Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-513

60 Az- országgyűlés képviselőházának ê Hiszen az 1928-as létszám megállapításakor keletkezett adminisztráció est a^ munkát is elvégezhette volna. Ez a 350es létszám is, amelyet a népjóléti államtitkár kért, már feleslegesnek látszott, de hogy ezt a 350-es létszámot megkaphassák, ismerve a pénzügyminiszter alkudozó természetét, — hiszen ez mindig úgy történik — a 350-es létszám helyett 700-ra tették előterjesztést. Abban az időben éppen olyan szerencsétlen körülmények között voltunk, hogy a közvéleményben óriási ellenszenv mutatkozott a forgalmi adóellenőrök túlmagas létszáma ellen és a pénzügyminiszter urat bent a Házban és a pártjában egyre ostromolták ennek a létszámnak leépítése végett. (A klotűrlámpa kigyullad.) Tisztelettel kérem beszédidőmnek egy órával való meghosszabbítását. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Megadjuk!) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e hozájárulni ahhoz, hogy Kéthly Anna képviselőtársunk beszédideje egy órával meghoszszabbíttassékt (Igen!) A Ház a meghoszabbístás.t megadta. Kéthly Anna: A pénzügyminiszter úr tehát ezúttal egészen szokása ellenére aizt a 700-as létszámot, amelyet egyenesen azért terjesztettek . fel, hogy ő lealkudja belőle & felét, akceptálta, nem szorította le, hozzájárul a 700-as létszámhoz azzal a feltétellel, hogy ennek a felét ő fogja adni azintézet szamára, így kapott az Oti. újabb és felesleges embereket. A többiek átcsúsztatása is ehhez hasonló módon történt. S ha most ezeknek a többieknek is a nyugdíjterhét, akik nyugdíjterhet hoztak át magukkal, az állam vállalja a törvényjavaslat gizerint, ebből nem lehet pecsenyét sütni, ezt nem lehet nagy vívmánynak tekinteni, ezt nem lehet az állami hozzájárulásnak betudni az elmaradó állami hozzájárulás helyébe. Képviselőtársaim valószínűleg f ismerik Mikszáth Kálmánnak azt a novelláját, amelyben megírja, hogy az egész járás borzasztóan elégedetlen volt a főszolgabíróval, aki nagyon kemény kezű emiber volt. Nem szerették és hogy megszabaduljanak tőle, . más módszert nem találtak minthogy megválasztották^ képviselőnek és felküldtek • az Országházába. (Rothenstein Mór: Most is előfordul ez!) A tisztviselők legnagyobb részénél is ez történt: akit a maga munkaterületén nem akartak megtartani bármilyen okból, — lehet azért, mert kemény kezű volt, lehet azért, mert nem lehetett használni — azt egészen egyszerűen áttették az Oti. terhére és most abból akarnak érdemeket faragni, hogy az állam ezeknek nyugdíjterhét vállalja. De ennél a kérdésnél még egy másik dolgot is tisztázni kell: milyen lesz az arány ezeknek a nyugdíjaztatásnál? Ha például 20 esztendőt szolgált valaki és ebből 10 évet az állam egyéb munkaterületén szolgált,^ akkor ő az államnál 40%-os nyugdíjjogosultságot szerzett. A 10 év azonban a 20 évnek a fele, nem 40%-a. Az a kérdés tehát, hogy az állam azt a 40%-ot fogja-e vállalni, amelyet az illető tisztviselő nála szerzett, vagy pedig az érvek arányában a nyugdíjtehernek a felét. Ez itt a törvényjavaslatban nincs tisztázva és habár teljesen mellékes körülmény, mégis szeretném, ha erre a kérdésre is választ kapnánk. A 15. §-nál kifogásolnunk kell, miért hagyták ki a szövegből a népbetegségekre vonatkozó utalást, ha — csak nem az volt a szándék, hogy a népbetegségeket — tüdőbajt ,vérbajt és