Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

388 Az országgyűlés képviselőházának 498. ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. akkor miért emeli ő a vámokat? Legutóbb itt a papírvámokról volt szó, ebben a Házban elhangzott egy interpelláció is erről a kérdésről, mert a papírvám hátráltatja a kultúra fejlődését. Nemcsak arról van szó, hogy a magas papírvám révén megdrágul az újság és meg drágul a könyv, hanem arról is, hogy megdrágulnak mindazok a papírból készült cikkek. amelyekre az iskoláknak, a gyermekeknek nagy szükségük van. A szegény szülök gyermekei hogyan bírják el ezeket a költségeket, lia az iskolaszerek a papírvám révén mindig költségesebbek és költségesebbek» mindig drágábbak lesznek? A miniszter úr erre az interpellációra nem is adott választ; nem tudom, hogy egyáltalában fog-e választ adni. En alkalmat kívánok adni neki, hogy talán itt a költségvetési vita végén szóljon a miniszter úr erről és világosítsa fel a törvényhozótestületet, hogy erre a papírvámemelésre voltaképpen miért is volt olyan nagy szükség. Azt mondják, az hírlik, hogy egy magyar papírgyár érdekében, ennek a megvédése érdekében volna szükség erre a papírvámemelésre. Mindenesetre érdekes ,lenne, lia erre a kérdésre választ tudnánk kapni. A harmadik körülmény, amely ebben a miniszteri beszédben szembeötlő, az, bogy tegnap elhangzott, amit nagyon gyakran ' báliunk, hogy a helyzet olyan, hogy mindenkinek pártkülönbség nélkül össze kell fognia, a magyar nép legyen, mint egy ember, a mellett, hogy, ebből a súlyos helyzetből kikerülhessünk. De ennek is van feltétele! Ne méltóztassanak ember és ember között különbséget tenni. Egyenlő jogokkal kell felruházni minden magyar állampolgárt és lehetővé kell tenni a megélhetést lehetőleg mindenki számára. Ha ezt a magyar közönség észlelné, ha látná, bogy legalább ez a törekvés megvan, akkor lehetne arról szó, hogy majd mindnyájan összefogjunk és mindenki segítsen abban, hogy az országot, az államot ebből a kátyúból kihúzzuk. Ezt azonban nem észleljük, hanem mindig csak azt halljuk, hogy ezt kellene tenni, a cselekedetek azonban mindig ellentétben vannak ezekkel a beszédekkel. Nagyon is rászorulna ez a beszéd magyarázatra, mert máskép nem lehet megérteni azt, hogyha a miniszter úr nagyon jól tudja, hogy mi volna a kötelessége, mi volna a feladat és mit kell különöskép a gazdasági válság közepette kereskedelem és ipar terén tenni, akkor ez egy szép beszéd, de semmi egyéb, mert mondom, a cselekedetek ezzel ellentétben állanak. Ha a kereskedelmi tárca költségvetését nézzük, és nézzük azokat a dolgokat, amelyek ezen a téren történnek, ha tegnap itt a Házban a t. előadó úr referátumát figyelemmel kísértük és lia Ugattuk, akkor azt kellene hinni, hogy az előadó úr a miniszterrel egyetértve a jövőt nagyon rózsás színben látja. De ha a költségvetés tételeit látjuk és ezeket összehasonlítjuk ezzel a rózsaszínű kilátással, elgondolással az előadó úr részéről, akkor nem igen lehet megérteni as egészet. Az előadó úr harmincmillió beruházásról beszél, amelyet itt a számtételekben nem lehet megtalálni, mert hisz itl alig a fele szerepel ennek a/, összegnek és mikor például a beruházásoknál az átépítésről van szó, amelyet olyan világításba helyezett az előadó úr, mintha nem tudom mennyi mindenféle munkaalkalom mutatkoznék ezen a téren már a legközelebbi költségvetési évben, akkor azt látom a költségvetésben, hogy a