Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-504

23â Àz országgyűlés képviselőházának pedig ä Nemzeti Színház ellen a bizottsági tárgyalások alkalmával bizonyos bírálatok hangzottak el. A bírálatok kétirányúak voltak. Az egyik azt kifogásolta, hogy a Nemzeti Színház műsora nem elég nívós. Egy másik bírálat pedig az volt, hogy a Nemzeti Színházban szóhoz jutott olyan írónk is, aki más szereplésével, más hírlapi vagy folyóirati polémiájával az ország nemzeti közvéleményével erős ellentétbe került. (Mozgás a jobboldalon.) Ezzel az utóbbi kérdéssel teljesen felesleges, hogy foglalkozzam, mert hiszen ez a kérdés teljesen el van intézve, miután az illető író ezt a tévedését belátta. Kétségtelen azonban az, hogy állami színházainkban, különösen a Nemzeti Színházban, mindenkor csak olyan írók juthatnak szóhoz, akik a művészeti feladaton kívül, amelyet maguk elé tűznek, mindig összhangba tudják hozni írói termékeiket az ország és nemzet nemzeti hangulatával, úgyhogy a nemzeti érzést és a nemzeti hagyományokat ne bántsák. (Helyeslés.) További kifogás az volt, hogy a Nemzeti Színháznak a műsora nem olyan természetű, amilyet az ország legelső ilynemű intézetétől várni lehet. A legnagyobb mértékben igazságtalanok lennénk, ha ebben a tekintetben is nem tekinthetnénk a külföldre, ahol, ha például nézzük a Burgtheatert vagy a francia nemzeti színházat, ugyanezeket a vádakat halljuk. Ha tehát ez így van, akkor ez nem valami különleges magyar hiba, hanem ebben mindenesetre egy általános indító ok van és ez az általános indító ok az, amely a színházak válságával általában összefügg és pedig annyiban, hogy a színházak válsága természetesen kapcsolatos az írók kérdésével is; mert hiszen nem tagadható az, hogy a színházak körülbelül tíz esztendő óta válságban vannak, nevezetesen azóta, amióta a gépszínházak a közönséget olyan óriási mértékben vonzzák magukhoz. Természetes, hogy a legkiválóbb írók is sikert és anyagi sikert is óhajtván és miután a közönség a színházaktól világszerte elfordult, tehát nálunk is elfordult, világos és kétségtelen tény, hogy a színházak.nak az írók sem Párizsban, sem a német nyelv területén, sem minálunk nem állván most olyan nagy számban rendelkezésre, mint a múltban, erről tehet a korszellem, a korirányzat, de alig tehet az, aki a színház élén áll. Megjegyzem azonban, hogy a magyar írók a legutóbbi nyolc esztendőben a Nemzeti Színházban jobban jutottak szóhoz, mint valaha. A Nemzeti Színházban az utolsó nyolc esztendőben 32 magyar szerzőnek 64 darabját adták elő és köztük 23 új darabot, míg az utolsó, ezt megelőző nyolc esztendőben, csupán 9 új magyar darabot adtak elő. Ezzel, azt hiszem, hogy azt a bírálatot, amelyet egyik képviselőtársunktól a Nemzeti Színház működése tekintetében a pénzügyi bizottságban hallottunk, talán kellő mértékére leszállítottam. Végül pedig nem szabad elfelejteni azt sem és ezt különösképpen kell hangsúlyoznom, hogy akkor, amikor az állam évről-évre nem hogy szaporítani tudná, mint régente, az állami színházak támogatását, hanem ellenkezőleg, amint a jelenlegi költségvetésből is látjuk, 200.000 pengővel kénytelen ezt a támogatást még le is szorítani, akkor az a színházigazgató tulajdonképpen bizonyos tekintetben bizonyos mértékig anyagi szempontokat is kénytelen szem előtt tartani, ami anynyit jelent, hogy bizonyos