Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-513
66 B Az országgyűlés képviselőházának 5. kásbiztosítási javaslatot. Mondhatom, hogy abban az időben Szterényi József báró államtitkár és Kossuth Ferenc, aki miniszter volt, de különösen Szterényi József elsősorban küzdött a dologért, rendkívüli önfeláldozással, óriási szakértelemmel és tudással. Akkor is láttam az akkori állapotokat és összehasonlítottam. Méltóztassék visszafelé lapozni: Szabolcs megyében egyetlen orvosa volt a pénztárnak, Árva megyében egyetlen orvosa volt a pénztárnak és voltak vármegyék, ahol senki isem volt, csak hivatalnok, csak az inkasszáló hivatalnok. En nem veszem zokon és nem csinálok kázust ebből, mert mindig tudtam, és tudom, hogy a biztosítási intézményeknek mindig időre van szükségük, hogy kifejlődhessenek, részint az adminisztráció miatt, részint azok miatt, akik kezelik, részint a, közönség miatt, amellyel összeköttetésük van. A viszonyok azóta rendkívül előhaladtak. Es ha azt mondják egyesek, hogy ma nem teljesíti a pénztár a kötelességét, ez teljesen félreértés, vagy pedig más színben való feltüntetése a dolgoknak, mint ahogy a valóságban vannak. A valóság az, hogy az intézet annyit mint jelenleg nem nyújtott a múltban, semmiféle korszakban és ha ezt is méltóztatik keveselni, akkor nem méltóztatik azzal az objektivitással nyúlni a dologhoz, mint amennyire feltétlenül szükség volna. Pedig most legnagyobb mértékben szükség van a legnagyobb objektivitásra. Az igaz, hogy ma sokkal komplikáltabb az adminisztráció, mint volt. Ha megmaradunk amellett, amit elődöm inaugurált ebben a székben a biztosítás körül és ha (megmaradunk akár a következő etappe mellett is az öregségi biztosításnál is, minden szakember tudja, hogy milyen rengeteg munkára, milyen rengeteg önfeláldozásra okosságra, takarékosságra, böleseségre és belátásra van szükség, hogy az intézményt magát veszedelembe ne sodorjuk. Eta méltóztatik az egyes ettape-okat nézni, a háború idején bizony az intézmény nagy bajban, nagy nehézségben volt. A háború után, amikor inflációs korszak következett, abban az inflációs korszakban bizony nemcsak itt, hanem egész Európában minden biztosító intézmény rendkívül kevéssé tudta teljesíteni ,a maga kötelességét. Azóta most természetesen sokkal fejlettebb, sokkal nagyszerűbb élet van, amelyre hivatkozni is méltóztatott és természetesen el is fogadom, hogy nagyrészt azokat a bajokat kell elviselnie iaz intézetnek, amelyek a mai gazdasági életben vannak. Nagyrészt azokat a terheket viseli a vállán ez az intézmény, mert hiszen hogy például nekünk nincs munkanélküli biztosításunk, ennek is nagy részét ez az intézmény viseli. (Kabók Lajos: Miért nem csinálják meg?) Hogy jelenleg van autonómia és van deficit és azelőtt nem volt autonómia, kormánybiztos volt és nem volt deficit, ebből én semminemű argumentumot nem akarok levonni. Ez csak koincidencia, csak esetlegesség, azon állapotok mellett, amelyekben most mi vagyunk, tudniillik, hogy roppant súlyos a gazdasági helyzet. Hogy miért tárgyaltatom még most ezt ia javaslatot, mielőtt a nyári szünet megkezdődnék? Kitártam okaimat. Roppant súlyos okaim vannak, B kötelezettséggel viseltetem a Házzal szemben és az intézettel szemben, nem akarom semmiképpen^ az intézetet illegális állapotban hagyni. Méltóztatott hangsúlyozni azt az antiszociális állapotot, ami van >sok tekintetben a közönségben, úgy