Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

252 Az országgyűlés képviselőházának 1*95. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. úgyis kényszerű kötelezettsége a magyar államnak. (Ügy van!) Ott már úgyis valorizáltunk bizonyos százalékig, mert erre rákényszerítettek. Ezért kérdezem: mostohábban bánjunk-e saját nemzetünk tagjaival, ezzel a középosztállyal, amely teljes odaadással vett részt a hadi kölcsön jegyzésben, mint az idegen állampolgárokkal? Nem érthető és természetes dolog-e, hogy előbb a magunk állampolgárairól és a magunk hitelezőiről gondoskodjunk? Nem állja meg tehát helyét az az érv, hogy azért nem lehet Magyarországon valorizálni, mert akkor a külföldi kötvénytulajdonosoknak értékálloniányát is valorizálni kell. Hiszen szerződéseink vannak, — a szanálás alkalmával ezt a kérdést mái le kellett tárgyalni — amelyeknél fogva a valorizációt meg kell valósítani. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, szíveskedjék befejezni beszédét. Pakots József: Engedje meg a t. Ház, hogy befejezésül ismételten a gyermekvédelem nagy problémájára hívjam fel a t. népjóléti miniszter ni figyelmét és kérjem őt arra, bogy ezt a két kérdést, amelyet bátor voltam itt beszédem ben figyelmébe ajánlani, különös gondoskodás tárgyává tegye. Minthogy a költségvetésből azt látom, hogy a takarékosság a gyermekvédelemnél is érvényesül, holott a szociálpolitika terén nem takarékosságra, hanem erőfeszítésekre van szükség, nem vagyok bizalommal az ilyen költségvetés iránt s ezért azt nem is fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Képviselőház! (Propper Sándor: Halljunk valamit a választójogról!) Ez nem tartozik a népjóléti tárca keretébe, de azt hiszem, nekem erről nyilatkoznom sem kell, mert én mindenkor a titkos választójognak voltam a híve és ebben a Házban is így szavaztam. (Propper Sándor: Akkor miért tagja a pártnak?) Azért vagyok tagja az egységespártnak, mert a párt programmjában ez benne van és meg vagyok szentül győződve arról, hogy ez a párt ezt meg is fogja valósítani! (Propper Sándor: De mikor?) Elnök: Csendet kérek! Meskó Zoltán: Rövid pár perc áll csak rendelkezésemre, ezért nem tudok tárgyamtól eltérni és minthogy most más témával akarok foglalkozni, a választójogról majd a belügyi tárcánál szólok. (Propper Sándor: Találkozunk majd Filippinél!) Előttem szólott Pakots József igen t. képviselőtársam többek között kifogásolta, — és helyesen tette, hogy kifogásolta — hogy a költségvetés csökkentésével a népjóléti tárca költségvetését is lényegben csökkentették. Magam is kifogásolom ezt. Nem szívesen látom, hogy a tavalyi 71,201.000 pengőről 69,923.000 pengőre csökkentették a népjóléti tárca költségvetési előirányzatát, vagyis 1,280.000 pengővel kevesebb áll rendelkezésére a népjóléti miniszter urnak, de ha hozzáveszem még azt a (Szerencsétlen Társadalombiztosító Intézeti szanálásra fordítandó 1,200.000 pengőt, amelyet erre a célra kell fizetnie, a hiány tulajdonképpen 2,481.000 pengőt tesz ki, ez pedig »azt jelenti magyarul, hogy ennyivel fog a jövő költségvetési évben az igen t. népjóléti miniszter úr népjóléti intézményekre kevesebbet fordítani. Ezt minden magyar ember, aki az ország bajaival törődik, aki legelsősorban azokkal törődik, akik arra rá vannak utalva, mélyen fájlalja. Hogy a költségvetést mégis elfogadom, teszem azt egyrészt azért, mert a kormány iránt bizalommal viseltetem és bizalommal viseltetem az igen t. népjóléti miniszter úr iránt, akinek működését már évtizedek óta szerencsém van ismerhetni és akinek szociális gondolkodásea, meleg szíve predesztinálja őt arra, hogy ezt a tárcát, ezt a miniszteri széket betöltse és meg vagyok győződve arról, hogy még nagyon sok szépet, üdvöset és bölcset fogunk tőle kapni a jövőben. Amikor az Országos Társadalombiztosító Intézet deficitjéről hallunk, amikor a kormány egyik-másik intézkedéséről az adminisztrációt illetőleg kritikát hallok, valahogy összeszorul a szívem, amikor azt látom, hogy míg az ipari munkásságról, a gyáripari munkásságról történik intézkedés, nagyon helyesen intézkedett annakidején az országgyűlés bölesesége és bizonyos népjóléti intézményekben, szociális jótéteményekben részesítette ezt a tekintélyes, tisztességes társadalmi osztályt, addig a mezőgazdasági munkásságról nem gondoskodtak. Senkitől sem irígylek semmit, a magam részéről szívesen megszavazok minden olyan összeget, amely hivatva van arra, hogy a társadalmi nyomoron, a szegény néposztályon segítsen, de ugyanakkor amikor megállapítjuk, hogy az ipari munkás hetegség esetén ingyenes gyógykezelésben részesül, ingyen gyógyszert kap, ha nem bír dolgozni, akkor róla és családjáról az államhatalom a Társadalombiztosító útján táppénz formájában gondoskodik, ha súlyos beteg, szanatóriumi, klinikai, kórházi gyógykezelésben részesítik, mondom, mind ennek nagyon örülök, ezek a mai modern korban feltétlenül megkívánhatok, nagyon helyes, hogy ez így van, de ami az egyik oldalon helyes, éppen úgy helyes a másik oldalon is. Itt nem győzöm eléggé hangoztatni a kormánypárti padokból is annak szükségességét, bogy minél előbb egyenlő elbánásban részesítsük az ország minden egyes munkását. (Helyeslés a szélsöbololdalon.) Ebben a tekintetben nem szabad kivételt tenni ipari és mezőgazdasági munkás'ság között. En, mint kimondottan agrárius gondolkozású képviselő, felemelem tiltakozó, egyben kérő szavamat, hogy ezen a helyzeten minél hamarább változtassanak, őszintén megmondhatom, nem akarok sötét képet festeni a t. Ház elé, de a magyar mezőgazdaság válságbajutásával a legszomorúbb helyzetben a magyar mezőgazdasági munkavállaló van. Nem akarom a t. Ház tagjait a nyomorlakásokba, az egészségtelen, dohos levegőjű munkásházakha elvezetni, nem akarom itt felvonultatni a lerongyolódott mezőgazdasági munkástömegeket, nem akarom a vézna, sápadtarcú kis munkásgyertmekeket bemutatni, hiszen jól tudjuk valamennyien, hogy ezek között pusztít legjobban a magyar betegség, a tüdőyész. összeszorul az ember szíve, ha fajtájának ezekre a tagjaira gondol. Kérem az igen t. kormányt, hogy lia most a mezőgazdaság súlyos anyagi helyzetében a .mostani válságos idő nem is engedi meg, hogy ezt a kérdést azonnal megoldjuk, de elvárom és kérem, és elvárja és kéri az egész ország, a magyar földmívelő nép, hogy minden erre vonatkozó javaslat ki legyen dolgozva az utolsó betűig, hogy készen legyen a javaslat, amely hivatva van ezeken a szegény embereken segíteni. Amint a magyar mezőgazdaság helyzete megengedi, ezt a kérdést a legnagyobb liberaliz-