Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

Àz országgyűlés képviselőházának amit ki lehet játszani. Megragadnak minden alkalmat, hogy dicsőítsék a parasztot, amikor az nem kerül pénzbe, megragadnak minden alkalmat, hogy udvaroljanak ezeknek a tömegeknek, azonban minden alkalmat elmulasztanak, hogy ezeken a tömegeken mélyrehatólag komolyan segítsenek. Azt hiszem, ebben az esztendőben elérkezett^ az utolsó órája annak, hogy a mezőgazdasági munkástömegeket ^olyan megbecsülésben részesítse a Képviselőház, az Országgyűlés, amilyenben eddig nem részesítette. Hogy ha ezt elmulasztaná, ebből messzemenő hátrányok következnének. Tisztelettel figyelmeztetem a Képviselőházat és a népjóléti miniszter urat, tegyék ezt megfontolás tárgyává és ne odázzák tovább, annál is inkább, mert hiszen arra már szintén kötelező ígéretet nyertünk több íziben, hogy a r mezőgazdasági munkásság, cselédség biztosítását ki fogják terjeszteni megfelelő nívóra. Ezt a kérdést tehát ne méltóztassanak tovább elodázni, mert nagyon félek tőle, hogy amennyiben itt mulasztás történik, abból helyrehozhatatlan bajok származhatnak. Meg vagyok róla győződve, hogy ennél a kérdésnél azután óriási mértékben zúdul fel az érdekeltség. A gazdaközönség azt mondja, hogy a mai gazdasági viszonyok éppen a legalkalmatlanab'bak a mezőgazdasági munkásosztály bet-egség esetére szóló biztosításának törvéaybeiktotására. Nem értek egyet ezekkel az urakkal. Elhiszem, hogy a gazdaközönség számára is nehéz napok virradtak, hiszen nem já,rok becsukott szemmel. Meg lehetne ^állapítanom, hogy éppen ez mutatja a kormányzati rendszer furcsaságát és értéktelen mivoltát, hogy íme, ebben az országban teremtődött egy helyzet, arcpkor az ipari munkásságon kezdve a mezőgazdasági munkásságon, a kisiparon és a kiskereskedelmen folytatva udáig jutottunk, hogy a nagy banktőkét és pár nagyipart kivéve, ebben az országban mindenki, a nagygazdaközönség is, éppúgy sir, mint az ipari munkásság. Ez a kormányzati rendszer tehát Uramisten, odáig jutott 10 esztendős keserves kínlódás é^ pocsékolás után, hogy már minden tönkremegy ebben az országban. En ezt tudom, látom. Elismerem tehát, hogy a gazdaközönség is rossz helyzetben van. De ha nem bírja a gazdaközöin ég ezt az áldozatot meghozni, ak-, kor méltóztassék gondoskodni arról, hogy az állam a maga pénzerejével és hatalmával menjen segítségére ennek a pusztuló legmagyarabb néprétegnek ,a mezőgazdasági munkásságnak. Jöjjön tehát segítségül ez a kormányzat, amelynek jutott az optánsügyre évi 13 millió ! és azt megelőzőleg nem tudom hány millió el- ! pocsékolásra, jutott arra, hogy a nagyvállala- j tok és a tízezer holdasok érdekeit megvédje. Ennek az országnak jutott bolettára, amelyből a mezőgazdasági munkásnak semmi, a kisgazdaközönségnek pedig csak csak éppen a se-' gítés foszlánya jutott, amelyet azután az ellenintézkedések, a különböző drágulások, amelyek ennek kövekeztében történtek, elimináltak. Ennek a néprétegnek, a mezőgazdasági munkásságnak érdekében, ha a gazdaközönség teherbírása ma nem engedi meg, az államnak kell a maga hatalmánál és pénzénél fogva segítségül jönnie, de ezt a kérdést valahogyan meg kell oldani. Hol van az az örökké hangoztatott hazafiság? Miiből áll az? Méltóztassék engem már egyszer végre valahogyan erről felvilágosítani. (Rothenstein Mór: Levegőből! — Györki Imre: Üres szólamokból, frázisokból!) Ahból áll, ho^v Podmaniczky képviselő úr állandóan odakiáltja Rothenstein Mórnak, hogy: . ülése 1931 június 3-án, szerdán. 