hogy azt méltóztatott mon- I 3. ülése 1931 május 30-án, szombaton. dani, hogy még kabarékban is előfordul az OTI stb. (Jánossy Gábor: Népszerűség jele!) Nem tudom, ezért a hangulatért tulajdonképpen ki felelős. Előttem szólott t. képviselőtársam egyszerűen rámtolta a felelősséget, a miniszterre. En azt mondom: ez a legkönnyebb eljárási mód és modor, de jobban kell analizálni azt, hogy ki a felelős azért az antiszociális hangulatért. (Kabók Lajos: Ez a rendszer!) Nem ez a rendszer, nem is tudom milyen rendszerre érti. A kormányzati rendszer és az OTI dolgai között összefüggés nincsen. (Egy hang half elől: A bolsevizmussal kezdődött! — Kéthly Anna: Es az ellenforradalommal folytatódott!) En azt látom, hogy ennek a hangulatnak, amely az OTI ellen küzd, az oka nagyrészben a jelenlegi sajtóban van. Nagyon kérem a mélyen t. sajtót, legyen szíves meggondolni, milyen óriási érdekek fűződnek a szociális biztosítások min" den ágához, és mennyire valamennyiünknek kell vigyáznunk arra, hogy ezek az érdekek csorbát és sérelmet ne szenvedjenek. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) TTgy a sajtónak, mint ia munkavállaló osztálynak, a társadalomnak, s a kormánynak egyaránt szívén kell viselnie a biztosítási intézményeket. Mindent tegyünk meg, hogy ezek az intézmények egészségesek maradjanak. A nagy koncentráció következtében roppant sok az ütköző érdek ebben az intézményben. A nagy ütköző érdekek miatt van az, hogy részben maga az intézmény diszkreditálódott. Itt van, — hogy csak egyet említsek, — Fábián t. képviselőtársam említette egy hosszú temperamentumos beszédben — a kisiparosság érdekét. Méltóztatik látni, a kisiparosság természetesen nagyon nehéz helyzetben van és nem «szívesen hall erről az intézményről magáról. Nagyon jól tudom, hogy a kisiparosság sorsa most roppantul súlyos s ez a sors megnehezedett az utóbbi két esztendőben akkor, amikor a gazdasági válság olyan naggyá lett. (Űgy t van jobbfelől.) Ha tehetném, hogy az intézmény népszerűségét emeljem, azt kellene tennem, hogy lehetőség szerint a kisiparosság érdekeltségét teljesen hagyjam ki. Nem tehetem ezt azonban^ részint az igazságosság, az objektivitás okánál fogva, és nem tehetem azért, mert nem hagyhatom ki a kisiparosoknál alkalmazásban lévő segédmunkásokat ' a biztosítóból. Másrészt éppen az intézmény képviselői, az autonómia, a legnagyobb mértékben súlyt helyez arra, hogy ne csonkítsuk semmiképpen ezt az intézményt. En magam azon vagyok, — és talán <az lenne a legokosabb eljárás — ha részben decentralizálnék ezt az intézményt. Hiszen Ausztriában van 70, Németországban 700 ilyen biztosító intézet. Meg kellene fontolni, hogy nem tudnánk-e jobban és nagyobb anyagi prosperitással eljárni, ha decentralizálnék magát az intézményt. Ez ellen azonban éppen az autonómia részéről roppant nagy nehézséggel találkozom. Méltóztatnak egyes eseteket felhozni, hogy itt-ott visszaélések követtettek el. Először is hogy egy olyan intézménynél, amelyben az orvosokkal együtt 5—600 ember van alkalmazva, ha visszaélések történnek, ez nem olyan dolog, hogy ilyen óriási nagy intézménynél ez ne tör ténhetnék meg. (Kabók Lajos: Nem torolták meg!) Minden visszaélést a lehető legkategorikusabban és a lehető legnagyobb szigorúsággal toroltunk meg. En mindig az autonómia álláspontjára helyezkedtem, az autonómiának mint szervnek cselekvési szabadságát respektáltam.
