Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-505

Az országgyűlés képviselőházának 505. ülése 1931 május 18-án, hétfőn. 267 egy reáliskola, három tanítóképző, két tanítónőképző. 23 kereskedelmi és tanonciskola és egy kereskedelmi akadémia. így festett Jugoszlávia közoktatása 1914-ben. T. Ház! Ami Komániát illeti, ott a helyzet az volt, hogy a régi Románia területén, amely 137.000 négyzetkilométert tett ki — a mai Magyarország 92.000 négyzetkilométerével szemben, ezt aláímzottan hangsúlyoznom kell — volt összesen 4695 falusi» 397 városi elemi isko'a, 7780 tanítóval. Felsorolhatnám a középiskolákat is, amelyek mutatják az akkori teljesen visszamaradt kultúrviszonyok képét, de talán legjobban jellemezhetem a helyzetet, ha megmondom, hogy Szerbiában, azt hiszem, Oroszországot is meghaladólag, 80%-on felül volt az írni-olvasni nemtudók száma. Romániában, a régi királyság területén, a hét éven felüli lakosság 78%-a volt analfabéta- a 7 éven felüli nők közül pedig csak 4*5% tudott írni és olvasni! T. Ház! Miért vagyok én bátor ezeket az adatokat előhozni? Azért, hogy amikor az új intézmények alkotásában természetszerű fejlődést látunk az utódállamokban, azt mindig reálisan úgy mérjük le, hogy itt valóban századok elmaradását igyekeznek mesterségesen, erőszakolt tempóban^ pótolni, ez a mi kultúrpozíciónkat egyáltalában nem veszélyeztetheti. (Kornis Gyula: Ezt mondottam én is! Századok mulasztásait pótolják!) T. képviselőtársam csak a konklúziónk nem volt egy belőle. T. Ház! Ami a másik megjegyzésemet illeti, egy bizonyos tekintetben fájdalmas, de mégis rá kell mutatnom arra, hogy Jugoszlávia területe 254.000 négyzetkilométer, lakosainak száma 12 millión felül van, a mai Romániának területe több, mint 300.000 négyzetkilométer, lakosainak száma pedig meghaladja a legutóbbi adatok szerint a 17 milliót. Ez akármilyen fájdalmas is, de ha nem akarunk ábrándok után szaladni, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a mai Magyarország területe 92.000 négyzetkilométer, lakóinak száma 8 millió. Ezeknek az intézményeknek keletkezése akár a szükségesség szempontjából, akár a teherbíróképesség szempontjából semmi esetre sem lehet önmagában véve indító ok arra, hogy a magyar állam törvényhozása elveszítse a józan mértéket, még olyan tiszteletreméltó cél érdekében is, mint amilyen tanügyi politikánk fejlesztése. T. Ház! Itt következik az a pont, ahol nekem a t. miniszter úr politikájával szemben ellentétes álláspontom van. En a kultuszminiszter úr tanügyi politikáját sem az ország teherbíróképessége szempontjából, sem pedig — ami szintén nagyon fontos — az^ ökonómia szempontjából nem tartom kielégítőnek. T. képviselőtársam szíves volt már utalni arra, hogy 1913-ban 130 millió aranykorona volt a magyar állam költségvetése, ma pedig a kultusztárca költségvetése 125,241.000 pengő. T. képviselőtársam ugyan 140 milliót állított szembe az akkori 130 millióval, hivatkozással a nyugdíjterhekre, de helyes költségvetési összeállítás szerint ezeket a nyugdíjterheket ma már külön kezelik és így 125 millió az a végösszeg, amely a kultusztárca budgetjét jelenti. Maga t. képviselőtársam 81%-ban jelezte a mai Magyarország kultusztárcájának terheit, szemben a régi Nagy-Magyarország kultusztárcájának terheivel. (Kornis Gyula: Személyi kiadások!) Kérem, méltóztassék átszámolni, azt hiszem, az egész feljebb megy 81%-on. 