Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

Az országgyűlés képviselőházának 500. ülése 1931 május 8-án, pénteken. 23 tek, egyéb sérelmek mellett különösen a danziigi korridorral. Ez a kérdés rendkívül fontos azért, mert Magyarországgal is történtek ilyen sérelmek. Magyarország sérelmei nagyobbak mint Németország sérelmei, de mégis azt kell mondanom, hogy Németország a maga nagy gazdasági és politikai!

1 egységével sokkal inkább alkalmas arra, hogy a revízió kérdésének előharcosa legyen, mint Magyarország, amelynek sok egyéb körülmény mellett belső antidemokratikus berendezése semu alkalmas arra, hogy egy ilyen ügy szolgálatába álljon. Arról a reviziós mozgalomról, amely néhány évvel ezelőtt nagyobb arányokat öltött, talán nem is anynyira külföldön, mint á magyar sajtóban, arról a revíziós mozgalomról, amelynek lia nem is egészen merészen, ide mégis óvatosabb formában már a Népszövetség ülésein is a magyar kormány képviselői kifejezést adtak, meg kell állapítani, hogy az utóbbi évben lényegesem halkabb lett. Nem tudom, minek tudható ez be. Semmiesetre sem annak a ténynek, hogy az ok megszűnt volna, mert az ok változatlanul fennáll, hanem inkább annak tudható be. hogy ez a revíziós mozgalom helytelen alapokra volt fektetve. Nem lehet írevíziós mozgalmat csinálni és azt kisajátítani egy osztálynak a maga részére, de legkevésbé alkalmasak külföldön a revízió iránt szimpátiát kelteni olyan tényezők és körök, amelyek közvetve vagy közvetlenül befelé igyekeznek más osztályok elnyomására. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Csak azok a népek bírhatnak olyan na)£>y átütő erővel, hogy a velük szemben elkövetett igazságtalanságot oda tudják vinni a viilág közvéleménye elé, amelyek befelé is megtesznek mindent abban az irányban, hogy ne lehessen belső berendezkedésűik ön kifogást találni (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Nem lehet ezzel a szinte üzletszerüleg űzött revíziós és irredenta politikával külföldön eredményt elérni. Sainos, azt kell mondani, hogy a legtöbb országban még ma sem ismerik a Magyarországot ért sérelmet és nagyon nehezen tu diák magukat tájékoztatni ezekben a kérdésekben. Azoknak a társadalmi szervezeteknek, amelyek a revízió szolgálatában állanak, az volna tehát elsősorban a kötélességiik, hogy magát ezt a sérelmet vigyék a külföld elé és tájékoztassák a külföldiét p tekintetben. Rothermere lord, akit Magyarországon igen nagyrabecsültek egy bizonyos időben. (Éri Márton: Most is!) akinek a fiának itt olyan fogadtatást rendeztek, mint valami uralkodónak, amit nem kifogásolok, csak mint furcsaságot említem fel, mert neki is bizonyára furcsán tűnt fel a dolog, hogy egy ország, amelyről kifelé azt a hírt terjesztik, hogy szegény, nyomorult és - megcsonkított, a banketteknak olyan tömegét és sorozatát szállította

