Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-505

Az országgyűlés képviselőházának okokra is, amelyek a nemzeteket a világháború óta arra sarkalták, hogy megfeszítsék minden erejüket, hogy művelődéspolitikájukat minél intenzívebbé, habár drágábbá tegyék. Rámutattam először a nacionalizmus expanzív erejére pozitív értelemben, negative pedig arra, hogy az iskola a legjobb denacionalizáló eszköz, tehát azok az államok,, amelyek nagy területtel gyarapodtak, nem kímélnek semmi költséget az új iskolaügy fejlesztésére. Rámutattam a demokrácia indítékára, amely programmszerűen akar fejleszteni nagv tömegkultúrát, ami megint sok pénzbe kerül. Végül rámutattam a gazdasági élet motívumára is, mert hiszen a gazdasági élet is csak úgy fejlődhetik, ha a következő nemzedéket rátanítják a rohamosan fejlődő technikára, hogy ne az apáiktól századokon át örökölt primitív nyomon gazdálkodjanak. (Helyeslés.) Itt függ össze tehát legszorosabban a kultúrpolitika és a gazdaságpolitika. Igen meglepett, amikor Rassay igen t. képviselőtársam a délelőtt folyamán azt a szemrehányást tette nekem, hogy mintegy nem lojális politikai műfogás volt az tőlem, hogy Romániával és Jugoszláviával, ezek kulturális költségvetésének emelkedésével hoztam párhuzamba a magyar kultuszköltségvetést. Pedig én egyszerűen csak illusztrálni akartam azt a rendkívül nagy erőfesztíést, amelyet világszerte, de különösen itt a mi szomszédaink a művelődéspolitika intenzívebbé tételében kifejtenek. Egyszerű illusztráció volt a célom annak megmutatására, hogy a mi költségvetésünknek kulturális téren való emelkedése az utolsó tíz év alatt egészen természetszerű, indokolt dolog. Főképpen a népoktatást hangsúlyoztam, beszédem egész gerince e körül forgott. Igen t. képviselőtársam, tudtommal a nemzeti liberális pártnak elnöke. A liberalizmus pedig éppen annyit jelent, ihogy meg kell adni a lehetőséget mindenkinek, hogy kifejthesse a benne szunnyadó erőket, azaz, hogy ne legyen analfabéta az országban, ne legyen olyan ember, aki már eleve hendikeppelve van abban a tekintetben, hogy valahogy boldogulni tudjon, hogy bizonyos alapismereteket^ elsajátítson. Mi tehát a liberalizmus álláspontján voltunk a legszélesebb értelemben akkor, amikor támogattuk a kultuszminiszter úrnak nagy népoktatási akcióját, amely az ötezer népiskolai tantermet és tanítói lakást eredményezte, ugyanazon a liberális állásponton, amely megszülte az Eötvösféle 1868 : XXXVIII. törvénycikket, amely örök dicsőségünk, mert hiszen az angolok csak 1870-ben iktatták törvénybe az általános tankötelezettséget az Education Bill-lel, vagy a művelt Franciaországban jóllehet a múlt század hanmiricas éveiben Guizot rendezte a francia népoktatás ügyét, — amely modellje volt Eötvös bárónak is — mégis csak 1882-ben iktatja Jules Ferry törvénybe az általános iskolakötelezettséget. Bizonyos félelemmel hoztam elő a múltkor a nyolcosztályú népiskolának ügyét, a t. Háziban; tudniillik a mai gazdasági mélyponton magam sem tartom ezt megvalósíthatónak, bár mihelyt a gazdasági viszonyok javulnak, ez kell, hogy a legsürgetőbb feladatunk legyen, mert —