135 millió aranykorona szembeállítva 125 millió pengővel! Maga ez a tény már kell hogy gondolkozásra késztessen minket: bírja-e ez a nemzet elviselni ezeket a terheket. Fel kell vetnünk a kérdést, mert hiszen végeredményben hiába fogunk ábrándokat kergetni, ha a lábunk el fog botlani az előttünk lévő kőben, pedig ez a veszedelem forog fenn a magyar nemzetnek ebben a súlyos kérdésében. Világos, hogyha^ összehasonlítjuk r költségvetésünk többi tárcájával a kultusztárca mai dotálását és ha összehasonlítjuk ezeket a tárcákat az 1914. évi költségvetési adatokkal, akkor előttünk áll az a tény, hogy a kultusztárca dotálása abnormisan nagyra növekedett. A kereskedelemügyi és a földmívelésügyi tárca mai dotálása 57 millió pengő. (Gr. Klebelsberg Kaiió vallás- és közoktatásügyi miniszter: A budgeten kívül kapták a nagy Összegeket!) Bocsánatot kérek, hogy beruházásra mit, kapott a miniszter úr, azt most nem vitatom, csak a rendes kiadásokat nézem úgy, amint az előttem fekvő költségvetésben vannak. Azok a tárcák tehát 57 millió pengőt kapnak s ugyanakkor a kultusztárca dotálása 125 millió pengő. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Mert intézmények vannak!) Hát lehet fenntartani egy országban a legsúlyosabb gazdasági válság idejében azt, hogy azok a tárcák, amelyeknek irányításától, vezetésétől, aktivitásától várjuk, hogy a gazdasági válságból valami kivezető utat találjunk, hogy az általuk felállítandó intézmények bizonyos javulást hozzanak, 57 millió pengővel vannak dotálva és a kultusztárca dotálása 125 millió? (Farkasfalvi Farkas Géza: 80%-ban személyi járandóság!) Az nem változtat semmit a tényen. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nyugdíj teher, nem lehet segíteni! — Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: De változtat, mert pap és tanító minden községben van és a többi tárcának nines ilyen személyzete!) T. miniszter úr, akármennyi tanító és pap van a községekben, annyi nem lehet, mint NagyMagyarországon volt ezelőtt, 1914-ben és ha Nagy-Magyarország kultuszköltségvetése 130 millió aranykoronával dolgzott, nem lehet vitatni, hogy az egyharmadára kisebbedett, gazdasági lehetőségeiben abszolúte visszaszorított Magyarország nem bírhatja meg azt, hogy ugyanakkora költségekkel dolgozzék. (Csák Károly: Zala vármegyében nem volt iskola!) Ami a másik kérdést illeti, hogy hogyan alakulnak ezek a költségek a tárcák szerinti elosztás tekintetében a háború előtti viszonyokhoz képest, arra nézve bátor vagyok a következőket előadni. 1913—14-ben a földmívelésügyi és kereskedelemügyi tárca — kivéve az üzemeket, kivéve mindazokat az intézményeket, amelyek azóta leváltak — 125 millió aranykoronával volt dotálva. Ezek a számok* világosan mutatják azt a tényt, hogy a katasztrófa utáni Magyarország belső adminisztrációjjában eltolódás történt, amely a kultusztárca budgetjét majdnem azonos színvonalon tartotta a régi Nagy-Magyarország budgetjével, ellenben a földmívelésügyi és kereskedelemügyi tárcát csökkentette majd nem 40%-ra. {Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minisztea*: Az üzemek mind kimentek, államvasút, posta stb. Nem egynemű dolgokat tetszik összehasonlítani!) Kérem, t. miniszter úr, méltóztassék elővenni a ceruzát, én egynemű dolgokat hasonlítok össze, annál is inkább, mert előrebocsátottam, hogy kivettem az összehasonlításból mindazokat az üzemeket,