Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

Az országgyűlés képviselőházának 515. illése 1031 június 3-án, szerdán. 80 tes ideje a képviselő úr beszédébe természetesen nem fog beszámíttatni. Az ülést negyedórára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. Képviselőház! A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Elrendelem a jelenlévő képviselők megszámlálását. A jegyző úr lesz szíves ezt foganatosítani. Urbanics Kálmán jegyző (megszámlálja a jelenlévő képviselőket): Negyvenkettő! Elnök: A jegyző úr jelentése szerint a Ház tanácskozóképes. Malasits Géza képviselő úr folytatja beszédét. Természetesen a szüneti idő nem fog beszámíttatni a t. képviselő úr be­szédidejébe. Malasits Géza: T. Képviselőház! Ennek az előttünk fekvő törvényjavaslatnak tárgyalásá­nál lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem a Ke­resztény Gazdasági Párt magatartásáról. Tár­gyaljuk már napok óta a törvényjavaslatot és a Keresztény Gazdasági Párt, melyből a javas­latot képviselő miniszter úr is kikerült, egyet­len szónokot sem állított ennek a javaslatnak védelmére, az előadó urat kivéve, mert maga is érzi, hogy ezt a javaslatot a széles néprétegek előtt védeni nem tudná, maga is érzi, hogy most, a választások előtt, ilyen javaslattal nem állhat a nép elé, hiszen minden munkásember tisztában volna akkor ennek a pártnak szociálpolitikai irányával és a mun­kásság iránt táplált érzelmeivel. Nem mindig volt így a dolog a keresztény pártnál, mert amikor még a jelenlegi Keresz­tény Gazdasági Pártot néppártnak hívták és az ellenzékiség keserű kenyerét ette, akkor a néppárt balszárnya, a keresztényszociálista­párt heves vitákat folytatott velünk szociálde­mokratákkal a szociálpolitikát illetőleg. Szám­talan gyűlésen, hírlapi cikkekben vitatkoztak velünk és nagyszerű ütőkártyának használták ki azt a körülményt, hogy a németországi szo­ciáldemokratapárt nem szavazta meg a Bis­marck-féle szociálpolitikai törvényeket. Ezt el­lenünk fegyverül használták ki, mondván, hogy ime, Németországban a katholikus cen­trum megszavazta a szociálpolitikai törvény­javaslatokat, a népnek betegsegélyezést, bal­esetbiztosítást és aggkori biztosítást akar adni, ellenben :a szociáldemokratapárt nem szavazza meg ezeket a törvényeket, mert a szociáldemo­kratapárt tömegnyomort akar és amit Németor­szágban megtesz a szociáldemokratapárt, — mondták a keresztényszocialista szónokok — azt teszi Magyarországon is a szociáldemo­kratapárt. Még ma is fülembe cseng Huszár Károly úrnak baritonja, amikor Antal páter reveren­dájának védelme alatt szónokolt a keresztény szociálpolitikáról, ígérvén azt, hogyha valami­kor egyszer a néppárt és a keresztényszocialis­ták uralomra kerülnek, akkor Magyarországon be fog következni a szociálpolitikai Kánaán, olyan szociálpolitikai intézkedéseket tesznek, amelyek messze mögötte maradnak annak, amit a szociáldemokratapárt a szociálpolitika tekintetében valaha is ígért. Kétségtelen, hogy a keresztényszocialista­párt, maga a néppárt is a kezdet kezdetén va­lami kis barátságot mutatott a szociálpolitikai alkotások iránt. A múlt század 90-es éveinek elején volt egy meglehetősen elmérgesedett téglagyári munkássztrájk Budapesten, ebben főleg lengyel és tót téglagyári munkások vol­tak érdekelve. Akkor a néppárt szónokai el­mentek a téglagyári munkások gyűléseire, buz­dították