99 Móric hallgasson, tehát egy képviselőtársát lemóricozza, ő mint arisztokrata odakiabál és nem tudom, itt lezsidózásízű... Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék tárgyilagos beszédét személyes térre átvinni. Méltóztassék a tárgynál maradni! Reisinger Ferenc: Azt hiszem, ez egészen tárgyilagos 'beszéd. Méltóztatik a hazafiságra appellálnj. Hát hazafiságnak nem első nagy követelménye, kívánsága-e az, hogy a paraszttömegeket megmentsük, hogy a mezőgazdasági munkásságot 1.20 pengős napszám mellett tömegbetegségek következtében elveszni, elpusztulni ne hagyjuk? A mi véreinket, legjobb munkaerőinket, a világ legjobb munkaerejét, azokat a tömegeket, amelyeket az Úristenen kívül senki sem gondoz, valakinek csak fel kell emelnie! Nem tudom, meddig méltóztatik amerikázni ezzel a kérdéssel. Újra csak oda vagyok kénytelen kilyukadni, hogy mit óhajtanak önök hazafiságnak nevezni, ha nem ezt? Hát én a hazafiság szent nevében innen, a baloldali padokról felhívom a jobboldalt, az uralkodó-pártot, méltóztassanak megemberelni magukat, abbahagyni az amerikázást, amelyet ezen a térén folytattak és a mezőgazdasági tömegeket megmenteni a pusztulástól. Tenni kell valamit, hogy az 1 pengős és 1.20 pengős nyári napszámok végre megszűnjenek. Az idevonatkozó törvényt végre kell hajtani s ott, ahol panaszt emelnek, sürgősen és nem amerikázva, nem lassan elhúzva érvényesítsék a bérmegállapításról szóló törvény intézkedéseit. Ezenkívül pedig a betegségi, aggkori és rokkantbiztosítást méltóztassanak minél sürgősebben kiterjeszteni ezekre a tömegekre. T. népjóléti miniszter úr, önnek ezt a javaslatot törvényerőre emelni, ha igaz az a hír, hogy szombaton kikapjuk a cselédkönyvet, (Derültség.) már nem lesz alkalma, ez a javaslat már nem emelkedhetik törvényerőre. A t. miniszter úrnak úgyis biztos kerülete van, nem kell ott sokat foglalkoznia, a választás ideje alatt, míg az új Képviselőház összeül, méltóztassék olyan intézkedést idetoldani ehhez a javaslathoz, vagy akár külön javaslatot készíteni, — nekem ez mindegy — amely ki fog terjedni a mezőgazdasági népességre is és akkor azután azt mondom, nem szólamokkal, nem a hazafiság hánytorgatásával, hanem ezekkel a tényleges cselekedetekkel és ezzel az áldozathozatallal fogja a történelembe heírni a nevét a miniszter úr. Nem Vass-i szólamokkal, hanem tényleges komoly intézkedésekkel kell szolgálni úgy a hazafiságot, mint a történelmet. Még azt az óriási szerencsétlenséget látom ebben a törvényjavaslatban, hogy a szolgáltatásokat le akarja szállítani. Méltóztassanak tudomásul venni, hogy a szolgáltatások az Országos Társadalombiztosító Intézetről szóló 1927. évi XXI. te. alapján sem elégségesek. Ha a Képviselőház ezt a 'szerencsétlenséget még el meri követni, ha a szolgáltatásokat újból le meri szállítani, akkor teljesen értéktelenné teszi az egész munkásbiztosítást, mert hiszen az orvosok ma is állandóan körösi szenteltvizet rendelnek a betegeknek. Az orvosok nyíltan megmondják, hogy az Országos Betegápolási Alap terhére kétgarasos gyógyszereknél drágábbat nincs módjukban a betegeknek rendelni. Ha -most ezekután és ezek mellett még lejjebb szállítjuk .a táppénz-segélyezést, ha lehetetlenné tesszük, hogy a beteg legalább az Oti.-tól kapott táppénzből vehessen magának olyan értékű gyógyszert, amilyenre szüksége van, akkor azt