beruházásokat illetőleg 185.000 pengővel kevesebbet állítottak be, mint az előző évben. Az előző évben sem igen vettük már észre, hogy ezen a téren munka folyik, és ha most 185.000 pengővel kevesebb van beállítva, hol van akkor az a 30 millió értékű munkaalkalom, amelyről az előadó úr itt beszélt? Csak úgy lehet megérteni, ha az ember kutat és megtalálja azt, hogy ez olyan útépítés mely részben már elkészült, ennek a 30 milliónak egy jó része már elköltetett erre a célra és a további része, majd ha pénz lesz, akkor log elkészülni. Ezek azok az ellentétek, amelyekről a t. előadó urnak itt ilyen világításban nem volna szabad beszélnie, mert megtéveszti a Képviselőházat, a törvényhozó testületet a felől, hogy milyen irányban fognak a jövő költségvetési évben a munkák folyni s ha ez az ő jobb tudomása ellenére nem lesz az, amiről ő itt beszél, ez szerintem nem helyes eljárás. Amikor >a különböző minisztériumok, így a kereskedelemügyi minisztérium is a napilapoknak híreket adnak le és a lapok azokat úgy közlik le, mintha azokat már készpéznek lehetne venni s amikor mindennap más és más híreket lehet olvasni az építendő hidakról, aminthogy az előadó úr is erről a két hídról beszélt, de amikor errevonatkozólag ebiben a költségvetésben még egy fillér nincs beállítva és még nem tudjuk, hogy erre a két hídra szükséges pénz egyáltalában meglesz-e, akkor nem volna szabad úgy állítani be ezt a kérdést, mintha ez tény volna, mintha itt legközelebb olyan munkaalkalmak lennének, hogy a közönség meg legyen nyugtatva, hogy a javulás már itt van a küszöbön. Ha mindez nem fog bekövetkezni, mert tényleg erre fedezet nincs, mert az a kölcsön, amelyet annyira várunk, egyelőre még a homályban van, még nem fogható valami, akkor szerintem az előadó urnak nem volna, szabad erről beszélnie. A költségvetés indokolásában is hasonló gondolatokat lehet olvasni, de az, hogy a legnagyobb optimizmussal festenek le nyomtatott betűkkel egy szebib közeli jövőt, ugyanakkor amikor azok, akik ezt leírják és lefestik, tudják azt, hogy ez a tényeknek nem felel meg, ez szintén nem az, amit korrekt emberektől várni lehetne. Ennek a költségvetésnek az indokolásában a miniszter úr arról beszél, hogy az útépítést a jövőben még erősebb mértékben kívánja megcsinálni, és ahogyan említettem a táblázatban 185.000 pengővel kevesebb van erre a célra beállítva, mint az előző évben. Hát hogyan lehet ez? Hogyan lehet kevesebb pénzzel, nagyobb munkát végeztetni vagy folytatni. Ez képtelenség! Megígéri továbbá iaz indokolásban a t. miniszter urunk a kisiparosság erősítését is, mert ezt nemzetpolitikai szempontból nagyon fontosnak tartja és errenézve megígéri azt, hogy az ipartestületeket a központosítás által reformálni fogja. Ebből azt látom, hogy az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr az ipartestületek működését ezen központosítás által nagyobb, szigorúbb felügyelet alá kívánja vonni, hogy ezáltal is megakadályozza, gúzsbakös-e azt a szabad mozgást, amely azokban az Ipartestületekben talán megvan s amelyek az idők változásával talán fejlődni kívánnak. Ezek az ipartestületek bizonyára valami nagyon maradi fórumok és nem igen tudnak ezidöszerint sem olyasvalamit megteremteni, ami az ő helyzetüket megjavítaná. De ha központosítja a miniszter úr ezeket a testületeket, ha nem marad meg legalább az az autonómia, amely ma megvan, akkor a jövőben még kevésbbé fognak tudni az ipar érdekében műkő-