Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-490

Az országgyűlés képviselőházának U90. ülése 1931 április 22-én, szerdán. 30 záróbeszédében bizonyos kérdésekkel kapcsolat­ban mondott. Fel kell szólalnom továbbá azért, mert az általános vita folyamán konkrét ada­tokkal szóvátettem itt a magyar bútoripar helyzetét és kértem a minisztériuimot, hogy ez­zel a kérdéssel foglalkozzék és az államtitkár úrnak rendelkezésére bocsátottam a rendelkezé­semre álló adatokat. Sajnálattal^ nélkülöztem azonban a miniszter úr záróbeszédében^ ezt a részt. Erre semmiféle reflexió nem történt. Nem tudom tehát, hogy a kereskedelemügyi minisztériumnak ezzel az igen fontos, igen jelentékeny és teljesítőképes iparossággal szemben van-e valamilyen terve és valamilyen segítő szándéka. Nem tudom, hogy; ezt a hiányt majd imég pótolja-e a minisz­' ter úr. Ha nem, azt végtelenül sajnálom, mert a^ magyar közgazdasági életnek igen jelentős tényezője a bútoripar, amely ebben a pillanat­ban igen sürgős és kiadós segítségre szorul. A miniszter úr rossz néven vette, hogy mi a javaslatot kortesjavaslatnak minősítettük. En jelentkezem, imint tettes. (Bud János keres­kedelemügyi miniszter: Elismerésnek minősí­tettem!) De én nem elismerésképpen mondot­tam! (Bud János kereskedelemügyi miniszter: De én annak vettem, nekem jogom van ehhez!) Hogy ezt a javaslatot kortesjavaslatnak tar­tom, azt nem elismerésképpen mondottam. A kortes meghatározásban éppen az a lényeg, hogy a törvényjavaslat a maga címével és egyes rendelkezéseivel sejtetni engedi, hogy itt iparfejlesztésről van szó, valójában azonban meggyőződésem, hogy ennek a javaslatnak kapcsán Magyarországon ipari fellendülés és iparfejlesztés nem lesz. Ez az álláspont a gya­korlatból táplálkozik, mert hiszen nagyon jól láttuk ennek a javaslatnak elődeit, amelyek szintén nagy ígéretekkel állottak elő és soha semmi sem valósult meg, amit akkor ígértek és mondottak, amikor a törvényjavaslatot bo­terjesztették. En nem olyan értelemben mondot­tam, hogy kortesjavaslat, hogy ez a javaslat jó, hanem olyan értelemben, hogy címében viseli az iparfejlesztés kérdését, egyes rendelkezései­ben is van valami, ami alkalmas volna az ipar­fejlesztésre, más rezsim, más kormányzati rendszer, más kormányzati szellem esetleg tudna^ ebből iparfejlesztést csinálni, ennek a kormányzati rendszernek tevékenységében azonban ez a törvényjavaslat nem lesz gyü­mölcsöző az iparra nézve. Nekem az a meg­győződésem, hogy a választások előtt az ipa­rosságnak is kellett valamit mutatni, valamit odadobni, hogy azt higyjék, hogy valóban tö­rődnek az ő dolgukkal is. Azonkívül a miniszter úr, mint rendesen, nem engedte el az ő hadbaszállását a szociál­demokráciával szemben, mint modern Don Quihote harcba szállott »a szociáldemokráciá­val és bizonyos tételeket dobott itt be a vitába, megállapítván többek közt azt, hogy a szociál­demokrata párt egyoldalú érdekeket szolgál, szemJben a kormánnyal és a kormánypárttal, amely viszont általános érdekekből indul ki a maga intézkedéseiben. Mélyen t. miniszter úr, én erre kénytelen voltam közbeszólás alakjá­ban azt mondani, hogy ez vagy rosszakarat, vagy pedig tájékozatlanság. Ezt nem a minisz­ter úr személyének lekicsinylése okából mon­dottam. Ismerem a miniszter urat, ismerem már régi szilvafa korából, ismerem abból az időből, amikor a kereskedelemügyi miniszté­riumban mint liberális férfi dolgozott, isme­rem árvizsgáló bizottsági tevékenységét a for­radalmak alatt, tudom, hogy