őket, sőt, amit ma nem hiszem, hogy megtennék, még a rendőrség üldözése elől is védelembe vették ezeket a szegény lengyel és tót munkásokat. Tagadhatatlan, hogy a keresztenyszocia­listapártnak még a pápai Rerum Novarum is gyenge alkotás volt és ezenfelüli szociálpoli­tikai alkotásokat ígérgetett. Ezekután tehát a Keresztény Gazdasági Párt nem tagadhatja meg azt, hogy a múltjában radikalizmus is van és hogy a múltban igenis keresztényi ala­pon szociálpolitikai alkotásokat ígért. Igaz, hogy a munkásosztály kezdettől fogva gya­nakodva fogadta ezeket a szociálpolitikai ígé­reteket, és bármily ékesszólóan akarták is Hu­szár Károly, Haller István és társai a mun­kások előtt bizonyítani, hogy a néppárt és an­nak balszárnya, a keresztényszocialistapárt milyen nagyszerű szociálpolitikai törvényeket fog létesíteni, a munkásság nem bízott ben­nük. Bizonyítja ezt az, hogy amikor az 1907. évi XIX. te. életbelépett és a kerületi pénztá­rak autonómiája megalakult, akkor minden agitáció dacára csak igen gyenge, nagyon mi­nimális eredményeket sikerült a keresztény­szocialistáknak a munkásbetegsegélyző pénztár önkormányzatában elérni. Annak ellenére, hogy néhai Vass József miniszter úr maga állt az agitáció élére Székesfehérvárott, annak elle­nére, hogy püspökök buzdították a keresztény munkásokat arra, hogy a munkásbiztosításból vegyék ki a maguk részét, bizony, a keresztény­szocialistapárt a munkásbiztosítópénztár ön­kormányzatában csak nagyon gyenge szerepet játszott. Ez érthető is, mert minden valamire­való munkás, minden olyan munkás, aki némi politikai iskolázottsággal bír, tisztában van azzal, hogy a keresztényszocialisták hiába akarják a szociáldemokráciát ímegkontremi­nálni. Valójában ugyanis az a szerepük, hogy a nagypapság és a velük szövetkezett nagy­burzsoázia, tehát a kapitalisták segítségével megkontreminálják a szociáldemokráciát. A munkásság azonban tisztában van azzal, hogy ez a kontremin nem sikerül és azok az ígére­tek, amelyeket szociálpolitikai téren tesznek a keresztényszocialisták, nem komolyak. Komoly szociálpolitikát csak a szervezkedett mun­kásság csinált a múltban is és komoly, vala­mennyire kiadós szociálpolitikát a jövőben is csak a szervezkedett munkásság akar foly­tatni. Emlékeztetem a t. Házat arra, hogy a múlt század 70-es éveiben, amikor Magyarországon még senki sem gondolt szociálpolitikára, ami­kor a kizsákmányolás még a mainál is sza­badabb volt, egyszerű szervezkedett munkások alakították meg az általános munkásbetegse­gélyző- és rokkantpénztári autonóm alapon, önkormányzattal és voltak már akkor is annyi belátással, hogy azokat a munkáltatókat, akik jóindulattal viseltettek eziránt a pénzár iránt, bevették az önkormányzatba. Ők tehát nem akartak kizárólag saját ma­guk uralkodni az általuk alkotott intézmény­ben, hanem nagyon bölcsen és helyesen bevet­ték az önkormányzatba azokat, akik őket anya­gilag támogatták. Mondhatom, ez a pénztár, fiókokkal gyarapodva, nagyszerűen bevált és megfelelt a munkásság akkori szociálpolitikai igényeinek. Ez a pénztár volt az első, amely állandó orvosi rendelőt épített, ez a pénztár, tehát szociáldemokrata munkások által létesí­tett intézmény volt az első, amely Magyaror­szágon hidegvíz-gyógyintézetet létesített és szociáldemokraták által alapított munkásbeteg­17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom