Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

Az országgyűlés képviselőházának 4.95. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. -2~>1 (lésekben egészen természetes, hogy az intézkedéseket össze kell egyeztetni azokkal az általános érdekekkel, amelyeket képviselnie kell a kormánynak más szempontból is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezeknek az embereknek, akik feláldozzák szabadidejüket és az ügy iránti szeretettel rendbe akarják hozni ezt az intézetet, megkössék n kezüket, és azt mondják, bogy igen, javasolhatjátok ezt az áthelyezést, de akkor jelentkezik a főispán, jelentkezik a püspök, jelentkezik valamely más előkelő protektor és az áthelyezésből nem lesz semmi. Az elbocsátásból nem lesz semmi, holott megállapítjuk azt, hogy az illető 'alkalmatlan annak az intézetnek vezetésére, a járulékot nem írja ki, az iratokat az irattárba teszi stb., tehát a legbotrányosabb állapotok vannak és mégsem lehet hozzányúlni. Hetek, hónapok múlnak a nélkül, hogy érdemleges intézkedés történnék. Ez a baj és ezért kell itt rendet teremteni. Nem tudnám elképzelni, hogy például a Kereskedelmi Bank végrehajtóbizottságát odaültetnék a részvényesek és azt mondanák, igen ám, de neked nincs jogod az intézet tisztviselőivel rendelkezni, én fogom felvenni, vagy más és én fogok azokkal rendelkezni, hogy ki milyen munkakört töltsön be, ki milyen munkakörre használható, és alkalmazható. Itt van például egy eset. A jogügyi osztályban vannak ügyvédek alkalmazva, köztisztviselők ezek, az Oti. tisztviselői. Természetes dolog, hogy köztisztviselő nem folytathat magánügyvédi gyakorlatot. (Ügy van! a középen. — Homonnay Tivadar közbeszól) Bocsánatot kérek, ez így van s ezt a közalapítványi jogügyi igazgatóság jobban tudja, mint a képviselő úr, mert a képviselő úr esak vasutas volt, — ott megengedik, ott van ilyen kivétel — de próbáljon valamely miniszteri tanácsos, aki a hivatalába be van osztva, a hivatali teendői mellett még külön ügyvédi irodát tartani, ahol külön ügyvédi munkát végezhet el! Ezek köztisztviselők, — különhen ennek elbírálására nein a képviselő úr illetékes, hanem ezt a közalapítványi igazgatóság már megállapította s ennek ellenére nem lehet végrehajtani. Az intézet tartozik fizetni, nem tudom hány ügyvédet, egy nagy jogügyi osztályt fenntartani, amelynek ügyvédtagjai közül mindegyik ellátja a maga privátpereit és a pénztári ügyeket is. Lát egy ügyet s azt mondja: meg kell^ fellebbezni s a gépírónő blankettaszerííen intézi a fellebbezéseket. Amikor mi bementünk, ott találtuk a pereknek olyan tömegét, amelytől mindenki megijedt. S akkor még panaszkodunk, hogy a nninkásbiztosítási bíróságok nem bírják az ügyeket elintézni! Persze hogy nem bírják, amikor ilyen nagy tömegben kapnak pereket. Ne méltóztassék azt hinni, hogy talán nagy ügyekről van szó. Dehogy! Arról van szó például, hogy valamely munkás^ azt vitatja, hogy neki még három napra jár táppénze, tehát hat pengőről, 8—10 pengőről van szó ilyen ügyekben; egy-két-három tárgyalás van ezekben, úgyhogy a költség háromszor annyit tesz ki, mint amennyit az ilyen per összege kitesz. Ez természetesen végeredményben mind az ügymenetet drágítja meg és végeredményben a tag is szidja az intézetet, az intézet vezetői sincsenek megelégedve, mert ezek a problémák nem intézhetők el. Aki az Oti. szolgálatába lép, az teljes munkaerejét tartozik az Oti. .szolgálatába állítani. Ez természetes dolog. Ha pedig ügyvéd az illető, akkor neki is ugyanazt kell csinálnia, vagy pedig jogot kell adni, hogy az intézet az ügyvédnek olyan munkabeosztást adjon, hogy reggel 8-tól délután 3-ig tartozik ott ülni. Hogy délután mit csinál, azzal nem törődöm. A végzetes hiba akkor történt, amikor megcsinálták a félállamosítást. Erre nézve cs.ik pár számot olvasok fel, hiszen az idő sokkal rövidebb, semhogy érdemlegesen lehetne a kérdésről vitatkozni. 