Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-510

4 Az országgyűlés képviselőházának 5. hogy tudniillik ezáltal azt a jogközösséget, amely Magyarország és az utódállamok egy része között ma még fennáll, folytonosságában megszakítjuk, mert biszen azok az utódállamok, ahol a magyar jog ma érvényben van, természetesen nem tehetik majd magukévá a magyar polgári törvénykönyvet, hanem továbbra is a mai jogszokáson alapuló magánjog leg? ott irányadó. Én ebben a kérdésben csak személyes' véleményt mondhatok, elmondottam azt többször a Ház plénuma és az igazságügyi bizottság, előtt is, hogy ennek az érvnek azért nem tulajdonítok igen nagy jelentőséget, mert hiszen^ ez a magánjogi kodifikáció tulajdonképpen nem más, mint az élő magyar jognak paragrafusokba foglalása és törvényerőre emelése. Már pedig még az utódállamokra való hatásban is kívánatosabb, hogy ne egy fluktuáló bírói joggyakorlat irányítsa a magyar jog további fejlődését, hanem egy rendszerbe, szakaszokba foglalt szerves kódex, törvényalkotás. En tehát levonom azt a konklúziót és azt hiszem, a nagy magyar jogi közvélemény nézetét adom itt elő azzal, 'hogy igenis, megérett ez a monumentális mű arra, hogy azzal az ország törvényhozása foglalkozzék. Most már felmerült az a kérdés, vájjon helyes és célszerű-e egy ilyen excepeionális törvényalkotást a házszabályok szokásos keretei között letárgyalni és ez az a matéria, amellyel ez a törvényjavaslat, mely közjogi szempontból is egyike lesz legérdekesebb törvényalkotásainknak, foglalkozik. Ez a törvényjavaslat kiindul abból a nézetem szerint 'helyes megállapításból, hogy nem célszerű a házszabályok kereteit erre a kivételes törvényhozásra alkalmazni, hanem több okból, amelyeket bátor leszek előadni, más eljárást ajánl. A normális törvényhozási mód az lenne, hogy az a hatalmas, körülbelül 2200 szakaszból álló mű négyszer tárgyaltassék le általánosságban és részleteiben, mert le kellene tárgyalni e Ház igazságügyi bizottságában és e Ház plénumában, azután a Felsőház igazságügyi bizottságában és a Felsőház plénumában. Mindenekelőtt az idő ökonómiája, de másodszor a magasabb szakszerűség szempontjainak honorálása és^ harmadszor a javaslat arohitektonikus egészének megvédése szempontjából is azt a helyes gondolatot teszi magáévá ez a törvényjavaslat, hogy egy regnikoláris, országos bizottságot alakít, amely egyenlő számú tagokból, 15—15 tagból, a Képviselőház és a Felsőház választottaiból alakuljon. Nem kell itt bővebben foglalkoznunk azzal, hogy ez nem példátlan eset. Maguk a házszabályok tartalmaznak lehetőséget közös 'bizottságokra, a nóvum csak annyiban van, hogy ez a közös bizottság közös szavazójoggal is bírna és így elméletileg előállhatna az az eset, hogy a Képviselőház ott ülő választottait a Felsőiház választottai leszavazzák. De 'alkotmányjogi szempontból ebben sem látok valami nagy aggályt, hiszen a bizottságban csak előkészítés folyik s ennek következtében a Képviselőház a maga szuverén akaratát a plenáris tárgyaláson akadálytalanul kifejezésre juttathatja. Gondoskodás van ebben a törvényjavaslatban bölcsen arról is

% ihogy a Ház egyes tagjának véleménynyilvánítási és indítványozási jogán ne essék csorba, amennyiben a regnikoláris bizottság előtt valamennyi képviselőnek joga "van javaslatokat tenni, ezeket a javaslatokat szóval megindokolni és ez az országos bizottság így a bár nem tagok által benyuj0. ülése 1931 május 23-án, szombaton. tott javaslatok felett is köteles lesz tárgyalni. Másik érdekes gondolata és újítása ennek a törvényjavaslatnak abban rejlik, hogy •• a két Ház, tehát a Képviselőház és a Felsőház plénumában nem tárgyaltatja a javaslatot részleteiben, (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) hanem csupán általánosságban s részletes vitát csak olyan szakaszok felett enged meg, amelyeket a miniszter, az előadó, vagy pedig az általam előbb vázolt regnikoláris bizottságnak legalább tíz tagot magában foglaló kisebbsége a Ház plénuma által tárgyaltatni kíván. Ezt a gondolatot, azt 'hiszem, mindnyájan helyesnek kell, hogy elismerjük, mert hiszen egy^ tekintélyes, legalább tíz tagból álló bizottsági kisebbségnek megadja a jogot arra, hogy bizonyos részleteket is a Ház plénuma elé vigyen. Abban pedig talán mindnyájan egyetértünk, hogy negyven évi előkészítés és egy ilyen országos bizottság által valószínűleg bónapokon keresztül történt alapos letárgyalás után arra nincs szükség, ;hogy a Ház plénuma minden egyes szakasszal külön is foglalkozzék,^ sőt ennek ;a külön foglalkozásnak az a törvényszerkesztési (hátránya is lehetne, hogy az említett nagy atfchitektonijkus egész esetleg alappiléreiben megbontatnék, mert hiszen egyes szakaszok módosítása az egész mű átdolgozását tenné szükségessé eshetőleg. T. Képviselőház! Ezekben vázoltam azokat a gondolatokat, amelyeket ez a törvényjavaslat magában foglal, amelynek honorálását _ és akceptálásiát a Képviselőház által azért ajánlom, mert biztosítani fogja azt, hogy a törvényjavaslat annyi retortán keresztül még egyszer az ország legkiválóbb szakemberei, gyakorlati és elméleti szakemberei által egy külön bizottságban alaposan megtárgyaltassék és biztosítsa a lehetőségét annak, hogy természetesen nem ez a Képviselőház, ihanem a következő törvényhozási ciklus abba a szerencsés^ helyzetbe jusson, hogy negyven esztendő után Magyarországnak végre a magánjogi kódexben törvénykönyvet adhasson. E cél elérésére ajánlom ennek a javaslatnak általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául való elfogadását. (Élénk helyeslég a jobboldalon és a középen,) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! Megragadom az alkalmat, hogy ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása esetéből nem a népképviselet idejében, hanem még a karok és rendek idejében történt nagy eseményekre hívjam fel a Képviselőház figyelmét. 1840-ben a XLV. tcikkel küldött ki az akkori országgyűlés a büntetőtörvénykönyv tárgyalására egy országos bizottságot; ennek'. az országos bizottságnak munkája volt a híres 1843-iki büntető törvényjavaslat, amely büntetőtörvényjavaslat előkészítésében maga Deák Ferenc vette ki a legnagyobb f részt, úgy

r hogy később az egykorú történetírók megállapították, hogy az 1843-iki büntetőjavaslat kezdetétől végig Deák Ferenc munkája. Pulszky Ferenc írja még «Eletem és korom» című művében ennek a törvényszerkesztésnek módját. Ebben Pulszky előadja, hogy Deálc lakásán gyűltek össze a törvény tárgyalására kiküldött bizottság tagjai, akik között olyan nevek voltak, mint báró Eötvös József, Szemere Bertalan, Klauzál Gábor, Bezerédj István» a negyvenes évek legnagyobb magyar törvényhozói, elméi és legeurópaibb gondolkozású ál-