Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-503

156 Az országgyűlés képviselőházának Kun Béla: T. Képviselőház! A t. előadó úr azt mondotta, hogy a «belügyi költségvetés főképpen szellemi és erkölcsi javak gondozásáról intézkedik. Ez a kijelentése ellentétbén áll a t. belügyminiszter úr ténykedésével, mert szerintem a nemzetnek legnagyobb -erkölcsi és szellemi javát a titkos választójog egész vonalon való behozatala képezné. (Úgy van! Úgtf van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — B. Podmaniezky Endre: Lejárt már ez a gramofonlemez!) Az egyesülési ós gyülekezési jog helyreállítása esetén ne féljünk aiz alkotmányos erők mérkőzésétől, mert ha vannak is szélsőséges irányzatok, amint lehetnek is, akkor is mindig a nemzet jól felfogott érdeke fog győzelmesben •kikerülni az alkotmányos mérkőzés titkos urnáiból. Ezeket a szellemi és erkölcsi javakat azonban a t. belügyminiszter úr nem engedi érvényesülni, ezek nála — hogy úgy mondljam — csak lomtári bútordarabokat képeznek. Ez ellen tiltakozunk a miniszter úr jelen költségvetése tárgyalása alkalmával! is. (Ügy jpan! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A t. előadó úr beszédjeiből azonban bizonyos fontos pontozatok egyébként is kimaradták, vagy a belügyminiiszter úr nem járult hozzá előzetesen ahhoz, íhogy ezeket az előadó úr elmondja. Azért kérdem tehát, hogy mi van az árvák hadikölcsönbe fektetett pénzével . . . Elnök: A képviselő urak azt mondják el itt a Képviselőházban, amit saját lelkiismeretük szerint szükségesnek tartanak, tehát az előadó úr sincsen korlátozva sem a kormány által, sem semmiféle más tényező által. Kun Béla: De mégis csak a kormány észjárása szierint kell neki is igazodnia. (Peidl Gyula: Elnöki tanács!) Kérdem tehát, mi van az árvák hadikölcsönbe fektetett pénzével? (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Ez nem elnöki tanáes, hanem a törvényhozás szellemének és függetlenségének megóvása. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Kun Béla: A hadikölcsön általános valorizációját is kötelessége lett volna a kormánynak már régen eszközölni, mégpedig már idejében, de az árvák és gondnokoltak pénzének valorizációja minden mást meg kell, hogy előzzön. Miniszteri nyilatkozatra, kormányrendelkezésre fektették be annakidején a városok és községek gyámhatóságai az árvák és gondnokoltak pénzét hadikölcsönbe. Maga az állam Volt tehát a felhívó, a rendelkező, az ellentmondást nem tűrő hangon fellépő tényező. Kérdezem tehát, hogy 'hol van az árvák pénze, hol vonja le a kormány annak konzekvenciáját, hogy elődje a háború folyamán úgy intézkedett, hogy az árvák és gondnokoltak pénzét haidlikölcsönök'be fektették, ami egyúttal az egész nemzetnek, államnak becsületbeli jót-» állása mellett történt. Azok a segélyadogatások, karitatív ajándékok, amelyeket a t. belügyminiszter úr nyújt az árvák és gondnokoltak egy részének, csak húzást és halasztást jelentenek, de voltaképpen nem oldják meg a kérdést, mert a nemzetnek, az államnak fizetnie kellene teljes összegben, teljes aranyértékben, vagy legalább is elfogadható valorizáció mellett az árváknak és gondnokoltaknak ezeket a Dénzeit. (Szilágyi Lajos: Most pedig az egymillió pengőt lecsökkentették 800.000 pengőre!) Tovább is van ez a dolog. Az 1928 : XXXIII. te. 14. Va rendelkezik erről. Benne van ennek a törvénynek intenciójában, hogy akik mint kiskorúak vagy gondnokság alatt állók az illetékes gyámhatóság jóváhagyásával háborús '03. ülés-e 1931 május 12-én, kedden. magyar államadóssági kötvényeket adtak át, vagy nevükben adtak át mások, azoknak egymillió pengőt fognak adni évente. