Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-513
Az országgyűlés képviselőházának 513. ülése 1931 május 30-án, szombaton. 49 dasági munkásokkal együtt a betegség, haláleset, öregség és rokkantság esetére való biztosításból kimaradtak, mert azok az intézkedések, amelyek időközben történtek, szóra sem érdemesek. Az önsegélyezés terén első és jelentős lépés volt a Pest-Budai Munkás Önsegélyző Egylet által 1870-ben alapított Általános Munkásbetegsegélyző- és Kokkantpénztár tevékenysége, amelynek működését a kassai, fiumei, budapesti könyvnyomdászok és betűöntők hasonló célú egylete egészített ki. Ezek az intézmények annyira fejlődtek, hogy 1885-ben a mintegy 360.000 főnyi ipari munkásságnak körülbelül egyharmadáról gondoskodtak . betegség és haláleset, továbbá öregség esetére. A folyton erősbödő munkásmozgalom egyre gyakrabban megismétlődő követelőzésének 1891-ben a kormány végre engedni volt kénytelen és megalkották Baross Gábor minisztersége idején az 1891 : XIV. tc.-ket. Ez a törvénycikk részben azért került a törvényhozás elé, mert a folyton fejlődő magyar iparnak egyre nagyobb szüksége volt külföldről szakiparoj sokra és ebbeli szükségletét külföldről való idetelepítéssel elégítette ki. Minthogy azonban a külföldi munkások, akik már szociálpolitikai alkotások között éltek, nem voltak hajlandók ezek nélkül letelepedni, ezért hazai szociálpolitikai alkotásokra volt szükség. De az osztrák ipar is rajta volt, hogy az egyre és folyton erősödő magyar versenytársat rábírja a szociálpolitikai terhek viselésére, mert ez e nélkül igen komoly ellenfélnek bizonyult. Az 1891. évi XIV. te. csak kezdő lépés volt a törvényes intézkedések között a szociálpolitikai alkotások terén. Hiányosságai miatt nem is elégítette ki már az akkor felállított követeléseket sem. A törvény rendelkezése nem terjedt ki a balesetbiztosításra, a betegségbiztosítás körét sem állapította meg a tag hozzátartozóira és a segélyezés is nagyon szűkmarkú volt, azonkívül nagy hiba volt az is, hogy a munkásbiztosító pénztárakat rendőrkapitányok és szolgabírák felügyelete alá helyezte, úgyszólván az osztrák mintát másolva le. Sok baj volt a vállalati pénztárakkal, mert ezek a tagokat előzetes orvosi vizsgálat alá vették és a munkásoktól a megengedettnél nagyobb járulékokat szedtek, a kezelési költségeket pedig törvény ellenére áthárították a biztosítottakra. Ezek a rendelkezések szülték a nagy elégedetlenséget a törvénnyel szemben. Ez másfél évtizedig tartott és csak 15 esztendő eltelte után az annak idején elárult választójog helyett alkották meg az 1907 : XIX. tcikket. Ha ez a törvénycikk nem is volt kielégítő, mégis modern alapokra fektette a magyar munkásbiztosítást, megalkotta a kötelező balesetbiztosítást és a betegsegélyezésnek orvosi és gyógyszerellátását kiterjesztette a családtagokra is. Ez a törvény létesítette a paritásos önkormányzatot, a munkások és a munkáltatók közös vezetése alá került munkásbiztosító pénztárt, szinte iskolapéldáját adva annak, hogy az önrendelkezési jog alapján hogyan kell egy szociális intézményt helyesen vezetni,^ a biztosítottak szolgáltatásait egyre kielégítőbben ellátni és ami a legfontosabb, deficitmentes működést biztosítani. Ez a törvény hozta létre a biztosítási szervek számának csökkentésével ä szervezet centralizálását, de mindezek .mellett nagy hibája volt, hogy nem terjedt ki a mezőgazdasági munkásokra is. Ezt az alkalmat^ kell felhasználnom arra, hogy a mezőgazdasági munkások biztosítási kérdését itt felvessem, annál