Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-507

Az országgyűlés képviselőházának 507. ülése 1931 május 20~án, szerdán. 361 tett volna azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket a földreform végrehajtása során ugyanebből a szempontból mindannyian szereztünk. A földreformot pénzügyileg Hegedűs Lóránt akkori pénzügyminiszternek az a javaslata akarta megalapozni, amely javaslat szerint az 1000 holdnál nagyobb földbirtokkal rendelkező nagybirtokosok a vagyonváltságföldeket természetben adhatták le. Ez a pénzügyminiszteri elgondolás később testet öltött, a törvényhozás ezt magáévá tette, megszavazta és a földreformnak pénzügyi megalapozottsága ezen az elhatározáson nyugodott. Őszinte sajnálattal kellett azonban látnom, hogy ez a pénzügyminiszteri koncepció valójában nem vált be. Az a hiba, Ihogy a nagybirtokosok v agyonváltságföldeiket legnagyobbrészt a rosszabb minőségű földrészekből adták le és mi ezt tűrtük, habár többízben .szóvátettük. (Mándy Sándor: Ellenkezőleg volt!) Természetesen, tisztelet a kivételeknek, de legnagyobbrészt rosszminőségű földeket adtak le vagyonváltságföldek gyanánt természetben. Az, hogy a kormány ezt tűrte és az Országos Földbirtokrendező Bíróság ezt nem akadályozta meg, most, a végrehajtásnál, természetesen visszafelé sült el, úgy hogy ez egyik oka annak a majdnem minden faluban észlelhető helyzetnek, hogy a vagyonváltságföldekből juttatott kis földrészek árát még kevésbbé bírják az új kisbirtokosok letörleszteni. Az én választókerületemben immár százával vannak azok az újabb birtokosok, akik a földárrészleteket megfizetni nem tudják. Amikor tehát valamely új reform pénzügyi megalapozottságáról beszélt a miniszterelnök úr, önkéntelenül ajkamra jön, hogy megemlítsem a már végrehajtott földreform hibás pénzügyi megalapozottságát és kérjek,^ keressek orvoslást a mai helyzetre. Arra kérem iäz igen t. pénzügyminiszter^ urat, méltóztassék valamilyen módon az új kisbirtokosok megmentésére sietni, mert ha a pénzügyminiszter^ úr óriási elfoglaltsága, s naponta újabban és újabban keletkező új feladatai mellett is nem méltóztatik valami megoldást találni az új birtokosok számára pénzügyi szempontból, hogy azok birtokaikat visszaadni ne kényszerüljenek, akkor be fog állni az a helyzet, hogy iíl évek hosszú során át a magyar törvényhozás és az egész ország, úgy a földbirtokosok, mint maguk a földetigénylők hiábavaló munkát végeztek, mert végeredményben a földbirtokreformból nem lesz semmi, nem lesz meg az eredménye földbirtokpolitikai szempontból sem, nem lesz meg szociális 'Szempontból sem. Nem szabad elfelejtenünk, hogy 52 hónapig tartó világháború után osztottunk Magyarországon földet és egy 52 hónapos világháború után földet osztani olyanformán, hogy néhány év vagy néhány hónap múlva az új birtokos kényszerüljön visszaadni a földet annak, akitől kapta, tehát az államnak: ez olyan visszaesést jelentene, hogy jobb lett volna, ha semmit sem csináltunk volna, mintsemhogy csináltunk olyan földreformot, amely végeredményben még nagyobb keserűséget önt a lelkekbe. (Kun Béla: Fájdalom, de igaz!) Kérve kérem tehát a miniszter • urat, méltóztassék megoldást keresni és találni arra, hogy ne kényszerüljenek az új birtokosok a nekik juttatott földeket visszaadni. Ugyanez a kérelmem az új háztulajdonosok számára is. Elismerem, hogy az új háztulajdonosok számára a házhelyárak lefizetése szempontjából a miniszter úr igen