mértékig kénytelen a közönség Ízlésével is számolni. T. Képviselőház! Ezzel be is fejeztem a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetésének rövid ismertetését, tehát annak a tárcának is504-. ülése 1931 május 13-án, szerdán. mertetését, amely az összes tárcák között a pénzügyi tárca után számszerűleg tulajdonképpen a leghatalmasabb a maga 140 milliójával és utána rögtön a honvédelmi tárca következik. Joggal lehet tehát azt mondani már ebbőí a szempontból is, hogy a vallás- és közoktatásügyi tárca a béke honvédelmi tárcája (Ügy van! a jobboldalon.) és elmondhatjuk azt is, hogy valóságos békecsapatok felett rendelkezünk: nekünk is vannak katonáink, ezek a mi tanulóink, nekünk is van tisztikarunk, ez a mi tanítóságunk és a mi tanáraink, nekünk is van vezérkarunk, ez a mi egyetemünk. És ha kívánjuk azt, amint joggal kívánhatjuk, hogy a honvédelmi védelmi tárca megfelelő szinten tartassék, hogy a honvédelmi tárca más irányban a nemzet létérdekeinek megvédésre mindenkor, ha arra szükség van, készen álljon, úgy akkor azt erről a tárcáról, a béke honvédelmi tárcájáról is elmondhatjuk, hogy ettől a tárcától a megfelelő hozzájárulást és fejlesztést megtagadni tulajdonképpen ugyanannyit jelent: saját önvédelmünkről nem gondoskodni. (Ügy van! ügy van! a jobboldalon.) Nem ebben a hiszemben és nem. ebben a reményben legyen szabad a költségvetést elfogadásra ajánlanom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Lázár Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Mély szomorúsággal nézek körül, amikor a legfontosabb tárcák egyikének, a kultusztárcának tárgyalásánál ilyen kevés érdeklődés mutatkozik a t. Ház részéről. (Zaj jobbfelol. — Fáy István: A szociáldemokrata pártnak egyetlen tagja van csak jelen!) A kultúrfölény nagy gondolatával szoktunk a világ kirakatába áílani és hirdetni azt, hogy a magyarság ereje, a magyarság fölénye, a magyarság vezetőszerepe ezen a magyar földön azért vitathatatlan, mert ezeréves kultúrája erre őt hivatottá tette. Amikor ezzel a jogos önérzettel hirdetjük a magunk kultúrfölényét, akkor csodálkoznom kell azon, hogy mélyen t. képviselőtársaink, akik állandóan kizárólagosan a maguk számára szokták igényelni és kisajátítani a nemzeti és kulturális fejlődés nagy szempontjait, nem vesznek részt az ő kultuszminiszterük e fontos tárcájának megtárgyalásán. (Bródy Ernő: Fő a szavazás. — Derültség.) Ez a Ház, úgylátszik, csakugyan önmagát ítélte halálra. Ennek a Háznak szerepe a siralomház. (Mozgás.) Ebben a hangulatban ülnek is itt t. képviselőtársaim. Amikor ezzel a nagyon fontos kérdéssel foglalkozni kívánok, úgy érzem magam, mint az az ember, aki hivő lélek és a templomban a szentélybe lép, hogy lelkét megtelítse azokkal a gondolatokkal és eszmékkel, amelyek kisugároznak a hit, a vallásosság eszmeköréből. Nekem a kultusztárca olyan terület, amely az egész magyar élet színpompás képét rajzolja elém, a magyar léleknek azt a mélységes és nagyszerű megnyilvánulásait, a magyar tehetségnek és a magyar szellemnek méreteit, amelyekkel büszkélkedhetünk, mert minden szomorú sorscsapás közben, idegen megszállások után a mi külön saját nemzeti nyomorúságaink mellett a magyar lélek ereje, a magyar szellem felsőbbsége tudta biztosítani ennek a nemzetnek megmaradását. (Ügy van!) Lehettek itt gazdasági és politikai nyomorúságok, ennek a \