Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-9

156 Az országgyűlés képviselőházának 9. T. Ház! Amikor megállapítom tehát azt, hogy az ifjúsággal szemben a legnagyobb tisztelettel, (hódolattal és elismeréssel kell viseltetnünk azért, hogy a mai viszonyok között, — amikor már évek óta azt tapasztalja, hogy nem tuet eDhelyezkedni a gyakorlati pályákon, hogy amiktor kikerül a fo;skolákról és keresi mindenfelé az elhelyezkedés lehetőséget, mindenütt zárt ajtókra talál, — még mindig megvan benne a nagy ösztön, az ősi erő, erős magyar ösztön, hogy többet, jobbat akar elérni a kultúrával, hogy önmagát művelni kívánja és felkészültségével a omaga egyéniségében nagy kűltúrértéiket akar biztosítani nemzete számára. Ez tehát az ifjúság részére egy óriási erkölcsi többletet jelent, velünk szemben azonban az a körülmény, hogy elzárjuk őt a tanulás lehetőségétől, egy szégyenletes marasztaló ítéletet jelent. Méltóztassanak csak emlékezni arra, hqgy milyen szégyenletes és fájdalmas jelenetek között zajlottak le az egyetemi felvételek. Valahányszor ebiben a kérdésben felszólaltam, az igen t. kultuszminiszter úr idegesen válaszolt nekem és megtett engem bizonyos gúnyos» szatirikus éllel az egyetemi ügyek specialistájává. Minden egyes alkalommal nekem volt igazam, mert mindenkor nagy társajdíalmi elégedetlenséget szült HZ ti körülmény, hogy ifjaink valláskülönbség nélkül nem tudtak bejutni a főiskolákra. Szeptember elején háromezer szülő kilincselt, könyörgött és kérte a közoktatásügyi hatóságokat, toogy értsék meg a szülők nehéz helyzetét, vegyék tudomásul, hogy nem bírják gyermekeiket a külföldön neveltetni, mert ehhez nincs kellő anyagi erejük és vegyék tekintetbe a szubjektív szempontokat is, Ihpgy milyen keserű és fájdalmas az számukra, hogy gyermekeiket, akik eddig szülői /felügyelet alatt, a szülői szeretet melegében élték, el kell hocsátaniok idegen országokba, ahol azok magukra hagyatva, küzdve az idegen nyelv nehézségeivel is, kénytelenek önfeláldozó erővel folytatni tanulmányaikat. Messze idegen városokban, kis padlásszobákban, nagy nélkülözések között éltek ezek a mjagyar fiúk, s még ilyen viszonyok között is sok dicsőséget szereztek a magyar szellem értékének. Tudjuk nagyon jól, hogy államfők állapították meg a külföldi egyetemeken tan alt mágyair diákokról, hogy a legjobb és a legértékesebb elemei az ottani főiskoláknak. Mi mindig lemértük, megállapítottuk ezt, de lehetetlenné tették, hogy ezek a szégyenletes állapotok megszűnjenek. Végre elmultak a [hosszú esztendők, a lelkekben is sok mindenféle érzés lecsillapodott, ma már másként fogják fel ezt a kérdést s én is teljes nyugalommal és objektivitással kívánom felhívni a t. Ház figyelmét arra, hogy méltóztassanak egy lelki ráhatással, egy lelki szuggesztióval rákényszeríteni az illetékes köröket arra, hogy ebben az ügyben végre más magatartást tanúsítsanak. A magam részéről keservesen, szinte szenvedő lélekkel látom azt a kétségbeesést, amely már most az egy hónap, vagy a másfél (hónap múlva aktuálissá váló egyetemi felvételek kérdésénél jelentkezik, amikor aggódva és félve látják a szülők annak a lehetőségét, hogy gyermekeik ismét kizáratnak az egyetemekről. T. Ház! Ez egyrészben kulturális kérdés is, más vonatkozásban azonban az teszi különösen aktuálissá, hogy egyben gazdasági kérdés is. Kimutatható, hogy évente körülbelül ötmillió