Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

Az országgyűlés képviselőházának 495. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. 271 kell a pénzügyminisztériumnak 132 millió pengő és ha kell az igazságügyminisztériumnak 58 millió pengő — és így mehetek tovább — akkor igenis a népjóléti tárcában előirányzott célokra is lényegesen nagyobb összeget kellene beállítani. Nézzük a másik címet, mert valójában népjóléti és munkaügyi minisztériumról van szó. Már más alkalommal kifogásoltam, hogy ennek a minisztériumnak nem is helyes az elnevezése, mert igaz, hogy a címében ott van, hogy munkaügyi minisztérium, a munkaüggyel azonban ez a minisztérium alig foglalkozik. A miniszter úr éppen tegnap állapította meg egy elhangzott interpellációra válaszolva, hogy ebben nincs hatásköre és hogy esetleges rendelkezésének nincs súlya, mert a kapitalizmus túlteszi magát rajta. Én ezt tagadásba veszem és azt mondom, hogy ha a miniszter úr és a kormány komolyan akarna szembeszállni a kapitalizmus pusztításaival, akkor igenis sok-, nagyon sokféle módja és eszköze van arra, hogy a kapitalizmust a munkások kizsákmányolásában megakadályozza. En csak tudomásul veszem, hogy sem a népjóléti miniszter úr, sem a kormány egyetlenegy tagja sem akar, — nincs is benne hajlandóság — hogy komolyan szembeszálljon a kapitalizmussal. Ez a minisztérium, melynek címében is ott van, hogy munkaügyi minisztérium, megközelítőleg sem gondoskodik a munkaügyekről, amit különösebben bizonyítani nem is kell, mert àz egész költségvetés tanúskodik erről; az egész költségvetés ezt bizonyítja, mert ha ez nem így volna, akkor munkásügyi célokra is volnának összegek beállítva, amelyekkel azután lehetne segíteni azon a hallatlan nagy szociális problémán, amelyet nem tudunk elég sokszor és elég gyakran itt a Képviselőházban a törvényhozás színe előtt is megemlíteni. A munkaügyi minisztériumnak igenis kellene gondoskodni a munkanélküliség enyhítéséről, vagy ha nem tud közmunkaalkalmakat teremteni, akkor a munkanélküliek segélyezéséről kellene gondoskodnia, mert az egyáltalában nem érv, hogy a tárcára előirányzott összeg ezt nem engedi meg. A munkaügyi miniszternek kellene legjobban tudatában lennie annak a hatalmas, nagyarányú bajnak, amely baj a munkanélküliség révén fennáll. Tegnap már Malasits képviselőtársam és utána még más képviselőtársaim is szóvá tették a nagyarányú munkanélküliséget, amelyből ha csak egyetlenegy iparágat, a vasipart ragadom is ki, elszomorító adatokat lehet találni, mert tényleg úgy van, ahogy Malasits képviselőtársam mondotta, hogy egyedül a vasiparban, helyesebben a vas- és gépiparban, a munkanélküliek száma ma már 20.000 főre rúg s ha ezekhez hozzászámítom még a kis-, közép- és kézműipari munkanélküliek számát, horribilis nagy szám kerül ki. Különösen figyelmébe kell ajánlanom a miniszter úrnak a legutóbbi időket is, mert még nem is egészen egy esztendő óta ijesztően csökkent a különböző gyárak munkáslétszáma. Ma már eljutottunk odáig, hogy a legnagyobb gyártelepek, a legnagyobb gépgyárak és vasipari telepek jutottak a legválságosabb helyzetbe, helyesebben mondva a legnagyobb ipartelepek kezdték már el a munkáslétszám nagyfokú csökkentését és a munkaidő redukálását. Szó volt már arról, hogy a Ganz-gyárak, amelyek ma a legnagyobb gépipari vállalatok közé tartoznak, ijesztő módon csökkentették a munkáslétszámot s a csepeli Weiss Manfréd-gyár, Magyarország legnagyobb gyártelepe, ahol még a rosszabb időkben is 2000 körül mozgott a munkások létszáma... (Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: Most is annyi van!) Most már lényegesen kevesebb van. (Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: Nyolcezer!) Hatezer körül van a létszám, tehát majdnem 1000 fővel kevesebb, mint nemrégen, néhány hónappal ezelőtt volt; igen fontos azonban az, hogy a hatnapi munkaidő helyett csak négy napot dolgoznak. 