közgazdasági kép­KÉPVISELÜHÁZI NAPLÓ. XXXV. zettsége van, ezt nem tagadom, hiszen erről írása, diplomája van^ a miniszter úrnak. De, t. Képviselőház és igen t. miniszter úr, mások az eredmények. A miniszter úr minden tudománya ellenére újból megállapítom azt, hogy az általános és a közérdeket mi .szolgál­juk akkor, amikor a dolgozó népmilliók érde­keit akarjuk előbbre vinni, amikor azok fo­gyasztóképességét akarjuk helyreállítani. Nem egyoldalú érdek az, amikor azt akarjuk, hogy a munkás, a kisember, a tisztviselő fogyasztó­képessé váljék; ez nem magánérdek, ez általá­nos érdek, mert a közgazdasági elmélet is megköveteli ezt. A gazdasági élet lüktetésének és virágzásának alapja a fogyasztóképesség. Hányszor és hány változatban mondtuk itt ezt mi és mondtuk, hogy azt akarjuk, hogy a dol­gozó emberek ne csak termelők, hanem fo­gyasztók is legyenek. Ezt ma nemcsak a szo­cialisták mondják, mondják ezt ma polgári tudósok, polgári közgazdászok, polgári kapi­talisták is. Mélyen t. miniszter úr, ön előtt egészen bizonyosan nem ismeretlen Ford elmé­lete, Ford rendszere az ő saját gyártelepén, Ford üzenete az európai kapitalizmus számára és bizonyára nem ismeretlen Sir Edward Mond-nak álláspontja sem a jelenkor munkás­viszonyai rendezése tárgyában, amely szintén erre felé tendál, hogy a munkások fogyasztó­képességét kell helyreállítani, mert a gazda­sági élet lehetőségének ez az alapja. Az egyoldalú érdekek képviselete ott kez­dődik, amikor a dolgozó tömegek és kisembe­rek érdekeit figyelmen kívül hagyják, amikor ezeket elfelejtik, amikor az ő érdekükben nem történik semmi, aminek a következménye az­után az, hogy az egész gazdasági élet alap­pillére meglazul és az egész közgazdasági élet lehetetlenné válik. T. Képviselőház! Az az uralom, amelyre a miniszterelnök úr tegnap hivatkozott és amelyet úgy állított oda a közvélemény elé, mint a közérdeket és az általános érdeket kép­viselő uralmat, — merem állítani — a történe­lem egész folyamán a világ legridegebb osz­tályuralma. Ha ezt a miniszter úr cáfolni kí­vánja, ezt csak egyféleképpen teheti: ha itt taxatíve felsorolja azt, hogy az agráriusok és egyéb kereső foglalkozások felsegítésén kívül a dolgozók, az ipari, mezőgazdasági és szellemi munkások érdekében mikor, milyen intézkedé­seket foganatosított? Hol vannak azok az in­tézkedések, amelyek a dolgozó nép érdekeit képviselik? Ezeket reklamáljuk mi! Annak, hogy a miniszter úr állandóan hajtogatja visszatérően mindig, mint ceterum censeo-t, hogy munkanélküli segélyt nem adunk, ezt meg azt nem csináljuk, hanem munkaalkalma­kat teremtünk, hol van a szankciója, hol van ennek a következménye?! Ugyanazon a napon, amikor a miniszter úr ezt kijelentette, tegnap jött híre a lapokban annak, hogy 2000 mun­kást és 200 tisztviselőt bocsát el a Ganz-gyár. Ugyancsak tegnap, amikor ezt megállapította a miniszter úr, Csepelen többszáz munkást bocsátottak el s azonkívül a munkahetet le­redukálták négy napra. Az ország két legjelentékenyebb ipari üze­mélben történnek ezek; mit csináljon akkor a többi? Hova lesz a többi?! Nem beszélve arról, amit Kábák elvtársam és képviselőtársam tett szóvá, a Teudloff-Dietrich-gyár összeomlásáról, amelyet az Ipari Jelzálogbank — az ön herc­pinklije, aimelyet olyan nagyon szeret és any­nyira támogat, hozott létre, pedig segíthetett volna a dolgon. Hol van tehát a gyakorlatban egyrészt az iparfejlesztés, hol van másrészt az 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom