Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

Az országgyűlés képviselőházának hiányos volt, annak legfényesebb bizonyítéka az, hogy három hónappal ezelőtt végeztük be körülbelül a költségvetési tárgyalást s akkor a kormány kijelentette, hogy nagyobb megtakarításokat már nem tud eszközölni az állami budgetben, és most ebben a felhatalmazási javaslatban és az azt magyarázó indokolásban igenis, a költségvetés redukcióját, és pedig lényeges redukcióját akarja elővenni, amint hallom 130 millió pengő erejéig. Azt hiszem, hogy a teljes előrelátás hiányát ezzel bizonyítottam. Továbbá azt a téoyt is meg kell állapítanunk, bogy a kormányzat könnyelműsége vagy tehetetlensége elpocsékolta a magyar gazdasági élet összes rezerváit. Talán elég lesz, nem is bizonyságul, hanem csupán például hivatkoznom a kultusztárcára, amelynek felelős képviselője olyan iramot diktált a költségvetés túlméretezésében, hogy azt aligha bírta volna el a régi békebeli Magyarország is. (Gaal Gaston : Hát az, ami költségvetésen kívül történt !) Ezek a költekezések és pénzpocsékolások minden figyelmeztetés, minden intelem és minden tiltakozás ellenére történtek. Nyilt titok, hogy egyes tárcák évek óta mindig túllépték azokat a hitelkereteket, amelyeket a különben is erőnkön felülálló költségvetés szabott meg számukra. Sajnos, ellenőrizhetetlen hitelességű közbeszéd tárgyát képezi, hogy egyes tárcák hol és mennyivel vannak eladósodva, ami annál súlyosabb tünet, mert semmi tudomásunk sincs arról, hogy micsoda felhatalmazás alapján lépték túl azokat a hitelkereteket, amelyeket a költségvetés megállapított. E pontnál azzal a tiszteletteljes kéréssel kell fordulnom a pénzügyminiszter úrhoz, adjon olyan felvilágosítást a Háznak, vagy ha nem lehetne a Ház előtt adatokat előhozni, a 33-as bizottságnak amelyben tiszta képét adja ezeknek a hiteltúllépési összegeknek az egyes tárcák szerintT

% Ház ! Magának a kormányzatnak általános pénzügyi politikáját is elhibázottnak tartom. Méltóztassék megengedni, hogy egy-két példával illusztráljam ezt. Már Friedrich István t. barátom is rámutatott arra, hogy akkor, amikor a kormány pénzügyi kapacitásai s maga a kormány is mindig a rövidlejáratú kölcsönök ellen beszéltek, mégis rövidlejáratú kölcsönöket voltak kénytelenek fölvenni. Az a hiba is történt, hogy ezekkel a rövidlejáratú kölcsönökkel, hivatott és hívatlan ügynökök és közvetítők házaltak, ami lényegesen rontotta a magyar állam hitelét. Tiszteletteljes kérdésem volna a pénzügyminiszter úrhoz, hogy mi történt a közvetlenül az állam nevében fölvett kölcsönök közül azokkal, amelyeket állami szavatosság mellett adtak különböző intézményeknek és amelyek ezáltal az állami és parlamenti ellenőrzés alól kivonattak ? Kérdem, mi történt azzal a cca 87 milliónyi előleggel, amelyet a Kotschild-csoporttól fölvettek a hosszúlejáratú kölcsön reményében, és mi történt a ma is említésre került gyufakölcsönnel, amelyet állítólag azéft vettek föl, hegy a földreform pénzügyi lebonyolításával kártalaníttassanak a gazdák ? (Reisinger Ferenc : Mély titok fedi !) Egy másik példa arra, hogy a kormány nézetem szerint hibás pénzügyi politikát folytatott az utóbbi tiz esztendőben, az az elgondolás volt, ami a jelzáloglevelek kibocsátása körül itt történt. A kormánynak az volt a szándéka, hogy jelzálogleveleket koncentráló intézetet alapítson s lehetetlenné tegye, hogy egyes intézetek jelzálogleveleket bocsáthassanak ki és helyezhessenek el a külföldön akkor, amikor hajlandóság volt külföldön ezeknek a zálogleveleknek felvételére. A pénzügyminisztérium olyan sokáig tűnődött és tanakodott e koncentrációs jelzálogbank fi ülése 1931 július 29-én, szerdán. 