1600 embert, majdnem 2000 embert akart újból elbocsátani a gyár azért, mert nem tud annyi munkást foglalkoztatni, mert nincs annyi rendelése; mar gam is személyesen közbenjártam, hogy ne fokozzák ezt az amúgy is elviselhetetlen mértékű közgazdasági bajt még további munkáslétszámcsökkentéssel és így tette meg a gyárigazgatóság azt az intézkedést, hogy a heti hatnapos munkaidő helyett négy napot állított be; de hogy ez is meddig maradhat így és hogy mi történik egyéb helyeken, azt nem tudjuk. Lehetetlen belenyugodni abba, t. Képviselőház, hogy itt akár a népjóléti miniszter úr, akár a kereskedelemügyi miniszter úr, akár az egész törvényhozás úgy akarja elintézni a munkanélküliség nagy szociális problémáját, hogy erre nincs pénz. Erre minden köirülniények között kell pénznek lenni, mert olyan katasztrófát lehet mefgelőzni a munkanélküliek segítésével, a munkanélküliek részére való munkaalkalom teremtésével, amely, ha nem történik ilyen intézkedés, az egész ország helyzetét borítja fel. T. miniszter úr, önnek nagyon jól kell tudnia azt, hogy egyre-másra nemcsak munkáslétszámcsökkentés történik a gyárakban, nemcsak a munkaidőt csökkentik és szabadságolják nagy számban a munkásokat, hanem az üzemek is egyre-másra csuknak be; így például legutóbb egy régi vállalat megszűnésével kapcsolatban voltam kénytelen itt a Házban is és a miniszter úrnál küldöttséggel is közbenjárni, de t. miniszter úr, ne méltóztassék azt hinni, hogy az a válasz, amelyet itt alkalmam van kezeim között látni, elintézése a kérdésnek. Egy ilyen nagyfontosságú probléma, amellyel négyszáz munkáscsalád kétségbeesett sorsa függ össze, nincs azzal elintézve, hogy én szorgalmaztam illetékes helyen a munkások elhelyezését; azzal sincs elintézve, hogy a miniszter úr néhány nagyon megszorult helyzetben lévő embernek kilátásba helyez valami alamizsnát. Ezzel ilyen szociális bajokat elintézni nem lehet, mert igenis kötelessége a kormánynak más módon gondoskodni az ilyen módon bajbajutott munkásokról, annál is inkább, mert éppen a kormány intézkedéséből kifolyólag történt ennek az üzemnek a megszűnése, mert az Ipari Jelzálogkölcsön Intézet kölcsöne, amely meggondolatlanul adatott oda az üzemnek és e kölcsönnek súlyos feltétele vitte odáig ezt a régi 70 éves gy'árváUalatot, hogy gyárának kapuit bezárni volt kénytelen. A munkaügyi minisztérium hatáskörébe tartoznának egyéb ügyek is és a munkaügyi miniszternek érdeklődnie kellene az iránt, hogy a kapitalizmus a mai súlyos, válságos időket miként használja ki arra, hogy a maga céljait megvalósítsa. ÁUítom, hogy a gyárakban a munkáslétszám csökkentése és az egyéb kapcsolatos intézkedések nem mindig teljes mértékben azért történnek, mert azokra feltétlenül szükség van, hanem igenis történnek sok esetben azért, mert a munkásokat igy akarják megfélemlíteni, a munkások körébe így akarják bevinni azt a köztudatot, hogy ne gondoljanak a maguk vé39*