más egyebet átutalják a megelőző S. ülése 1931 május 30-án, szombaton, szolgálat, a rokkantsági ágazat terhére, ami azonban sem itt a 15. §-ból, sem valamely későbbi szakaszból nem^ világlik ki. A 16. §-nál kifogásoljuk az értékhatáron felüli biztosítottak számára a készpénzjuttatást, mert ez precedens-szolgáltatás és egy elv áttörése, ami ugyan egyelőre csak erre a három intézményre vonatkozik, de félő, hogy abban a pillanatban, amikor precedenst alkotunk, majd a többi intézeteknél,. a többi vállalkozásoknál is sürgetni fogják ennek végrehajtását. A szabad orvosválasztás kérdése még egyáltalában nincs tisztázva, sem az egyik, sem a másik érdekeltségnél. Ha ezt ilyen módon teremtik meg, mint ahogy az itt a javaslatban le van fektetve, akkor semmiféle lehetőség nincs az ellenőrzésre. Az értékhatáron felüli biztosítottak számára kiadjuk ugyan a készpénzsegélyt — és ezt rendeletben akarja megállapítani a miniszter úr, — de nincs senki, aki ellenőrizni fogja azt, hogy a készpénzsegélyben részesülő ezt az összeget valóban a maga gyógykezeltetésére fordítja-e, nincs senki, aki ellenőrzi, hogy annak teljes összege gyógyítására, tehát esetleg a korai megrokkanás megelőzésére is fordíttatótt-e, vagy sem. A javaslat erre nézve semmiféle elővigyázati intézkedést nem tartalmaz, és félek, hogy majd a gyakorlatban fognak felmerülni azok az esetek, amelyek az ellenőrzőszolgálat megszervezését teszik szükségessé. Engem, mint Országos Tásadalombiztosító intézeti tagot, ez a kérdés ebben a pillanatban — amikor mindössze erre a három intézetre korlátozzák — nem érdekel; érdekel azonban mint munkavállalót úgy a Mabi. felé, mint az Oti. felé, ahol egyrészt az Önkéntes tagok, akik az értékhatáron túl vannak és azok az Oti. rendes tagok, akik ugyancsak az értékhatáron túl vannak, az egyenlő elbánás elve alapján követelhetik és követelni fogják ugyanezt az elbánást. A 19. §> bizottsági módosításában elejti a végrehajtót, holott nekünk a múltból 3legendŐ tapasztalatunk van arra, hogy a végrehajtó (beállítása mennyire megkönnyíti, menynyire biztosítottá teszi a járulékok behajtását, a járulékhátralékok minimumra való csökkentését. Nem tudom miért kellett ezt a rendelkezést kivenni a törvényjavaslatból és ennek a kérdésnek rendezését teljes egészében a miniszter úrra bízni. A 21. § vonatkozik az állami hozzájárulásra. Erről azért nem akarok részletesen beszélni, mert az előttem szólottak beszéltek már róla, de magam is szükségesnek tartom azt a határozati javaslatot és magam is hozzájárulok ahhoz, amely az állami ihozz áj árulás mértékének felemelését óhajtja azoknál az indokoknál fogva is, amelyet már beszédem bevezető részében említettem. így érünk el, t. Képviselőház, a szakaszokon keresztül a 22. §-hoz amelyről már megállapítottuk valamennyien, hogy tulajdonképpen ez a szakasz az, amelyért az egész törvényjavaslat megszületett; ez az a szakasz, amelyért meg kellett csinálni ezt a javaslatot, ez az a szakasz, amelyért le kell nyelnünk a többit is. Azt mondja a szakasz szövegezésében, hogv ed az eszköz csak végső esetben, ultima ratio-képpen csak akkor fog igénybevétetni, ha az intézet anyagi egyensúlyának .helyreállítására mindenféle egyébb módszer csődöt mond. De én nem a (miniszter úr ígéretében akarok kételkedni, én csak abban kételkedem, hogy az ő esetleges utódját kötelezi-e az ő ígérete, és a mi