előnyös fizetési feltételeket állapított meg. Elismerem, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXVI. hogy az a részlet, amelyet le kell törleszteni a házhely árából, nem tesz ki többet, mint 5'4%-ot, — ez tehát nagyon előnyös pénzügyi megoldás — mégis őszinte sajnálattal kell tapasztalnunk, amint a falvakat járjuk, hogy ezt sem bírják az új házhelytulajdonosok megfizetni, különösen nem bírják megfizetni azt a magas késedelmi kamatot, amely raituk kívül eső okokból terheli őket. A késedelmi kamat nagyon magas; az első évben havonta fél százalék, a második évtől kezdve már havonta 1—1 százalék. Ez olyan sokra rúg, hogy egy gazdára nézve, akinek nincs bevétele, — tudvalevően csak a termés betakarítása után jut pénzihez — aki tehát a saját hibáján kívül is késedelembe eshetik, ezek a magas késedelmi kamatok az egyébként előnyös házhelyrészleteket horribilis magasra emelik. Kérve kérem tehát a miniszter urat, méltóztassék ezzel a kérdéssel is foglalkozni. További kérelmem a legelőügyre vonatkozik. Őszinte sajnálattal konstatálom, hogy változatlan a helyzet abban a tekintetben, hogy a legelőügyek igen tekintélyes része a pénzügyminisztérium döntése alá tartozik. Egészségtelen helyzetnek tartom, hogy kénytelen vagyok legelőügyben a pénzügyminisztériumhoz fordulni, ahol mégis csak fiskális szempontok a mérvadók és kevésbbé jönnek tekintetbe a mezőgazdasági érdekek, illetőleg speciálisan az állattenyésztési érdekek. Én a pénzügyminisztérium figyelmét már a parlamentben is felhívtam Zsáka biharmegyei község lehetetlen legelőügyére és kértem intézkedést a pénzügyminisztériumtól, őszinte sajnálattal kell megállapítanom, hogy Magyarországon egy nagyközség, amelynek 3400 lakosa van, nem képes, immár több, mint egv esztendő óta, pénzügyminiszteri döntést kapni abban a tekintetben, hogy végeredményében mi lesz annak a legelőnek az ára, amely számukra feldarab oltatott, nú lesz annak a legelőnek véglegesen .megállapított haszonbére addig is, amíg a vételár megállapíttatik. Ez lehetetlen dolog. Be kell látnia a pénzügyminisztérium ezzel a kérdéssel foglalkozó osztályának, hogy ez a késedelem, amelyet a pénzügyminisztérium illetékes osztálya ebben a tekintetben mutat és amiért felelős, mezőgazdasági, jobban mondva állattenyésztési szempontból megmérhetetlen károkat okoz. Ma tényleg az a (helyzet, hogyha a pénzügyminisztérium ezeket az elintézetlenül heverő aktákat soron kívül nem intézi el, akkor egész községek legelőtársulata

r feloszlik, egész községek állattenyésztése megáll, illetőleg az állattartás leapad . olyan r csekély hányadra, amely azután végeredményében keservesen megbosszulja magát. Hogy milyen szomorú a helyzet falun, arra nagyon érdekes ugyanennek a községnek a sorsa;. Amikor a vármegye közigazgatási bizottságának gazdasági albizottsága kimondotta, hogy tavasszal a legelőkre csak olyan marhákat szabad kihajtani, amelyeknek a tulajdonosai a legeltetési díj felét már előre befizették és a legeltetési bárcát fel tudják mutatni. Megtörtént, hogy ebben a nagyközségben, amelyet az előbb említettem, 642 tulajdonos közül csak 2 tulajdonos, 2 állattartó gazda volt, aki a legeltetési díj felét előre be tudta fizetni. (Friedrich István: Milyen összeget tesz ez ki?) Mindössze néhány pengőt; 10—20 pengő között ingadozó összegről van szó és még ezt sem birják az állattenyésztő gazdák előre befizetni. így tehát az elé a helyzet elé állíttatott a köz49