pengő vándorolt ki az országból azoknak az ifülése 1931 július 30-án, csütörtökön, jaknak a tanulmányi, élelmezési és lakásköltségeire, akik kénytelenek voltak külföldön tanulni. Ezeket az Ötmillió pengőket elveszítettük, ezek a magyar pengők idegen valutává változtak, rontották a magyar pénz értékálló erejét és most a mai időkben, amikor olyan rettenetes nagy küzdelmet folytat a pénzügyi kormány, az ország, a magángazdaság a helyzettel, különösen figyelemre kell méltatni a kérdés gazdasági vonatkozását. r En tehát ebben a vonatkozásban is aktuálisnak és rendkívül fontosnak tartom ezt a problémát és felkérem az igen t. kultuszminiszter urat, felhívom a figyelmét arra, hogy az elkövetkezendő felvételnél minden befolyásával és minden felügyeleti jogával hasson oda, hogy ezek az eddig előfordult szégyenletes jelenetek ne ismétlődjenek meg, hogy mindenki számára szabaddá legyenek az egyetemek úgy Budapesten, mint a vidéken. Végre is produkáltak itt egyetemeket igen nagy számban, túlméretezzék ezt a kérdést is és hiába próbáltuk mi megmagyarázni annakidején, hogy ez a túlméretezés voltaképpen veszedelmes, mert hiszen az ország gazdasági erejének nem felel meg, hiába, a kultuszminiszter úrnak koncepciója, a kultuszminiszter úr álomlátása a kultúrfölényről, kiépítette a tudománynak a művelődésnek ezeket a várait. En mint kultúrember a legkevésbbé tartozom azok közé, akiknek fáj, vagy akik nem szívesen nézik azt, hogy itt minél több ilyen kultúrközpontja legyen a magyar életnek, de azért mégis a reális élethez, viszonyítva, megállapítom magam is, hogy túldimenzinálták ezeket a kultúrépítményeket, nem beszélve arról, hogyha a külföldön létesített Collegium Hungaricumokban elhelyezett diákok hazakerülnek, hiába próbálnak a maguk magasabb képzettségével elhelyezkedést találni, álláshoz iutni nem tudnak. Azt a célt tehát, amelyet el akart érni a kultuszminiszter úr a kulTurintézmények létesítésével, nem tudja elérni, mert az egyedek felnevelődnek, kiképeztetnek, de ezek az egyedek a maguk tudományát értékesíteni nem tudják, mert nincsen megfelelő terük az elhelyezkedésre, hogy a maguk tanultságával ennek a nemzedéknek szolgálatára legyenek. A kultuszminiszter úrnak módja van segíteni, módja van pedig segíteni azért, mert neki a törvény jogot ad arra, hogy maga állapítsa meg azt a kontingenst, amely a felvételeknél számításba jöhet, tehát korlátlanná teheti a kontingenst, azt mondhatja, megállapítván a létszámot, hogy mindenkit, aki jelentkezik, felvétetni kíván. Azok a jelenetek, amelyek itt lezajlottak, arcpirítóak voltak, hiszen kitűnő képzettségű, jeles érettségis diákok nem tudtak bejutni az egyetemre, a tanulmányi versenynek győztesei szorultak ki és pedig mindenféle vallásfelekezeti és egyéb különbség nélkül. Hiába, ezt a kérdést az elején egyoldalúan állították be, később a kérdésnek az a része, amely bizonyos felekezeti tendenciákat szolgált, eltompult, a gyakorlati életben azonban végeredményében ugyanaz maradt meg. (Fábián Béla: Ugyanaz!) Most már felekezeti különbség nélkül egyformán sújtja ez a rosszul elgondolt rendelkezés az egész magyar ifjúságot. (Zaj balfelől.) Ennélfogva felhívom a kultuszminiszter úr figyelmét arra, hogy az elkövetkező^ beiratkozásoknál méltóztassék megfelelő intézkedéseket tenni, hogy ne kelljen a szülőknek ismét memorandumokat fogalmazni, ne kelljen összeül-