Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-499
466 Az országgyűlés képviselőházának U99. ülése 1931 május 7-én, csütörtökön. emelni kell. Nem is lehet szemrehányást kapnunk, mert 600.000 pengőt állítunk be a költségvetésünkbe, szemben az állam 100.000 pengőjével. (Friedrich István: így van!) Megtesszük, ami lehetséges és én csak arra kérem az összes tényezőket, hogy a nyári látnivalóknál ne gondolják, hogy a hortobágyi pusztán vagy például az egyes vidéki városokban olyan szállodákkal, amilyenek ott vannak, (Friedrich István: Reménytelen! Borzalom!) idegenforgalmat lehet csinálni. (Úgy van!) Ebben a tekintetben ne legyünk ilyen álmodozók. Ott van az Aggteleki csepkőbarlang, amely legelső a világon. De például ott van a lillafüredi csepkőbarlang. ezt i.s ki kellene használni. Annak, aki az adelsbergi csepkőbarlang felé utazik, mindenki a világon azt mondja, hogy: itt van az adelsbergi csepkőbarlang. Hát én megnéztem a csepkőbarlangot Lillafüreden; gyönyörű. Ha a külföldön lenne ez a barlang, mindenesetre óriási nagy reklámot csapnának neki, olyan szép. (Hódossy Gedeon: Kicsi, de gyönyörű!) Én itt a parla mentben is leszögezem, hogy ez olyan nagy természeti szépség, (Bródy Ernő: Reklámot, kell neki csinálni] — Ügy van! Úgy van!) hogy felszólalásommal kapcsolatban itt is el kell mondanom, hogy aki c*sak teheti, nézze meg. Nagyon nagy kár, hogy bár itt van a pálvölgyi barlangunk még nem tettük teljesen járhatóvá. Ha járhatóvá tettük volna, akkor Budapestnek is volna ilyen attrakciója. A pálvölgyi barlang is gyönyörű szép, de azt sem használjuk ki, pedig egy más világváros kihasználná. Mi is ki fogjuk használni. (Élénk helyeslés.) De én példának okáért fenn voltam Lillafüreden is és megállapítom, hogy a legteljesebb európai kényeiéin (Szilágyi Lajos: Rajongója lesz az az ember, aki ott lakik!) kínálkozik, s gyönyörű szép hely. En tárgyilagosan beszélek, ha már az idegenforgalomról van szó, borzasztó vétek, hogy ez nines kihasználva. Abban óriási pénzösszeg fekszik és nincs kihasználva. Valóban ki lehetne használni ezt a helyet, olyan szép s a vasúti összeköttetés is jó. Sok külföldi helyet láttam, de mondhatom, hogy felveszik a versi nyt velük a mi magyar értékeink. Én mindig csak azt mondom, hogy a magyar értékeket ne engedjük. (Helyeslés.) Nagyon helyeslem ebben a tekintetben a kereskedelemügyi miniszter űr hivatali eredményeit. Ha valaki eredményeket mutat fel, azt el kell ismerni, (Ügy van! Üf/y ran a jobboldalon és a középen.) mert ez ösztönzés arra, hogy további eredményeket mutasson fel s energiáját megfeszítse. Ebben a tekintetben azt látom, hogy a miniszter úr mindent megtett, ami csak megtehető. Nagyon sajnálom, hogy szándékait a pénzügyminiszter úr ,sok tekintetben kontrakarirozza, mert nem ad neki anyagi eszközöket. Az idegenforgalom kérdése mellett csak azzal mehetünk tovább, hogy sok a tennivaló, de vigasztalódjunk, t máris elég eredményt tudtunk elérni ezen a téren. A tárca költségvetését elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Gubicza Ferenc jegyző: Meskó Zoltán! Mcsikó Zoltán: T. Ház! Csak egy-két percre kívánom a t. Ház türelmét igénybe venni. Tegnap beszédem végén, amikor a külföldi behozntalróiljieszéltem. azt mondottam, hogy rengeteg pénzt viszünk külföldre és azt a megjegyzést tettem, hogy tulajdonképpen ezáltal 300.000 ember külföldi munkást tartunk el. Sokan ezt úgy értették, mintha én azt állítottam volna, hogy Magyarországon 300.000 külföldi munkás él és itt dolgozik. Ez nem így van, de igenis, fenntartom azt, hogy ennyi pénzt viszünk ki, s ezen a pénzen külföldön 300.000 munkást alkalmaznak. Ezt kívántam megjegyezni. