Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-496

304 Az országgyűlés képviselőházának 496. ülése 1931 május 1-én, péntekért. semmi^ értelme annak, hogy erre az időre itt változás történjék és ezek az emberek esetleg valahová vidékre kerüljenek el. En tehát ismételten mély tisztelettel kérem a népjóléti miniszter urat, hogy ezt a kérdést oldja meg. Van ezeknek az embereknek, akik ott el vannak helyezve, még egy másik kérésük is. A nuhakérdést nem lehetett még teljes mértékben megoldani. Az lenne a kérésük, hogy azt az összeget, amelyet ruhára szánt a népjóléti minisztérium, készpénzben adják ki nekik, a természetben való kiadás helyett, mert ők 'azt mondják, hogy sokkal jobban tudják maguk bevásárolni azt a ruhaanyagot s így jobban járnak, mintha természetben kapják a ruhát. Megfontolás tárgya lehetne az, hogy egyesek talán a pénzt nem fordítanák erre a célra, de ezt lehet ellenőrizni. Azt hiszem, ha ilyen kis előzékenységet lehet velük szemben tanúsítani, akkor ez elől nem kell elzárkózni. Méltóztassék megengedni, hogy a Társadalombiztosítóval kapcsolatosan még egy kérést intézzek a miniszter úrhoz. Méltóztatik-e tudni, hogy amikor pályázatokat adnak be az iparosok, akkor csatolniuk kell a hatósághoz azt a bizonyítványt, amely igazolja, hogy nincsenek hátralékban a Társadalombiztosító Intézettel szemben? Ma — sajnos — alig van iparos, aki ne lenne hátralékban a társadalombiztosítóintézeti járulékokkal és így el vannak ütve attól a lehetőségtől, hogy vállalkozni tudjanak, mert ha nem csatolják ezt a kimutatást, hogy ők nem tartoznak semmivel sem, akkor nem veszik figyelembe ajánlatukat. Nekem az lenne a kérésem a népjóléti miniszter úrhoz, mivel segíteni akarunk ezeken az embereken, segíteni pedig sohasem fogunk tudni, ha nem adunk módot arra, hogy munkát vállaljanak, hogy tekintsen el ettől, hiszen megvan egyéb módja a biztosításnak, úgyis visszatart minden munkaadó 6%-ot a vállalati összegből; ez szolgálhatna ennek fedezésére. De talán meg lehetne oldani egy cesszióval is: ia munkavállaló ad cessziót a Társadalombiztosítónak, hogy a járulékokat fogják le a vállalati összegből, amely neki jár. Teljesen lehetetlen azonban, hogy amikor az egyik oldalon őt fizetésre szorítják, akkor a másik oldalon nem adunk módot arra, hogy munkát vállalhasson is. En tehát mély tisztelettel kérem a népjóléti miniszter urat, hogy ezt a kérdést oldja meg. Itt még az a kérésem lenne a népjóléti miniszter úrhoz, — azzal kapcsolatban, hogy nagyon felszaporodtak a társadalombiztosító hátralékok és legnagyobbrészt kamatban szaporodtak fel, különösen akkor, amikor még 24%-os kamatot szedtek, — hogy a befizetések ne mindig csak kamatra számoltassanak el, hanem állapítsanak meg talán egy határidőt, ameddig kamatra számoltatnak el a befizetések, azután pedig a tőkére, mert különben sohasem fogják tudni letörleszteni tartozásaikat, ha mindig csak kamatra fogják elszámolni azokat az öszszegeket, amelyeket befizetnek. A hadikölcsönökkel kapcsolatosan az lenne a kérésem a népjóléti miniszter úrhoz, hogy az egyesületek részére adandó segélyek lehetőleg emeltessenek fel. Eddig segélyt az egyesületek — sajnos — nem kaptak, most erre a célra 5ÜÜ.00U pengő van felvéve. Vannak olyan szociális egyesületek, amelyek létükben vannak megrendítve azáltal, hogy pénzüket hadikölcsönbe fektették. Nem