99 megalapítása felett, hogy végülis nem lett belőle semmi. Elmúlt az az időszak is, amikor külföldön magyar jelzálogleveleket egyáltalában plaszírozni lehetett. Ennek a habozásnak óriási nemzetgazdasági következményei lettek, mert nemcsak a föld nem lett mobilizálható, eladható, hanem ez hozzájárult ahhoz, hogy a föld értéke annyira süllyedjen, mint amennyire ma sülyedt és hozzájárult a gazdák eladósodásához, mert hosszúlejáratú jelzálogkölcsönöket nem vehetvén fel, kénytelenek voltak rövidlejáratú váltóhiteleket felvenni, ami, hogy a gazdák lassú halálát jelenti, magyarázatra nem szorul. {Egy hang a baloldalon : Gyors hálál !) Mielőtt beszédem fonalán tovább haladnék, közbevetőleg azt a tiszteletteljes kérdést kívánom intézni úgy a külügyminiszter úrhoz, mint a pénzügyminiszter úrhoz, vájjon a Hoover-féle moratóriumnak milyen hatása lesz a magyar úgynevezett optánskérdésre. Vájjon ez megdönti-e vagy csak felfüggeszti a párizsi egyezményt, s annak csak halasztását jelenti-e, vagy pedig egyáltalában a párisi egyezménynek megszűnését ? Mert ha a reparációk általános revizió alá jutnak, esetleg megdől a párizsi egyezmény, amely a magyar külpolitika nagy erőfeszítésének egyetlen látható vívmánya. T. Ház ! Amikor nálam sokkal hozzáértőbb tényezők is megállapították, hogy a kormány gazdasági politikája a szanálás óta hibáktól és mulasztásoktól hemzseg, és amikor megállapítom azt, hogy ez a közgazdasági politika éppen arra az időpontra sorvasztotta el gazdasági képességeink idegszálait, amikor a Dunavölgy rendezésének problémája megérett, és amikor a legteljesebb gazdasági és politikai felkészültséggel kellett volna ezt bevárni, kérdem, vájjon helyes vonalon mozgott-e a magyar külpolitika, amelynek sikereiről és vívmányairól annyi sokat hallani, és amely a miniszterelnök urat a közvélemény elé mintegy külpolitikai orákulumot állította oda, amelyet mindannyiszor felhoztak, amikor még a legfejbólintóbb Jánosok is kénytelenek voltak a belpolitikai és gazdasági sikertelenséget elismerni. Amikor ezt a kérdést vizsgálom, mindjárt azt is megállapítom, hogy céltudatos, egyöntetű, rendszeres és koncepciózus magyar külpolitikának sajnos nyomát nem találom. A magyar külpolitika esztendők óta mindig az ország pénzügyi és gazdasági helyzetének pillanatnyi orvoslása körül mozgott. (Zaj jobbfelől. — Halljuk! Halljuk balf elől ) Annak hatásai közül nem akarok rátérni annak megvitatására, hogy vájjon az elmúlt tíz esztendő közelebb hozott-e minket végső magas nemzeti céljaink megvalósításához, vagy eltávolított tőlük. Azt hiszem, a külpolitika igazi pozitív mérlege az a tény, hogy amikor végrevalahára közeledünk a Dunavölgy problémáinak végleges és megnyugtató rendezésének lehetőségéhez, ez a lehetőség nemcsak legyöngült gazdasági helyzetben ér bennünket, de azt is meg kell állapítani, hogy külpolitikánknak nincs igazi vezető gondolata, amit Európában főleg a nyugati hatalmakkal szemben képviselni tud a Dunavölgy rendezése tekintetében. Most — éppen úgy, mint a szanálás évében — a magyar kormányt az a feladat köti le és meríti ki, hogy előbb vagy utóbb hosszúlejáratú kölcsönhöz jusson. Felesleges és sértő volna igen t. képviselőtársaimmal szemben, ha én itt tüzetesen magyaráznám azt a közismert igazságot, hogy hosszúlejáratú kölcsönt a mai viszonyok között Franciaország jóakarata nélkül kapnunk nem lehet. (Gr. Sigray Antal: Ezt tudjuk!) Amikor azt látjuk, hogy a nagy német birodalom pénzügyi krízisében is Franciaországot illeti a döntő szó, akkor azt hiszem teljesen világos az, hogy