is inkább, mert a mezőgazdasági munkások betegség esetére való hiztosítása a legprimitívebb állapotban van. A gazdasági munkásokról és cselédekről legelőször az 1875 : III. te. tett említést, azonban csak olyan módon, hogy kötelezte a gazdát a kórházi költségek 30 napi viselésére. Az 1876 : XXIII., az 1898 : II., az 1899 : XLII. és az 1900:XXVIII. tcikkek csak lényegtelenül javítják a helyzetet és inkább szegényellátást, a legjobb esetben közsegélyezést jelentenek, t de nem teremtik meg a mezőgazdasági munkások betegség esetére szóló kötelező biztosítását. Jött az 1900 :XV. te, amely örök szégyene a feudális szellemű törvényhozásnak. Az 1900. évi XVI. és az 1902 :XIV. tcikkek hívták életre az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegély Pénztárt, amelyet teljes joggal lehet nevezni kolduspénztárnak. Ebben a törvényben van ugyan kötelező balesetbiztosítás, de szolgáltatásai olyan alacsonyak, hogy még alamizsnának sem lehet tartani. A balesetbiztosítás nem terjed \L\ a gépészekre a mezőgazdaságban, pedig éppen itt a legnagyobb baleseti veszély, a betegbiztosítás hiányzik belőle, s van heti 20 filléres önbiztosítás. Ennek a törvénynek tarthatatlan helyzetét az akkori kormány is érezte, amit bizonyít az, hogy a törvényhozás az 1907:XIX. te. tárgyalása során határozati javaslatot fogadott el a következő szövegben. (Olvassa): «A Képviselőház felhívja a kormányt, hogy a mezőgazdasági munkásoknak és cselédeknek betegség- és baleset esetére való^ kötelező (biztosítására törvényjavaslatot készítsen és azt lehetőleg a közeljövőben terjessze a Képviselőház elé.» T. Ház! Azóta 24 esztendő telt el. Egy világháború, forradalom és ellenforradalom is lezajlott, de a közeljövő úgy látszik, még a mai napig sem érkezett el. Majd elkövetkezett a Bethlen- és Vass-féle szociálpolitikai éra és az úgymondott szociálpolitikai alkotások ragyogó korszakában is újból megfeledkeztek a mezőgazdasági munkások (biztosításáról. Àz 1927 :XXI te. a munkásbiztosítás bevált pilléreinek, az önkormányzatnak és a centralizációnak a lerombolását és a segélyezés szűkítését jelentette. A munkásibiztosítás helyes alapja az önkormányzat. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az 1908: XIX. te. alapján létesített Önkormányzat virágoztatta fel a munkásbiztosítást, ez igyekezett a betegségek megelőzését és a balesetek meggátlását, illetőleg elhárítását prevencióval elérni. Amidőn^ a Munkásibiztosító Pénztár áldásos működésére a legnagyobb szükség volt, az ellenforradalmi reakció ezt jól felismerte s a munkások által létesített és kitűnően vezetett deficitmentesen működő intézményt a munkásoktól elrabolta, s ettől a pillanattól kezdve a munkásbiztosítás sorsa megpecsételődött. Bár az 1927 :XXI. te. az önkormányzatot visszaállította, erejétől azonban megfosztotta, mert az önkormányzat élére teljes vétójoggal a kormány által kinevezett elnököt és alelnököket tette. Ugyancsak ez a törvény a kerületi pénztárakat megfosztja szociálpolitikai tevékenységüktől és egyszerű segélykifizetőkké sülyeszti, miért is ezt centralizációnak nevezni nem lehet, mert ez az élet megfőjtását jelenti. Ugyancsak az 1927:XXI. te. a vállalati pénztárakat megtartja, egész sereg különálló biztosítási intézeteket létesít, így pl. a Vasúti Hajózásit, Állami Bányák, Dohánygyárak stb„ amelyeket kivesz az orszgos pénztár hatásköréből. Az önkormányzat szerveiben a lustaságot jutalmazza, mert a letárgyalt kérdésekben elrendelt szavazásnál csak annyi munkás szavazhat, 10* .