egy ilyet tudok, például csak a saját kerületemből a Ranolder Intézet, a Szent Ferenc Egyesület, a Szent Vendel Egyesület és a Művezetők Szövetsége egész pénzüket hadikölcsönbe fektették bele, és mert egyesületek, még nem kaphattak segélyt. Arra kérem a népjóléti miniszter urat, hogyha generálisan nem is lehet megoldani ezt a kérdést, bár mi kötelességünknek tartjuk azt, hogy a hadikölcsönkárosultakon valahogyan mégis segítsünk, ha nem lehet most, a mai viszonyok között úgy megoldani, hogy vajorizáltassanak ezek az összegek, akkor legalább méltóztassék nagyobb segélyeket juttatni az ilyen szociális egyesületek részére. Ezek volnának az én kéréseim. Mivel a népjóléti miniszter úr iránt teljes bizalommal viseltetem, a címet elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Nagy Emil! Nagy Emil: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A miniszter úr tegnapi felszólalása a Ház minden oldalán pártkülönbség nélkül nagy tetszést váltott ki (Ügy van! ügy van!) és ha én most felszólalok egy igen kínos kérdésben, igazán nem azért teszem, mintha ezzel dokumentálni akarnám a miniszter úr iránti bizalmatlanságomat, sőt ellenkezőleg, meg vagyok róla győződve, hogyha Magyarországon van egyetlen egy ember, aki a legjobbat akarja, az elsősorban Ernszt Sándor. (Ügy van!) De mégis van a magyar közéletben egy olyan kérdés, amelyet nem lehet elegendőkép hangsúlyozni, és amelyről nem lehet eléggé beszélni, ez pedig a hadirokkantkérdés. (EMnk helyeslés.) Nem fogok semmiféle retorikához folyamodni, mert ilyen kérdésben ennek nincs is helye, csak leszek bátor ismertetni a t. Házzal pár olyan adatot, amelyet ha meghallanak azok, akik eddig ezeket nem ismerték, — lehet, hogy a többség ismeri — azt fogják mondani, hogy ha van Magyarország arculatán az egész világ előtt egy szégyenfolt, az kétségtelenül a hadirokkantügynek eddigi kezelése. Adataim a következők: A hiteles adatok szerint egy 25%-os hadirokkant kap havi egy pengő segélyt. Hogy mi a 25%-os hadirokkant, azon lehet vitatkozni, ez igen sokszor orvosi felfogás dolga, de hogy egy 25%-os hadirokkant fizikumában mégis csak erősen csonkítva van, munkaképessége mégis csak gyengítve van, az kétségtelen. Ha ezzel szemben kap havi 1 pengőt, én azt mondóin, hogy inkább ne kapna semmit, ez sokkal jobban venné ki magát. (Fábián Béla: Nem kapja meg az 1 pengőt sem, mert levonják a portót.) A képviselő úr jobban tudja, köszönöm. Továbbmenve: az 50%-os íhadirokkant, ha legénységi állományú kap 16 pengőt havonta, lia altiszt kap 24 pengőt. A 75%-os rokkant, aki már igazán nincs irigylésre méltó állapotban, kap 32 pengőt, ha pedig altiszt, kap 48 pengőt. (Zaj a balközépen.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Nagy Emil: A 100%-os rokkant, aki tönkrement ember, kap havi 80 pengőt és ha altiszt, akkor 120 pengőt. A legénységi hadiözvegy kap 5 pengőt havonta. Nem ttidom, hogy az a hős, aki elesett a háborúban s akinek emlékét sokszor igen szép szobrokkal és díszbankettekkel ünnepeljük, (Bródy Ernő: Tósztokkal!) mit szólna ahhoz, hogy amikor az országban nagyon sok parádéra és nagyon sok mindenre jutott pénz, akkor az ő felesége, aki sírva gondol rá, kap havi 5 pengőt. Az altiszt özvegye kap havi 10, a tiszté kap 16 pengőt. A legsúlyosabb eset az, hogy az elesett hős apátlananyátlan árvája kap havonta 3 pengő 25 fillért,