Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

Az országgyűlés képviselőházának 5 gyaljuk s a törvényjavaslat egyes szakaszain •nyugodtan^ keresztülmenjünk. Semmi esetre se •méltóztassék azonban bennünket sem megfenyegetni, sem az ódiumot ránk hárítani azért, •mert ebből a törvényjavaslatból nem lesz törvény arra az időre, amikorra a kormány elképzelte. Tessék a segélyszolgáltatások korlátozására vonatkozó rendelkezést kivenni a törvényjavaslatból! Tessék az önkormányzat kérdését megoldani, tessék az önkormányzatot teljesen és tökéletesen — legalább úgy, ahogy az 1907. évi XIX. törvénycikk lefektette — helyreállítani és akkor semmi akadálya nincs a törvényjavaslat keresztülvitelének. így azonban, t. népjóléti miniszter úr, előre megjósolom, hogy ebből a törvényjavaslatból nein lesz az intézet szanálása s nem fog eltelni t

egy esztendő és a népjóléti miniszter úr újból új törvényjavaslattal fog előállani,^ amely megint szanálni kívánja ezt az intézményt. Nem marad más hátra, mint Deák Ferenc régi bölcseségével előállani és azt végrehajtani: a rosszul begombolt mellényt ki kell gombolni, hogy újólag jól be lehessen gombolni. Ezt kell csinálnia a t. népjóléti miniszter úrnak; a Társadalombiztosító rosszul megkonstruált adminisztrációját és autonómiáját le kell bontani és újból megalkotni és az újiból megalkotott és tökéletes önkormányzattal telített intézmény aztán majd valóra váltja azokat az ígéreteket és azokat a kívánságokat, amelyeket vele szemben támasztani lehet. T. Képviselőház! En már átéltem ennek az intézménynek nem egy szanálását, sőt — figyelemmel kísértem az intézet sorsát — láttam azt is, hogy ennek az intézménynek életében voltak már nehéz időszakok is. Emlékeztetem r a népjóléti miniszter urat, — talán a népjóléti miniszter úr szintén emlékszik rá, hiszen szociálpolitikai kérdésekkel, imunkásbiztosítási kérdésekkel is foglalkozott már azelőtt is, mielőtt a népjóléti tárcát átvette volna, ezt el kell ismernem — hogy talán már 1922-ben vagy 1923-han ennek az intézménynek meglehetősen zilált volt a pénzügyi helyzete. Ezt a ziláltságot az idézte elő, hogy az intézet élére az ellenforradalmi lázban olyan tisztviselőket neveztek ki, akik egyáltalában nem értettek a munkásbiztosításhoz, akik mielőtt kinevezési okmányukat megkapták volna és betették volna lábukat a Társadalombiztosítóba, talán még azt sem _ tudták, milyen törvényes rendelkezések alapján áll fenn az az intézmény, amelynek vezetőivé kineveztettek. Természetes, hogy ilyen összetételű vezetőség mellett beállott az intézet pénzügyi csődje, aminek következménye az volt, hogy akkor egy régi önkormányzati embert, a régi önkormányzat iskolájában felnevelkedett szegény néhai Eóde Jánost kellett az intézet élére állítani. És akkor Ibeállott az a csodálatos dolog, hogy ugyanazon járadékszolgáltatások mellett, a nélkül, hogy a munkaadóérdekeltséget egyetlen fillérrel többel megterhelték volna és ugyanazon segélvszolgáltatások mellett, a nélkül, hogy egy fillérrel kellett volna a segélyszolgáltatásokat redukálni, mégis szegény néhai Eóde János valósággal mint vá_ rázsló lépett fel, esz a régi kipróbált gyakorlati ember az intézet élén valósággal varázslatot produkált: nemcsak, hogy rendbehozta a zilált, lezüllött pénzügyi helyzetet, nemcsak helyreállította az intézet pénzügyi 'egyensúlyát, huanem ezenfelül néhány év alatt hatalmas vagyont szerzett az intézetnek, intézményt intézmény után teremtett és az Országos TársaKÜPVISBLÖHÁZI KAPLÓ. XXXVII. >. ülése 1931 június 3-án, szerdán. 