Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-505

282 Az országgyűlés képviselőházának 505. ülése 1931 május 18-án, hétfőn. Nem akarok élesebben beszélni, mert igen nagy bennem a felelősségérzet, nem akarok élesebb megkülönböztetést tenni, csak annyit mondok, hogy az állások betöltésében, a gazdasági érvényesüléseknél látok bizonyos megkülönböztetést. Legyen szabad azt mondanom, hogy a mélyen t. miniszter úr figyelmét aligha kerülhette el, hogy például a tanév elején micsoda lerohanás van itt a beiratkozások körül és a kiválogatás teoretikus keresztülvitelénél, amikor klasszifikálnak, mennyi bajjal kell megküzdeni magának a mélyen t. kormánynak is. Mindnyájan ostromoljuk, — a szülők minket, mi pedig- a kormányt és az iskolákat — hogy lehetőleg igazságosan és igazságtevőén történjenek ezek a beiratások. Vannak szempontok, mélyen t. miniszter úr, amelyek — elismerem — nagy nehézségeket okoznak guvernementális szempontból, de az a nagy szempont, a jövendő generáció egymáshoz való símulásának és egymást megértő képességei kifejlesztésének a szempontja mégis csak arra utal, hogy lehetőleg mindenki tanulhasson, aki tanulni vágyódik ebben az országban. Sohasem lesz sok abból az exportfeleslegből, amelyet a kulturális termelés ad az országnak; sohasem áll az, hogy itt nem tudjuk eltartani a tehetséget. Higyje el a mélyen t. miniszter úr, hogy az igazi tehetség mindig utat tör magának és aki diplomához jut, ha itt nem tud elhelyezkedni, el tud helyezkedni kint a külföldön. Hiszen itt van a miniszter úr beszéde, amelyet a Magyar Gyűjtemény Egyetem tanácsának cikluszáró ülésén tartott. Az ember lelke valósággal felüdül, amikor felsorolja, hogy kik azok, akik a külföldön szerezték nagyszerű tudományos kiképzésüket és képesítéseiket és akik külföldön : is el tudnak helyezkedni, idehaza is. Az ember lelke valósággal repes, hogy ennyi kulturális! erő lakik ebben az országban. Ezért nem lehet és nem szabad félnünk a jövendőtől, ezért kell hinnünk, — nem abban, hogy milyen szövetségeket kötünk és nem abban, hogy az erőviszonylatok tekintetében kik állanak majd hozzánk közel: abban kell bíznunk, hogy ezt az ősi nagy energiát, tehetséget és képességet, amely él a nemzetben, kiirtani nem lehet és ezért elkövetkezik az az idő, — mint Petőfi halhatatlan írása mondotta — hogy ennek az országnak nagy ősi tehetségei ott fognak tombolni a tudomány és a művészet jegyében Európa homlokán. Ha ezt látja az ember, akkor feleslegesek itt olyan intézkedések, amelyek bizonyos megosztottságokat hoznak a tanulási lehetőségek tekintetében. Feleslegesek, mert hiszen, ha van olyan, aki jó egyetemi tanárnak Baselben, aki jó egyetemi adjunktusnak Párizsban, aki — magyar fiú — jó arra, hogy Berlinben professzori székben üljön az orvostudományi karon, aki jó arra, — amint olvasom — hogy járásbírósági díjnokból lektor legyen egy külföldi egyetemen, engedelmet kérek, akkor nem kell itt félni semmiféle olyan szemponttól, amelyet a múltban a politika ösvényeinek hínárja okozhatott, amely ideig-óráig úrrá lehetett itt a politikai területeken; történelmi távlatban ennek el kell tűnnie és hozzá kell fogni ahhoz a munkához, amikor itt mindenki tevékenyen munkálkodik azon, hogy mennél nagyobb értelmi képességgel és mennél több akarással egyek legyünk a tudomány fejlesztéséhen. T. Ház Ezzel kapcsolatban legyen szabad megemlítenem, hogy igen nagy balfelfogásnak