Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-502

136 Az országgyűlés képviselőházának ségére van, hanem olyan üzleti politikát folytat, amely inkább üzletre, (mint altruiszitikus tevékenységre mutat. Kerületemben vannak községek, ahol 8—9 fillér a tej ára; ha azonban megjelenik a konkurrencia, rögtön 13—14 fillérre emelkedik ez az ár, de csak addig, amíg a konkurrencia megölve nincs s ha meg van ölve, megint visszaesik az ár. Nekünk az éghajlati viszonyoknál fogva elsősorban állattenyésztéssel kellene foglalkoznunk, nem merjük azonban gazdatársainkat felbíztatni a racionális tejtermelésre, mert az átvétel nincs biztosítva. Nagyon könnyen megoldható volna ez a kérdés Zala vármegyében egy központi vajfeldolgozó telepDel. Ilyen módon állattenyésztésünket mindenesetre olyan nagy mértékben tudnók emelni, a tej hozamnak olyan fokozását tudnók elérni és ezzel a vajS

rodukciónak olyan lendületet tudnánk adni, ogyez az országnak feltétlenül csak javára szolgálna. Az ottani gazdák most már saját maguk akarják kezükbe venni a kérdést és maguk akarják megcsinálni az értékesítést, a dolog azonban megfontolandó, amennyiben szemközt találjuk magunkat a Tej szövetkezeti Központtal, amely mindenesetre nagyobb tőkék felett rendelkezik, mint a gazdatársadalom és amely a gazdatársadalommal esetleg ugyanazt csinálná, mint többi konkurrenssel, hogy tudniillik anyagilag megölné. Másrészről a Tejszövetkezeti Központnál, úgy tudom, nagy érdekeltsége van az államnak, és egy állami intézménynek nem csinálhatunk konkurrenciát. Nagyon kérném a földmívelésügyi miniszter urat, tegye megfontolás tárgyává ezt a kérdést és tegye nekünk, az ország délnyugati részének lehetővé, hogy kiaknázhassuk a mi természeti fekvésünkéi felhasználhassuk ; az ottani csapadékmennyiséget, hogy állattenyésztésünket és tejtermelésünket fokozhassuk, mert ezen a réven produktívvá tudnók tenni termelésünket. A címet egyébként elfogadom. Elnök: Szólásra következik! Perlaki György jegyző: Krisztián Imre! Krisztián Imre: Mélyen t. Képviselőház! A XX. század korszelleme arra tanít bennünket, hogy a nemzetek egymás közötti harcában a dicsőség azé a nemzeté, amely az egymásrautaltság gondolatát, a szövetkezeti eszmét és a kultúrát a legmagasabb fokra tudja fejleszteni. Ennél a gondolatnál nem az a döntő tényező, hogy egy nemzet hány millió lelket számlál, hanem az, hogy vájjon igazán és őszintén akarja-e ezeket à gondolatokat életrehívni, megvalósítani. Ezen a téren a magyar közállapotok még nélkülözik az egymásrautaltság érzését — ez nemcsak az én véleményem, hanem a kint élő többmillió emberé is — és errenézve tanulságul szolgál a kultuszminiszter úrnak éppen a tegnapi napon egy társaságban tett nagyon fontos kijelentése, hogy a magyar szellemet az együttműködés érzése még nem hatotta át. Fontos tényező, nemcsak ami területünk határain belül, hanem azokon kívül is, hogy a kulturális egymásrautaltság érzeteit odafokozzuk, hogy a külföldön is respektáljanak minket s bennünket megbecsülő módon tanuljanak megismerni, hogy mi minden gyűlölet ellenére is élni akarunk és élni is fogunk, habár elismerem, hogy vannak olyan tényezőink, vannak már olyan kincseink, amelyek a külföldön is az élen haladnak, de ezek nem közgazdasági, nem mezőgazdasági vonatkozású sikert jelentenek, hanem zenei, színművészeti, könyv irodalmi vonatkozásúak és mezőgazdasági 5ÔÊ. ülése 1931 május ll-én, hétfőn. I