103 dalo-mibiztosító Intézet ma is csak azokkal az intézményekkel tud dicsekedni, ma is csak azokat az intézményeket tudja felmutatni, amelyeket szegény néhai Eóde János akkor a maga erejével, tudásával és szakértelmével tudott teremteni. Azt látjuk tehát, hogy ugyanolyan segélyszolgáltatások mellett, ugyanolyan járulékkivetési kulcs mellett lehetett az intézetet szanálni és nem kellett hozzányúlni olyan rendelkezésekhez, amelyek a törvényjavaslat 22. §-ában bennfoglaltatnak. T. Képviselőház és igen t. népjóléti miniszter úr, valósággal csodálkozom, hogyan lehet vállalni és az igen t. népjóléti miniszter úr hogyan vállalja a törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését. Ha ugyanis ez a 22. § keresztülmegy és a 22. § alapján a népjóléti miniszter úr hozzányúl a segélyek további redukáláshoz, akkor végre eljutott a Társadalombiztosító Intézet oda, hogy azért lesz az egész Társadalombiztosítási Intézmény és azért fogják a magyar gazdasági életet megterhelni közel 70 millió pengő évi teherrel, hogy legyen egy nagy állami apparátus, egy nagy állami intézmény, amelynél több ezer tisztviselőt el lehet helyezni, ellenben azok, akiknek érdekében ezt az intézményt megteremtették, lassan-lassan semmit sem lógnak kapni, csak a munkaadók fognak kapni ellenőrzés, vexatúrát, a tömegek pedig orvosi ellenőrzést fognak kapni, de segélyszolgáltatáshoz nem tudnak hozzájutni. Már pedig tisztán csak azért fenntartani egy intézményt, a gazdasági életet tisztán csak azért megterheim, hogy egy nagy állami apparátus legyen, azt hiszem, nem lehet célja a népjóléti miniszter úrnak. Ha pedig nem ez a célja a miniszter úrnak, akkor nem marad más hátra, nincs más megoldás, mint egyszerűen a törvényjavaslatból a 22. §-t kihagyni és a 22. § kihagyásával útját állni és még a gondolatát is elvetni annak, hogy segélyszolgáltatások tekintetében bármiféle korlátozás álljon elő, és még a gondolatát is elvetni annak, hogy a mai viszonyok mellett a munkaadó-érdekeltséget nagyobb járulékteherrel sújtsák. Hiszen ha még a törvényjavaslat 22. §-át kiHiszen ha még a törvényjavaslat 22. Vát kiveszi a népjóléti miniszter úr, akkor is megmarad még az 5. §, ahol a törvényjavaslat rendelkezései értelmében bizonyos megszorító intézkedések úgyis fennállanak a biztosíottakkal szemben a kórházi szolgáltatások tekintetében. Az a rendelkezés, amely a törvényjavaslat 5. §-ában van, a vexatúrák tömegét fogja jelenteni, mint ahogy a kórházi felvétel kérdésénél a sürgősség bolygatása is vexatúrát fog jelenteni. Igen t. népjóléti miniszter úr, méltóztassék majd megfigyelni, hogy a gyakorlati életben mit fog jelenteni a sürgősség kérdésének olyatén módon való szabályozása, mint amilyen módon a törvényjavaslatban benne foglaltatik. (Vanczák János: Elpusztulást és halált!) Elő fog fordulni, — a gyakorlat fogja majd igazolni, amit most elmondok — hogy felvesznek valakit, akinek operálásra van szüksége s nem merik az operációt végrehajtani, amig a Társadalombiztosító Intézet nem felel arra, hogy kell-e operálni igen, vagy nem, ami annyit jelent, hogy lesznek betegségek, amelyeknek kórházi ápoltatása jóval hosszabb ideig tart, mert be kell várni a Társadalombiztosító intézkedését, mertha ezek a szigorú intékedések nem lennének és a kórházba bekerült beteget azonnal műtét alá lehetne venni, a műtét befejezése után az ápoltat haza lehetne bocsátani. 19