Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

:J82 Az országgyűlés képviselőházának U98. ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. kozási ágnál, hogy bizonyos elkeseredés, bizonyos jogos elégületlenség vesz erőt a szeles rétegű népmilliók tömegén. Mindezekért, t. Képviselőház, én nem okolhatom csak a világjelenséget. A világjelenségek határán belül és azokon kívül mindenesetre tízévi kormányzás alatt történniük kellett olyan mulasztásoknak, amelyek a felelősség vádja alól sem a t. kereskedelemügyi kormányzatot, sem pedig az egész kormányzati rendszert nem menthetik fel. A kereskedelem kikapcsolásával nem lehet megoldani a kérdéseket — mondotta tegnap a kereskedelemügyi miniszter úr nagyon helyesen — én pe dig kénytelen vagyok hozzátenni, hogy a kereskedelem ma már jóformán kikapcsolódott a hasznothajtó foglalkozások köréből. Az is igaz, t. kereskedelemügyi miniszter úr, hogy nem szabad játékot űzni a különböző termelési ágak szembeállításával és nem szabad azt mondani, hogy egyik a másik rovására érvényesüljön, hanem a különböző termelési ágak együttes megszervezését kell előmozdítani. Teljesen igaz. Az is igaz, t. kereskedelemügyi miniszter úr, hogy elsősorban az agrár fogyasztó rétege ket kell felvevőképesekké tenni, hogy az ipar produktumainak, a kereskedelem által forgalomba hozott árucikkeket fogyaszthassák. De éppen az a pénzügyi politika, amelyet éveken keresztül, tíz év óta inaugurált a t. kormány, ezt a legjobb fogyasztóréteget, az agrár társadalmi réteget gyengítette meg erejében és tette, hogy úgy mondjam, teljesen fogyasztóképtelenné és a világjelenségeken és a rossz kormányintézkedéseken kívül ez is oka annak, hogy az ipar és a kereskedelem a maga fogyasztóközönségét nem találja meg. Bzek után megállapítom, hogy a [mindinkább erősbödő szürkületben amely a magyar gazdasági életre ráülepszik, mintha visszajáró árnyak lennének csupán az egyes iparágak a régi jó időkből, amikor magyar kisiparosnak lenni annyit jelentett, mint nagy erkölcsi tőke mellett anyagilag is boldogulhatni. Görgey István t. előadó úr tegnap tmégis a kedvező atmoszféráról beszélt és a megértést hangoztatta. Helyes, ha nem akarjuk úrrá tenni a lelkeken a végső elkeseredést. Kérdezető azonban, hogy a jelen viszonyok közt és olyan gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi politika után, amelyet ez a kormányrendszer folytatott, miképpen beszélhetünk kedvező atmoszféráról, hozzászámítva azokat a rendkívül elkeserítő és sújtó világjelenségeket is. amelyek tagadhatatlanul megvannak. A megértés megvan, hogy minden termelési ág az egymásrautaltság érzetéből kifolyólag segítsen a másikon. De hiába van a megértés, ha az agrárembernek nincs pénze, akkor az iparosnak sincs pénze, a kereskedőnek sincs pénze, a tisztviselőnek, a munkásnak sincs pénze. Senkinek sincs pénze ebben az országban, csak a nagy kartell- és bankigazgatóknak. Hogyan lehessen akkor itt megértést keresni és találni? Az export szervezeteinek kiépítéséről beszélt tegnap a t. előadó úr, a kivitelre dolgozó vállalkozások elősegítéséről, az exporthitel megalapozásáról. Hiszen ezt már régen meg kellett volna csinálni, hiszen volt boldogabb időkbon a kormánynak rendelkezése alatt elegendő anyagi erő, a jóakarat sem hiányozhatott. \\{\{ mi hiányzott? Az előrelátás hiányzóit, azt gondoltak, amint Friedrich t. képviselőtársam többször