vonatkozásban még nem terjedt el olyan általános, mélyenszántó kultúra, mint amilyennek el kellett volna terjednie. Mindez nem vonatkoziik a mi felsőbb köreinkre, akik ezt a gondolatot ösztönszerűen már előbb felismerték, és akik könyvtárakban, iskolákban elsajátíthatták ezt a magasabbfokú mezőgazdasági kultúrát, de a nép legszélesebb rétegeinek, a falusi népnek az elemi iskolán tulmenőleg bizony nem adatott meg az a lehetőség, hogy a mezőgazdasági kultúra terén fokozza, fejlessze a maga gondolatvilágát, úgy, hogy azt az életbe is át lehessen vinni, pedig nem közömbös ez reánk nézve, mert tudjuk jól, hogy a falu népének a ki »gazdatársadalom alkotja a zömét, amely az ország lakosságának 80%-a, a nemzet mezőgazdasági kincsének 65—70%-a pedig a falu népe tulajdonában van, s amíg a falu népének mezőgazdasági kultúrája nincs arra a fokra fejlesztve, amely fokra való fejlesztését a nemzet közgazdasági érdeke megkívánja, addig sikert, eredményt nem is várhatunk. Mélyen t. Képviselőház! A mostani időket megelőző évtizedeken át folytatott politika mindezt nem vette észre, hanem egyoldalúan csak a közjogi kérdések tárgyalásában élte ki magát, a közgazdasági kérdésekkel nem foglalkozott és nem fekszik messze a valóságtól az a gondolat, hogy ha korábban felfigyeltek volna erre a gondolatra és a falu népének lehetőséget nyújtottak volna arra, hogy tanuljon, ilyen mélyreható közgazdasági válságba talán nem is kerültünk volna bele. Ebből a tanulságból következtetve, a mostani kormány, rendszerint a földmívelésügyi minisztérium égisze alatt, — hogy ezeket a hibákat pótolja —a rendelkezésére álló lehetőségek határain belül ágyekszik .megtenni a maga kötelességét. En tehát tisztelettel csak egynéhány adatot leszek bátor itt felsorolni és tisztelettel említem meg azt az időt is, amely idő pontosan egyezik Mayer János földmívelésügyi miniszter úr miniszterségének idejével, amely idő alatt, 1925-től kezdődőleg a mai napig, népkönyvtárak létesítésére ő 680.000 pengőt költött s ebből a pénzből 900 sorozat 150 példányos népkönyvtár létesült, 3,400.000 pengőből pedig körülbelül 340 kultúrházat épített. A hála, az öröm és a reménység sugara csillant fel a falu népe előtt ,hogy végre meglesz az a várvavárt és annyira szükséges kultúrház és népkönyvtár, hogy a faluban mindenkinek, még a proletárnak egyszerű bogárhátú háza is kultúrházzá lesz, ami konkurrenciát csinál az ablakaljból vató politizálások rosszindulatú közrehatásának és a kocsmának, és — hogy úgy mondjam — közgazdasági templom lesz, ahova mindenki nyugodt lélekkel bemehet, hogy ott a maga kulturális igényeinek megfelelő könyveket vehessen Igénybe. De amilyen Öröm fogott el bennünket az ezt megelőző időben, amikor a földmívelésügyi tárca mostani költségvetési füzetét lapozgatjuk, az ellenkező érzés üli meg lelkünket. Mintha nem a földmívelésügyi miniszter úr, hanem . más valaki megsokalta, vagy legalább is megelégelte volna azt a tempót, amelyet ezideig a földmívelésügyi kormányzat kifejtett, most sorozatosan lecsökkentik azokat az összegeket, amelyekkel pedig a mezőgazdasági kultúrát a falu népe előtt hirdetni, fejleszteni lehetne. Itt van néhány adat. A könyvtárak pótlására 1929ben 20.000 pengő állott rendelkezésre, 1930-ban már csupán 10.000, ezidőszerint pedig csak 4000 pengő áll rendelkezésre. TTj könyvtárak létesítésére 1930-ban 130.0000 pengő volt felvéve, most pedig egy fillér sincs. Ugyancsak ez a sors érte