: amilyenre talán Angliában sem mertek volnr. gondolni, akit így ünnepeltek, arról most az utóbbi időkben nagyon kevés hírt hallani és nagyon elcsendesedett az a propaganda, amely éppen a lordot állította be mint a magvar revíziónak igazságos harcosát, mint úttörőjét, mint akitől függ quasi ez az egész irányzat és az egész revízió kérdése. Abban a pillanatban, mikor a lord helyesen rámutatott arra, hogy a magyar revíziónak az alapját az képezi, hogy itt bent demokratikus berendezkedést kell csinálni, mikor rámutatott arra, hogv a magyar belpolitikai állapotok ne legyenek összehasonlíthatók , — ha jól emlékszem, szószerint azt mondta — Bratianuék választási rendszerével, azóta letűnt az ő koronája Magyarországon, azóta nem olyan rokonszenvvel és szimpátiával beszélnek róla, mint valamikor. (Farkas István: Meghasonlott a lord is!) Nekünk akkor sem volt valami nagyon sok reményünk az így, egyes egyénék által végzett propaganda eredményéhez, mert mi tisztában vagyunk azzal, hogy az egyes egyének munkája fontos ugyan az ilyen munkában, de sohasem ez dönti el, hanem az, hogy a népek általános politikai iránya milyen, és hogy a népek általános politikai iránya hajlik-e a revízió felé, vagy nem. Ma a helyzet az, hogy annak ellenére, hogy béke van, a fegyverkezési őrület nagyobb, mint talán a háborúelőtti időben^ volt. Ha hozzászámítjuk azokat a kiadásokat, amelyeket egyes államok háborús nyugdíjakra és a mai fegyverkezésre fordítanak, úgy ez az összeg többet tesz ki, mint amennyit a háborúelőtti időben fegyverkezésre fordítottak. Az az idegesség, amely gazdasági téren megnyilvánul, nem kevésblbé annak következménye, hogy Európa félt egv új háborútól, Európa kapitalistái tartalékolták tőkéjüket s ugyanúgy tett Amerika is, amely azt mondta, hogy nem biztos, hogy Európában mikor kerül megint összeütközésre a sor. Természetes dolog, hogy a kapitalisták, akiket cselekedeteikben sohasem a hazafiság vezet, hanem mindig a kereseti lehetőség, szívesen finanszíroznak egy háborút is, — az nem baj, ha Kínában vatrv Dél-Afrikában is (Zaj.) — ha azon keresni lebet. (Szállít a kanitalizmus ágyút egyiknek meg másiknak is egyaránt, ha számítása szerint megvan a lehetőség arra, hogv azután meg is tudják fizetni. De Amerika tisztában van az- ^ zal, hogy az európai országok ma nem tudják fedezni e«^ újabb háború költségeit és ígv az az esetleges hitel, amelyet erre a célra adnak, bizonytalan. Azért nincs hitel sem háborús célokra, sem egyéb gazdasági berendezkedésekre, mert bizonytalannak tartják az európai piacot. Elismerem, hogy a francia nacionalizmusnak ebben nagy bűne van. Az az irányzat, amely ma Franciaországban, mint jobboldíali politika jut kifejezésre, ezt a politikát követi éis az az ellentét, amely Olaszország és Franciaország között van, bizonyos mértékben kihat egész Európára, mert mindkét állam igyekszik magának szövetségeseket szerezni. Franciaország a kisentehtera támaszkodik, Olaszország pedig igyekezett Magyarországon kívül a maga baráti köréibe vonni egyes más, balkáni államokat (Malasits Géza: Albániát!), hogy ezzel egyensúlyozza Franciaországnak ezt a nagy befolyását. Csak az a kérdés, hogy a magyar külpolitika milyen útra lép az esetben, ha megszűnik ez az ellentét, amiben komoly reményünk lehet. Komoly reményünk lehet pedig azért, mert a francia-olasz ellentétnek egyik pontja a fegyverkezés volt és ha sikerül az angol munkaskormány külügyminiszterének, Hendersonnak ebben a kérdésben valamelyes rendet teremteni és rábírni Franciaországot r és Olaszországot, hogy a maguk fegyverkezését csökkentsék, akkor Henderson olyan politikai érdemeket szerzett az európai béke biztosítása tekintetében, amilyenekre az utóbbi évtizedekben, talán évszázadokban példa nem volt. (Malasits Géza: Pedig még konzuli iskoláiba sem járt!) Ennek az embernek tisztánlátása, bátor és erélyes fellépése (Farkas István: Szocialista öntudata!) teremtette meg azt a 1 eszereléisi konferenciát, amiéi y a jövőben ezzel a kérdéssel foglalkozni fog, amely előre-