megmondta, hogy az idő nekik dolgozik. Nem nekik dolgozott, hanem annak az általános elégedetlenségnek, amely mindig nagyobb és nagyobb erővel tör rést és amely kapukat nyit magának a magyar polgári társadalom gyengítésére és biztos alapjainak aláásására is. Monda az előadó úr, hogy a kivitelt szervezni kell olyan iparágaknál, amelyek kivitelre képesek. Itt van például az asztalosipar. Az asztalosiparosok országos szövetsége hónapok óta mozog abban az irányban, hogy a megakadt exporthitel fonalát újra felvegye. Csak Hódmezővásárhelyről a múlt esztendőben U hálószobát 700 pengő szobaköltséggel szállítottak ki külföldre. Dicséretes eredmény. Megakadt, nincs tovább. Budapestről sem tudnak szállítani azok, akik dolgozni akarnának, vagy dolgoztatni tudnának. Miért, mi hiányzik? Az elhelyezési lehetőség a külföldön, az irányítás vagy pedig a pénz? Mind a háromnak meg kell lennie. Ott van az ipartanács szervezete. Ott a kisipar a javaslatnál, a kitervelésnél nem volt kellőképpen képviselve. Külön kézművesipari szakosztályt kell felállítanunk, ez majd tanácsokat fog adni, monda az előadó úr. De mikor, hol, kinek? Miért nem cselekedtek eddig? Ott van a beruházási programm, hidak, uüik építése. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Az egész országban mást sem csinálnak, mint utakat építenek!) Rendben van, de az utakat ott is építsék ki, ahol kötelező miniszteri kijelentések hangzottak el a választások előtt, hogy ezeket az utakat csakugyan ki fogják építeni. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem a választások alapján csinálom az útépítést!) Engedelmet kérek, a t. kereskedelemügyi miniszter úr, ha nem is száz százalékig, de mint ennek a kormányrendszernek régi időktől fogva tagja, bizonyos százalékig mégis csak felelőssé tehető azokért az ígéretekért, amelyeket a miniszteri székből részben Emieh Gusztáv t. kereskedelemügyi miniszter úr lírJO-ban, részben Mayer János kereskedelemügyi miniszter úr (Propper Sándor: Potyára szavaztuk meg?) tett a hódmezővásárhely—békéssámson—tótkomlósi műút kiépítésére nézve. Még most is csak pár kilométer van kiépítve, a többire nincs pénz. A választások előtt autók jártak ezen az úton, próbaköveket dobálva le, hogy ezekből fog épülni a jó út. Es ott van az algyői híd kérdése. A Tiszán az algyői ihíd Hódmezővásárhelyt és Szeged vidékét kötné össze, mert jelenleg, méltóztassék tudomásul venni, — máskor is felihoztam már itt a t. Házban — hogy az alföldi transzverzális műút, amely Haját, Szegedet, Hódmezővásárhelyét, Békéscsabát és majdnem — adja Isten, hogy minél hamarább — Nagyváradot és Debrecent köti össze, nem bonyolíthat le forgalmat, mert nincs híd a Tiszán, kompon kell átjárni. A múltkor Hódmezővásárhelyen meglátogatta választóit Mayer János igen t. földmívelésügyi miniszter úr és nem tudott kompon átjutni, úgyhogy vesztegelni volt kénytelen s majdnem lekésett a gyorsvonatról. De nemcsak azért csinálnám meg ezt a 'hidat, mert az fontos közlekedési eszköz, hanem azért is, mert ez voltaképpen katonai műút. Nem értem, hogy miért nem csinálják meg. Evekkel ezelőtt fel volt véve a költségvetésbe a hídépítés költségeire néhány százezer pengő, most ezt is visszacsinálták. A helyszínelési munkálatok megtörténtek, lastenden a kanyargó Tisza hullámaiban, amikor a napsugarak még ott játszottak rajta, megnézte a mérnök a tájképet, le is verette a