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Szilágyi Lajos: Ezt az egymillió pengőt nem lett volna szabad csökkenteni!) Ennyit kell kiosztani a mind nehezebb és nehezebb sorsra jutott szegény árvák és gondnokoltak között. Az előadó úr monda, hogy csak *800.000 pengőt fognak ebben az esztendőben kiosztani, tehát 200.000 pengővel kevesebbet, holott a szükség és nyomorúság nőttönnőtt még a múlt évhez viszonyítva is. Kérdezem tehát, nem fájdul meg a t.- belügyminiszter úr lelke, amikor a humanizmussal és altruizmussal szemben ezt a jogtiprást elkövette? A költségvetés elbírta volna még ezt a 200.000 pengő plusszt, megszavaztuk volna. Elbírta a t. belügyminiszter^ úr lelkiismerete is, de azok a szegény árvák és gondnokoltak mostani nehéz megélhetési körülményeik között nem bírják el ennek az összegnek megvonását. Megdöbbentő az a könnyedség, amellyel a belügyminiszteri költségvetés az árvák és gondnokoltak jogos követelését megnyirbálja még azon a mértéken alul is, amelyet a vonatkozó törvény és annak intenciója biztosít számulft-a. Erre az a felelet, hogy ez takarékoskodás. Ne itt takarékoskodjanak! Lenne még más út és mód, és lett volna tíz esztendőn keresztül, ahol^ takarékoskodhattak volna. Ne az árvák terhére és bőrére, mert az tudatos megrövidítése azoknak, akikkel szemben adós a kormány, jótálló pedig — mint előbb említettem — a nemzet becsülete. Szintoly megrövidítése az érdekelteknek, — és itt egész városok lakosságáról van szó — hogy a hadikölcsönbe fektetett nyugdíjalapot, csak részletes valorizációval is, nem térítik vissza. A városok nagy anyagi bajokkal küzdenek, a pótadó toronymagasságig emelkedik mindenütt, már Szeged, a híres, hajdan gazdag Szeged sem tud meglenni régi rózsás anyagi körülményei között, sőt gondolkozniuk kell vezető tisztviselői gárdájának arról, honnan lesz pénz a jövő elsején és miből fogják fizetni a tisztviselőket. Ugyanígy van Hódmezővásárhelyt és a többi városokban (Seitovszky Béla belügyminiszter: De ennek más oka van!) és mégsem látunk arra nézve semmi rendszeres intézkedést, vagy annak jeleit, hogy a városok anyagi helyzetén csakugyan gyökeresen segítenének. Például az én városomban 370.000 pengő a nyugdíjteher, amit a házi költségvetés terhére adnunk kell. Ez nálunk 35%-os pótadónak felel meg. Hiába toldozgatj a-f oldozgat ja a városok költségvetését a t. belügyminiszter úr, ez mind csak pepecselő munka mindaddig, amíg nem rendezzük kardinálisán ezt a kérdést. Át kell vállalni valamiképpen, valami biztosítási módozatokkal a városok háztartásából a nyugdíjpénztár aranyértékű készletének annakidején hadikölcsönbe való befektetése folytán a városok közönségére háramló terheket. Másképpen nem lehet ezt a kérdést megoldani. Hiszen a t. belügyminiszter úrnak méltóztatik tudni, hogy vannak városok, amelyek függő kölcsönöket egy hónapra, két hónapra úgy kaphatnak, hogy az illető városok főtisztviselői, akik egyébként anyagi javakkah ingatlannal rendelkeznek, aláírják a váltókat és személyi felelősséget vállalnak érte. Mikor látja már, t. belügyminiszter úr elérkezettnek az időt arra, hogy ezt a kérdést gyökeresen rendezze? De tovább megyek: az 5,800.000 pengő rendőrségi hozzájárulás tételét mikori veszi le a t. belügyminiszter úr a vá-