Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-504

246 Az országgyűlés képviselőházának 504. ülése 1931 május 13-án, szerdán. 40.000 pengő volt felvéve, most pedig semmi, bár — mint az előbb bátor voltam jelezni — ez a szakosítása a tanügynek nagyon fontos, éppen a mai modern világban, amikor mindenütt csak a specializált ember, aki bizonyos dolgokhoz kiválóan ért, tud előremenni. Végül befejezésül még csak az óvodákról szólok néhány szót, rámutatva arra a szociálpolitikai feladatra, amelynek a miniszter úr is egészen tudatában van, a napközi otthonok kérdésére, főként ott, ahol sok munkásproletár van. (Gaal Gaston: A falvakban is nagyon kellenének!) Azt mondom, hogy a jövő költségvetésben bárhonnan — nem bánnám, bár egyetemi ember vagyok, ha az egyetemektől is, vennék el — de mindenáron kell az óvodákra áldoznunk (Élénk helyeslés és taps.), mert a szociálpolitika — valljuk meg — ma egyenrangú, vagy egyesek szerint még fontosabb is, mint a kultúrpolitika. Most a megélés körül forog a legfőbb kérdés. (Ügy van! Úgy van!) Részletesen szeretnék foglalkozni a középiskolák és a polgári iskolák kérdésével, azonban nincs időm rá. (Gaal Gaston: A bölcs házszabályok nem engedik meg.) Ha a jövőben a gazdasági helyzet további takarékosságra fog kényszeríteni bennünket, akkor mindig jusson eszünkbe az a statisztika, amelyet az előbb Jugoszláviáról és Romániáról voltam bátor előterjeszteni. Abban a hiszemben, hogy nem fog bekövetkezni a mi kulturális költségvetésünk további megszabdalása, a költségvetést elfogadom. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb-, a baloldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Képviselőház! (Zaj és mozgás a jobboldalon.) Elnök: Méltóztassanak elfoglalni helyeiket. A szónokot pedig kérem, tessék megkezdeni beszédét. Várnai Dániel: Én nem esem abba a hibába, sőt távol legyen tőlem, hogy abba a hibába essem, amelyet az előttem szólott igen t. képviselőtársam a kultúrpolitika és a közoktatásügy költségvetésénél elkövetett s amelyet sokan elkövetnek, miégpedig azzal, hogy a költségvetést túldimenzionáltnak tartják, a kultúrpolitikára fordított kiadásokat túlzottnak tartják és szívesen belenyugodnának abba, ha a kultúra kiadásai sokkal kevesebbek volnának. Én nem esem a hibába, t. Képviselőház, sőt én nem esem abba a hibába sem, amelybe előttem szóló t. képviselőtársam esett, hogy nagy sajnálkozással állapította mes: a közoktatásügyi költségvetésben is végrehajtott úgynevezett leépítést, takarékoskodást: ezt sajnálattal állapította meg s azután egy rezignált sresztussal mindezt tudomásul vette és továbbment a maga megállapításaiban. Én, t. Ház, őszintén megmondom, hogy tudnék gratulálni is ahhoz a szívóssághoz, amelylyel a közoktatásügyi miniszter úr ezt az 5000 népiskolai objektumot felépítette, ha ez a szívósság más irányban is nem nyilatkozott volna meg, abban, hogy nemcsak szívóssággal, hanem szinte szenvedéllyel építgette, alakítgatta a kultuszminiszter úr a^ magyar kultúrpolitikának azt a hatalmas vízfejét, az egyetemi oktatást, rengeteget adva ki ennek érdekében s ennek a kiadásnak igen nagy részét elvonván a népiskola fejlesztésétől. T. Képviselőház! Én azt látom, hogy az igen t. miniszter úr is belenyugodott abba a — mint ahogy azt boldogult Vass József miniszter úr szokta mondani — kényszerű böjt-időbe. Az igen t. miniszter