőtársaim előtt. En ezzel a gondolattal annak idején már évekkel ezelőtt jöttem a nemzetgyűlés elé. 1923 elején vetettem fel itt azt a gondolatot, amely azután, sajnos, sokkal később valósult meg, hogy vizsgáltassuk meg saját megnyugtatásunk értelmében pénzügyi helyzetünket külföldi pártatlan egyénekkel, akiket nem köt semmiféle politikai kapcsolat sem a baloldal-