Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-512

30 Az országgyűlés képviselőházának 51Ê. ülése 19BÏ május e8-án

} csütörtökön. férfiú, aki nem is ellenzéki, hanem az országnak volt minisztere, állapította meg, hogy ez a gazdasági politika katasztrófába torkollik és veszedelembe sodorja az országot. A kormánynak nemcsak pozitív bűnei vannak a gazdasági élet romlása tekintetében, hanem negativ bűnei is. A kormány sajnos — figyeljük már évtizedek óta — eltűri, sok esetben elősegíti a kapitalizmusnak azt a falánksága t, amely elsősorban a dolgozó osztályokra veti rá magát, másodsorban azonban szép lassan felfalja magát az államot is. Az alacsony bérek, a megfeszített munka, a munkanélküliség állandó terjedése, az esztelen racionalizálás, amelyet végrehajtanak minden elienrendszabály és ellensúly nélkül: ezek sodorják válságba az országot és ez a válság sodorja újabb válság'ba a társadalombiztosítást. A gazdasági válság csökkenti az intézet bevételeit, apasztja a tagiétszámot és fokozza a terheket. Természetes, hogy ennek valahol jelentkeznie kell. Szerintem a kormánynak legalább annyiban kellene részt vennie ebben az általa előállított veszedelemnek a viselésében, hogy nagyobb részt vállal a terhekből, mint amennyit vállalt eddig. Hangsúlyozom, hogy a kormány tehervállalása nem jelentős. A nyugdíjasok vállalt terheiről már beszéltem, most másról kívánok szólni, arról, ami az 5. §-ban, van lefektetve, a kórházi tehertöbbletről, ez azonban egyelőre csak eszmei tehervállalás, mert maga a javaslat nem rendelkezik az új kórházi törvényről.^ Ez a hiba. Csak azt mondja ki, hogy négy héten túl csak a táppénz erejéig vállal az intézmény felelősséget, viszont másrészről kilátásba helyezi a javaslat indokolása, — ha jól tudom, a 40., 41. oldalon — a kórházi törvény megalkotását, amely rendezné az állam terheit a kórházakkal szemben. Ez egyelőre nincs meg és a kórházaknak igen szomorú tapasztalatai vannak az állam fizetőkészsége tekintetében, mert az állam igen tekintélyes summákat nem egyenlített még ki a kórházi ápolási költségeknél, így a székesfővárosnál őt terhelő kórházi költségeket sem. A kórházak most kapnak biztatást. A mi javaslatunkra a miniszter úr volt szíyes a bizottságban a 'biztosítottakat és a biztosítókat biztonságba helyezni a tekintetben, hogy rajtuk nem lehet megvásárolni négy héten túl a táppénzt meghaladó kórházi költséget, ami igen helyes,.nyitva marad azonban még egy kérdés: mi történjék a beutalt beteggel, ha letelik a 28 nap, hiszen a kórház magát nem érzi biztonságban, mert a betegápolási alap terhére nem számolhatja el, mert csak kilátásba van helyezve, sem a biztosítotton nem lehet bevenni. Erre mi történik? Nem tehet egyebet, mint kiteszi az illetőt a kórházból. (Zaj.) Van rá példa. Tessék tudomásul venni, hiába mondják, hogy a kórházak mint erkölcsi testületek nem fogják ezt megtenni, a valóságban a gyakorlati példák mutatják, megtették ezt, ahol nincs biztosítva a kórházi költség fedezete, ahol nincs körülírva és törvénnyel szabályozva az állam kötelezettsége. Ha nem olyan betegségről van szó, amelynek kezeltetési költsége az államot terheli, ott bizony a beteget szépen kiteszik a kórházból. Könnyű ezt tudományosan megalapozni, hiszen pozitív orvostudomány nincs. Az orvosi tudománynak egyetlen ellenőrző szerve az orvosi lelkiismeret. Az orvosi lelkiismeret párosul majd a gazdasági megfontolásokkal és nem azt fogjja mondani ennek a betegnek, hogy kilöklek az utcára, eredj tovább, mert