úr — legalábbis ahogy én tudom és ahogy láthatja azt a nagy nyilvánosság is, — eddig még mindenütt sikeresen kibokszolta a minisztertanácsoktól, a kormánytól, különösen a pénzügyminiszter úrtól azt, ami szükséges volt népiskolai programmjának, illetve e programm legalább egy részének végrehajtására, de most már az ő bokszoiási ereje és temperamentuma is mintha erősen alábbszállt vagy teljesen eltűnt volna, ő is belenyugodott abba, hogy a népiskolai programm terén meg kell állni s a jó ég tudja, mikor lehet a szükséges programmot tovább folytatni. Ilyen körülmények között igazán sajnálatosan kell megállapítanom, hogy ma már a költségvetésben mindenütt egy lefelé nem is menő, hanem zuhanó tendenciát látunk, a legégetőbb szükségletek tekintetében is, csak sajnálatosan a rendőrség és csendőrség kiadásai emelkednek évről-évre. Ma már azt látjuk az idei költségvetésben is, hogy a belügyminisztériumi költségvetés két tétele, a csendőrség és rendőrség a maga 76 millió pengős^ előirányzatával túlhaladja nemcsak a népjóléti minisztérium 60 milliós költségvetését, hanem a belügyminisztérium két tétele, a csendőrség és rendőrség, túlhaladja két minisztérium, a földmívelésügyi és kereskedelemügyi minisztérium egész költségvetésének mintegy 57,200.000 pengős előirányzatát is. Nem borzalmas dolog az, t. Képviselőház, hogy a csendőrség és rendőrség kiadásai nagyobbak, mint a népjóléti minisztérium egész költségvetése, hogy a csendőrség és rendőrség — nem is számítom ide a folyamőrséget, pedig ez is idetartoznék — 76 millió pengős kiadásai túlhaladják két igen fontos minisztériumnak, a kereskedelemügyi minisztériumnak és a földmívelésügyi minisztériumnak egész költségelőirányzatát? T. Képviselőház! Én tehát ugyebár r nem esm abba a hibába, hogy túlozzam, túlméretezettnek tartsam a közoktatási költségvetés előirányzatát, sőt éppen elenkezŐleg, nem tudom helyeselni, hogy a miniszter úr belenyugodott — azt kell látnom, hogy belenyugodott, — népiskolai programmna, végrehajtásának félbeszakításába, mert azt látom, hogy a költségvetésbe új népiskoláknak létesítésére az idén egyetlen fillért sem vettek fel. Azt látom ebből, hogy a kultúrpolitikában — legalább is ami a népiskolai építkezést, a népiskolai oktatás fejlesztését illeti — sajnálatos semmittevés állapota következik be és igazán nem tudom, hogy ez a semmittevés, ez a fájdalmas szünet meddig fog tartani. Sem a miniszter úr a pénzügyi bizottságban, sem más kultúrpolitikai beavatott nem tett kijelentést abban a tekintetben, hogy ez a sajnálatos és kultúrpolitikai tekintetben veszedelmes böjtidő mennyi ideig fog tartani. ^Azt látom, hogy nincs meg bizonyos minisztériumokban az a bátorság, amellyel ellene tudnának állni bizonyos politikai irányok követelődzésének, támadásainak és fontosaknak, elsőrangúaknak tartják ezeknek a politikai irányoknak követeléseit. T. Képviselőház! Az előttem szólott t. képviselőtársam olyan bátortalanul mondta ki azt, hogy 8 osztályú népiskola (Kornis Gyula: A mai gazdasági viszonyok között!) és mindjárt rá is mutatott arra, — csak éppen nem fűzte hozzá — hogy milyen fájdalmasan szégyenletes állapot, hogy Európában ma Magyarország az egyetlen állam, — ezt tőle függetlenül is

# meg kívántam állapítani — amely még nem hajtotta végre a 8 osztályos népiskolára vontkozó és megállapított programmját. Méltóztatnak emlé-