tartom azt az akadékoskodást, ahogyan itt a külföldön szerzett diplomákat nosztrifikálják. Azt gondolom, hogy aki Londonban vagy Oxfordban oklevelet szerzett és hazajön, annak ne legyen szüksége tudományos fokának külön igazolására; ez kissé visszatetsző lehet a tudomány centrumaiban. Azt gondolom, hogy, ha valaki elvégzi a tudományos kiképzésnek azokat a szigorú útjait, amelyeket ezek a nagy egyetemek előírnak, akkor előtte meg kellene nyitni a megélhetési lehetőség forrásait. Nagyon helytelen az, hogy olyan orvosok, akik nagy nehézséggel, nélkülözéssel érték el a maguk nagy diplomás rendfokozatukat, ha hazajönnek, szembetalálják magukat a régi mentalitással, amely azt mondja, hogy vigyáznunk kell arra, hogy itt Magyarországon ne keletkezhessek szellemi proletariátus. Igaz, erre vigyáznunk kell, de nem a tehetségesekkel, hanem a tehetségtelenekkel szemben. Aki tehetségtelenül bejut a főiskolába, az ne juthasson vizsgához, képesítéshez, akkor majd elmegy más pályára, de aki tehetségével hozájutott ahhoz, hogy diplomáját megszerezte és akinek egyéb képessége is mutatják, hogy érdemes arra, hogy a magyar nemzetnek egyik kultúrtényezője legyen, ezzel szemben nem volna igazságos, ha a kiutasítás vagy a kikényszerítés fegyveréhez nyúlnának. T. Ház! Egy témát legyen szabad még; megütnöm az általános vita keretében, amelyet ugyancsak a miniszter úr koncepciójában fedeztem fel. Itt szó van arról, hogy az államtudományi tanulmányok ápolása tekintetében a mélyen t. miniszter úr foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a törvényalkotásoknak igazi szellemét, igazi mértékét tudományos analízissel állapíttassa meg. Erről nem igen beszélnek, ez a tétel úgy meghúzódik a miniszter úr értékes megállapításai között. En felismertem és azt mondom: nem vár nagyobb hivatás Magyarország állami létének megalapozása és állami jövőjének legiszlatíy kiépítése körül semmire, mint ennek a kérdésnek alapos kidolgozására. Az 1920:

1. to.-ből kiindulva, amelyet az első nemzetgyűlés nem annyira tudományos megértéssel, mint nagyszerű nemzeti megérzéssel épített ki, amelyben a magyar állam szuverenitásának alapjait, az új magyar nemzeti állam alapját úgy rakta le, hogy az a késő századokra világító erőt mutat, az a nagy áldozat, amelyet fizettünk a nemzeti függetlenségért, ebben a törvénycikkben gazdagon van megjutalmazva. Ez a törvénycikk, amely egyszerre megoldotta a főhatalomnak, a nemzetnek és államfőnek harmonikus együttműködési lehetőségét, jogforrásul szolgál arra, hogyan kell kiépíteni azt a tant, amely kapcsolódik a szent korona évezredes hagyományához, egyrészt a legendához, másrészt a tradícióhoz, harmadrészt azokhoz a tudományos megérzésekhez, amelyeket a deákferenci gondolatok adtak a nemzetnek ebben az irányban. Ha a mélyen t. miniszter úr erre áldoz akármit és megkeresi' és kijelöli azokat, akik tudományos megalapozottsággal építsék ki azt, amire majd a politikai épületet emelnünk kell, amikor majd egy végleges államforma, egy végleges államrendszer szempontjából egy független államnak minden konstruktív képessége egyszerre meg fogjja ülni a lelkeket, a nemzet nagy tanácsában, a törvényhozás mindkét házában, hogy megtaláljuk a garanciális erőt: ezt helyeseljük, mert akkor kell a tudományos felvértezettség, akkor kell az az államtudományi erő, amelyet a mindennél nagyobb hatalom, a tudomány hatalma állít fel a nemzetek szá-