nem fizetnek érted, már pedig én nem tar tálak ingyen, hanem azt fogja mondani, hogy ezt á betegséget tovább házikezelésben kell gyógyítani, menjen fiam szépen haza, tessék priznicet felrakni vagy egyebet csinálni, kórházra, intézeti ápolásra tovább nincs szüksége. Ha késik majd ez a kórházi törvény, így lesz, pedig késni fog, mert a Képviselőház végnapjait éli, az új Képviselőház összetételét pedig még nem ismerjük, munkaprogrammját sem ismerjük, de feltételezzük, hogy nem az lesz az első és legsürgősebb feladata, hogy az új kórházi törvényt megalkossa, úgy hogy sokáig fog tartani erre a törvényre a várakozás, ami a közegészségügy tetemes megromlására fog vezetni. Ezért kellett volna már itt effektive vállalni a kormány terhére egy paragrafussal a terheket s akkor ezek a lehetőségek ki lettek volna zárva, azután lehetett volna generális kórháztörvényt megalkotni és abba ezt a paragrafust átemelni, de mindenesetre biztosítani kellett volna a betegek számára, akik ma igazán tetemes terhet viselnek, a kórházi ápolást egészen a gyógyulásig. • A bizottságban azt voltam bátor megállapítani, hogy a kormány szanálj pénz nélkül. A miniszter úr ezt visszautasította és azt mondotta, hogy ez tetszetős .mondás ugyan, de nem állja meg a helyét. En úgy érzem, hogy megállja a helyét és kénytelen vagyok megismételni, hogy az állam eddig egy fillért nem adott, csak kilátásba helyezi, hogy az állami hozzájárulást, — amely most 3.200.000, plusz 1,200.000 pengő, összesen tehát 4,400.000 pengő — az állam, amelynek olyan sok terhét vállalta a társadalombiztosítás, felemeli? Hogy egyebet ne r mondjak, hozzájárult mint mellékes körülmény az intézmény romlásához a nagy munkanélküliség is. Nemcsak azért, hogy a munkanélküli megszűnt tag lenni és nem tud fizetni, de azért is, mert a munkanélküli oda fordul, ahová tud és sokszor elmegy a Társadalombiztosítóhoz is. Ismerve a mi közegészségügyi viszonyainkat, akik ismerik a közegészségügyi irodalmat, tudják, hogy alig van olyan munkás, akinek valamilyen kis egészségi hiánya, tartalékbetegsége ne volna, amit nem vesz elő akkor, amikor dolgozik, amikor kereshet és munkaerejét értékesítheti, de kénytelen elővenni^ akkor, amikor nem dolgozik; és^ a pénztár kénytelen is kielégíteni az ilyen igényeket, mert ha valaki betegséggel jelentkezik, azt gyógyítani kell és ha a betegség munkaképtelenséggel jár, táppénzt kell adni. A Társadalombiztosító tehát tekintélyes terhet vesz le az államról. Ezt mathematikailag nehéz volna megállapítani, de ha úgy nagyjában átabotában számolná az ember, egészen tekintélyes összeget kapna, mint egyenleget, amellyel az állam adósa marad a Társadalombiztosítónak. Itt is vannak anyagi rendelkezések a 3,200.000 pengő e beosztásáról, de nincs szó ennek a felemeléséről. A bizottságban javasoltam és a részleteknél fel is fogom újítani a javaslatomat, hogy a kormány 2,000.000 uengővel^ több terhet vállaljon a Társadalombiztosítónál, amely összeg elégséges volna ahhoz, hogy a jelentkező deficitet eliminálja és szükségtelenné tenné azt, hogy ebben a törvényben nyaktilót állítsunk fel a szolgáltatásoknak. A kormány tehát szanál pénz nélkül, nem ad mást, mint törvényes intézkedést és jótanácsokat

v Ez is jó a maga helyén, ha valóban jók a tanácsok. De tisztelettel kérem a mélyen t. miniszter urat, kegyeskedjék belenyúlni az államkincstár zsebébe és nem mondom, hogy sokat, vagy többet adjon, amennyi kell, de amennyi szükséges, azt adja meg, azt csikarja ki a pénzügyi kormánytól.