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Feliratkozva nincs senki! Elnök: Kíván-e valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. t A kereskedelemügyi miniszter úr óhajt szólni. Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Ház! Hálás köszönettel vettem azokat a felszólalásokat, amelyek ma elhangzottak. Ezek a felszólalások nagyon sok gondolatot tartalmaznak s nagyon sok olyan kérdést taglalnak, amelyek benne vannak a gazdasági élet tengelyében és fejlődésében. Köszönettel veszem azokat a meleghangú elismeréseket is, amelyeket az egységespárt és a keresztény gazdasági párt részéről kaptam, de köszönöm az ellenzék felszólalásait is, amelyek objektívek voltak és amelyek szintén azt a célt szolgálták, hogy keresnünk kell a helyes fejlődés útját. Gál Jenő igen t. képviselőtársam Fellner Frigyes statisztikai adataira támaszkodva, azt akarta igazolni, hogy melyik gazdasági ág termel többet, a mezőgazdaság-e vagy az ipar. En visszaemlékszem arra, hogy több évtizede annak, hogy a tudomány részéről odavetette az egyik legnagyobb német nemzetgazdász azt a kérdést, vájjon mire kell törekedni: agrárállam maradjon-e az állam, vagy ipari állam. Megindult a vita az egész vonalon és míg az egyik csoport, az iparos állam ellen foglalt állást, addig a másik álláspontot Melin, a volt francia miniszterelnök képviselte «Vissza a faluhoz» című álláspontjával. Az élet azonban mit mutatott? Azt, hogy nem helyes sem az egyik, sem a másik; a helyes gazdasági fejlődés az, amely harmonikusan tudja kibontakoztatni a különböző foglalkozási ágakat. Nem találom szerencsésnek, hogy folytonosan ilyen viták indulnak meg, esetleg félreértelmezésével is a statisztikai adatoknak, bár a legnagyobb jóhiszeműséggel, mint az Gál Jenő igen t. képviselőtársam részéről is történt. Kétségtelen, hogyha a nyers statisztikát veszem, akkor a mezőgazdasági és ipari termelés nálunk körülbelül egy szinten van, azonban sokszor hangsúlyoztam és ismételten ki kell jelentenem, hogy nem itt van a kérdés súlypontja. A kérdés súlypontja szerintem ott van, hogy mégis melyik az alapvető foglalkozása az országnak, f melyikből adódik a legnagyobb fogyasztóképességű népesség, és ehhez képest kell a gazdasági ágak egymáshoz való jelentőségét is megállapítani. Ami az ipart illeti, örülnünk kell annak, hogy ilyen hatalmas iparunk fejlődött ki még a mai .nehéz viszonyok között is. Ez a magyar ipar — nem egyszer hangsúlyoztam — nagy élethivatást tölt be, mert — itt is újra kell önmagamat megismételnem — a mezőgazdaság sorsa össze van kötve a magyar ipar sorsával. (Ügy van! Ügy van!) Akik más utat akarnak követni, azok a legnagyobb tévedésben vannak, mert bizonyos, hogy ímennél kevésbbé fog fejlődni a mi iparunk, mennél kevésbbé lesz termelőképes, annál rosszabb lesz a magyar mezőgazdaság sorsa is. (Élénk helyeslés.) Amikor tehát ez a tényállás, akkor nem szabad olyan tévedésbe esni, amilyenbe jutott most igen t. képviselőtársam, hogy amikor az ipar. vagy annak egy része, a kisipar el van hanyagolva, miért kell áldozatokat hozni a mezőgazdaság érdekében?