ßs ezt ajánlom az igen t. képviselő úr figyelmébe — mint ahogy hangoztattam, egyedül vagyunk már Európában olyan ország, ahol a 12-ik évben a mindennapi iskolakötelezettség megszűnik. Máranost tisztelettel kérdezem* vájjon ha a kultuszminiszter úr nem olyan népbarát kultúrpolitikát űzött volna, hogy a nagy beruházási költségeknek igen jelentékeny réKÉPVISELÖHAZI NAPLŐ. XXXVI. . ülése 1931 május 18-án, hétfőn. 293 szét, de a rendes költségvetésnek is emelkedő tételeit népoktatásra költötte, akkor ma hogyan festene a törökdúlta Alföld, amelyről a mi előző kultúrpolitikánk — megengedem, hogy tiszteletreméltó nacionális célból (Kun Béla: A 67-esrendszer nagy bűne!) — mégis (megfeledkezett, amikor tudniillik a ma elszakított területekre, a Felvidékre és Erdélybe tette a népiskolákat és éppen a fajmagyarság nőtt fél itt tudatlanul. Milyen szép dolog az ma, hogy avval az ötezer tanteremmel meg van adva a lehetőség, hogy éppen a faj magyar nép fiai ne süllyedjenek el balkáni analfabétizmusba. Igen t. képviselőtársam, egy disztinkciót« tett mintegy szemrehányásképpen a statisztikai adatokat illetően. Azt mondotta tudniillik, hogy én egy kalap alá fogok különböző iskolai kategóriákat és így nem adom meg a közös nevezőt arra, hogy a magyar iskolaügynek, másrészt a jugoszláv és román iskolaügynek öszszes tételeit összehasonlíthassuk. Csodálatos és előttem abszolúte érthetetlen adattömeget találtam az igen t. képviselő úr beszédében •*átnéztem délelőtt a iblivatalos másolatot a beszédről — ott tudniillik: azt méltóztatik mondani, hogy Jugoszláviában a középiskolák és polgári iskolák száma 385, a tanulóknak száma pedig 105.950. így van? (Rassay Karoly: Igen!) De előbb azt mondta, hogy összekeverek iskolafajokat és nem lehet eligazodni benne. Most méltóztassék megnézni az én beszédemről szóló naplót. Ott külön van véve a középiskola — a számokat most nem olvasom fel — külön a polgári iskola és a képviselő úr, jóllehet, megtámaldíott, hogy én egybeveszem ezeket, egészen pontosain összeadta a számokat és méltóztatott közölni, hogy a polgári iskolák és középiskolák létszáma együttvéve ennyi és ennyi. Nálam azonban külön vannak, mégis méltóztatott vádolni, hogy én nem kategorizálok eléggé pontosan. Ez óriási ellenmondás, úgy eijár, t. képviselőtársaim'? (Rassay Károly: Nem!) Éppen a polgári iskolákat és a középiskolákat nem lehet egy kalap alá venni, mert hiszen egészlen különböző céljuk van. A polgári iskola általános gyakorlati műveltséget ad, a középiskola pedig olyan műveltséget, amely a felsőfokú oktatásra, az egyetemi és főiskolai tanulmányokra készít elő. Nem. értettem tehát meg, hogy miért méltóztatik engem a részletesebb kategorizálás hiányával vádolni, m;kor éppen a t. képviselő úr még azt a fáradságot is vette magának, Ihogy szépen összeadta a különböző heterogéni iskolafajokat. Egy másik ellenmondást is fel méltóztatott fedezni. A kultuszminiszter urat tudniillik azért méltóztatott támadni, hogy tanügyi politikát és nem kultúrpolitikát űz. Nem óhajtok itt a kultúrpolitika fogalmának elméleti elemzésébe bocsátkozni; éppen néhány héttel ezelőtt egy értekezésben tettem mieg ezt a Magyar Tudományos Akadémiában. Ellenben jelzem, hogy amire a t. képviselő úr hivatkozik, hogy a tanügyi politikától megkülönbözteti a kultúrpolitikát, hogy a kultúrpolitika figyelemmel van az egészségügyre* a gazdasági életre, szóval a nemzeti életnek egészére, az kissé furcsán hangzik akkor, ha arra gondolunk, vájjon jobb lesz-e az egészségügy Magyarországon, ha nincsenek iskolák, ahol aa egészségügynek elemi alapszabályait tanítják, sőt megadják a lehetőséget arra, hogy a gyermekek a primitívebb kultúrájú szüleiket is kioktassák erre, amint faluhelyen nagyon tapasztalható, hogy hazamegy a gyerek és megmossa ebéd előtt a kezét, nelhézményezi a szűk ablakokat, szellőztetést kíván, stb., stb„ teih'át igenis az iskolán ke40