1927-ben az ügyviteli költség kitett 794.000 tagnál 4,896.000 pengőt, 1930-ban 6f)8.000 tagnál kitett az ügyviteli költség 9,391.000 pengőt. Kell ebbe/, magyarázat? 1927ben volt 1700 tisztviselő, ma van 2779, holott az intézet taglétszáma az utóbbi évben körülbelül 70.000-rel csökkent, ahelyett, hogy annakidején ilyen magas tisztviselői létszámot állapítottak meg. Tehát még ha normálisan lett volna is megállapítva a tisztviselői létszám, akkor is a (természetes csökkenés! következtéiben, miután ma több, mint 70.000-rel csökkent a taglétszám, természetesen csökkennie kellett volna a tisztviselők számának is. arányban a járulékkal. 1923-ban az ügyviteli költség 8.2%-át tette ki a járulékjövedelemnek, 1929-ben pedig 21.8%-át. A személyzeti kiadás 1923-ban a járulékjövedeleminek 5.2%-át tette ki, ma kiteszi 16.1%-át. A dologi kiadások kitettek 1923-ban 1.2%-ot, ma kitesznek 5.7%-ot. Itt vannak ezek a számok és ezeket olyan ember írja, aki ueni lehet azzal vádolni, hogy elfogult ezeknél az adatoknál (Fábián Béla: Nem is destruktív!) és nem is destruktív, hiszen a minisztérium tagja. Nem lehet azt mondani, hogy ezeket a számokat az én részemre csinálta. Ezeket a számokat ő állította össze és próbálja jóindulaláan magyarázgatni, hogy miéit van így, de mégis abszurd dolog lebet, hogy az ügyviteli költség az 19L>:5. évi S-7%-ról felment 2T8%-ra ina, amidőn 70.000-rel kevesebb a tagok száma, akik fizetnek. Ma ugyanannyi a tisztviselők száma. Ezért nem lebet kevesebb az adminisztrációs költség, hanem ugyanannyi, sőt több, úgy, hogy legalább 22—23% megy az adminisztrációs kiadásokra. Akkor követték el a végzetes hibát, amikor mindenkit, aki munka nélkül volt, vagy valamilyen protekciója, összeköttetése volt a népjóléti minisztérhimmal, az atyafit, a rokont, a barátot, a sógort, mindenkit bevittek a Társadalombiztosítóba. (Homonnay Tivadar! önök is!) Hát igen, négy napidíjast vittünk be összesen. Az egész párt, úgy. a bogy van, négy napidíjast vitt be, akik közül bárom olyan, akinek édesapja ott teljesít, mint tisztviselő, szolgálatot. Jószágigazgató, választási főkortes, azután szolgabírák és egyebek kerültek be, mind olyanok, akiknek fogalmuk sem volt a munkásbiztosítTusról, forgalmiadóellemőr valami 400, mind ott helyezték el. Az egész Társadalombiztosítót fejőstehénnek nézték. Rendszer volt a délutáni túlórázás és a délutáni túlórákért 4 pengőt kapott mindenki, akár kellett, akár nem kellett dolgozni. Már maga ez is feltűnő jelenség, hiszen amióta az autonómia ott van, ezen a téren rendet teremtettünk s azt mondottuk, a hivatalos órák alatt el kell végezni a munkát, mert a munkát ennyi idő alatt el Lehet végezni, túlóra díj pedig nincsen és méltóztassék megnézni, egészen jól megy a dolog, sokkal gyorsabban megy az ügyvezetés, mint azelőtt, ami azt bizonyítja, bogy teljesei) nyakló nélkül, teljesen ész nélkül vezették ezeket a dolgokat. Amikor ennek konzekvenciáit le kellett vonni, akkor Vass volt miniszter úr ettől a gondolattól állandóan idegenkedett és csinált olyan látszatszanálást, amellyel az autonómiát útjára engedte és azt