Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-495
Az országgyűlés képviselőházának U95. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. ' 243 400.000 pengőt tesz ki évente, mint megtakarítást. Itt van azután az orvoskérdés. En őszintén megmondom, hogy ebben a kérdésben sem az egyik, sem a másik álláspontot nem osztom. Ugyanis nem oszthatom az orvosi társadalomnak, az orvosi karnak azt az aggodalmát, amely már az első alkalommal megnyilvánult, mikor az orvosi fizetéseknek esetleges rendezését célozták, mert azokat maga az orvosi társadalom a vállalati pénztáraknál, ha jól emlékszem, 13^%-ról 12K%-ra, kerületi pénztáraknál pedig 12^%-j-ól HK%-ra szállította le. Ehhez azonban a múlt kormányzatnál maga az orvosi kar olyan klauzulát fűzött, hogy kéri a minisztert, hogy ezt csak abban az esetben kívánja tőlük, ha az orvosok dotálására legalább hat millió pengő marad. Hat millió pengő volt tehát az az összeg, amelyet kikötött. Ebben az esztendőben ez teljesen illuzóriussá vált, holott én elismerem, hogy az orvosi társadalom képzettsége, munkája nincs arányban ma a fizetésükkel, de ennek legkevésbbé a Társadalombiztosító Intézet az oka. Ennek oka a lehetetlenül nehéz gazdasági helyzetben rejlik, mert Magyarország mai gazdasági lerongyoltságában a középosztály nem tud annyi orvost eltartani, nem tud annyi orvost ellátni, nem tud annyi orvosnak kultúremberhez méltó megélhetést biztosítani, mint amennyi az orvosok száma. De igen. t. szocialisták álláspontját sem tartom helyesnek s én határozottan perhorreszkálom azt, mert nem lehet viszont sem a munkaadó, sem a munkavállaló érdekeltségeknek olyan foghegyről kezelni azt az orvosi társadalmat, amely hivatásának magaslatán áll, {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert az az orvostársadalom reggeltől estig becsületesen, tisztességesen dolgozik. (Ügy van! jobb felől.) S ne méltóztassék elfelejteni azt sem, hogy ebben az orvosi társadalomban elég a legfelsőbb fokon négy-öt lekiismeretlen orvos — amilyen, hála Istennek, nincsen — ahhoz, hogy az egész Társadalombiztosító Intézetet egy esztendő alatt a csőd szélére juttassa. Mert amennyire elítélendő, ha csak aszpirineket szolgáltatunk ki, éppen úgy elítélendő az is, hogy könnyelmű, lelkiismeretlen jótékonyságok gyakorlásával, vagy munkanélküli segély burkolt juttatásával a Társadalombiztosító Intézet budgetjét túlzottan megterheljük. Ennél a kettőnél azonban még fontosabbnak tartom a kórházi ápolási költségek kérdését. Ez veszedelmesen emelkedik. 1926-ban 5*3 millió, 1927-ben 6'4 millió, 19284>an 6*1 millió, 1929-ben 8*3 millió, 1930-ban 10*4 millió pengő. Igazán kell, hogy gondolkozóba ejtse az embert, hogy hol és miképpen lehetne ezen a (kérdésen segíteni. En itt is őszintén megmondom, hogy ez a kórházápolási költség az igényjogosultság egész idejére terheli a betegségbiztosítása ágazatot, tehát megint csak a betegségbiztosítási ágazatról, nem pedig az egész Társadalombiztosítóról van szó. A régi törvény, az 1907 : XIX. te. azt mondotta, hogy négy hétig terheli csak a betegségbiztosítási ágazatot a kórházi ápolás költsége, a négy hét után pedig csak a táppénz erejéig. Nagyon kérem az igen t. miniszter urat, .méltóztassék a kérdést itt megfogni, mert itt van a bajok túlnyomó része. Mi nem mehetünk túl a szolgáltatásokban a hatalmas Németországon és a nyugati államokon, tehát nagyon, de nagyon meggondolandó az, hogy az 1907 : XIX. te. vájjon visszaállíttassék-e. T. Ház! Az ügyvitel kérdéséről is szeretnék beszélni. Az ügyviteli költségeknél tényleg rendkívül nagy az emelkedés, azonban azt látjuk, hogy .az utóbbi esztendőben, 1929. és 1930. között már csökkenőben volt. Míg az 1927—28. esztendőben 100% volt az ügyviteli költségek emelkedése, az 1929—30. esztendőben ez az ügvviteli költség alábbszállt 11*2 millióról 9"8 millióra. Ennek oka részben az, hogy a néhai Vass miniszter rendelkezése most érezteti jó hatását. A Társadalombiztosító vezetősége igenis, hivatása magaslatai] áll és ezekben a kérdésekben mindent megtesz a tisztviselői karral együtt. Ne méltóztassék a tisztviselői kar rovására írni azt, hogy különböző szolgálati ágakból toborzódott össze, hanem méltóztassék ezt javára írni abból a szempontból, hogy bár különböző szolgálati ága.kból kerültek össze, ahol a Társadalombiztosító Intézet ügyeivel nem foglalkoztak, azokat mégis elsajátították. Nem azt mondom, hogy a Társadalombiztosító Intézetben mindenki az egész vonalon az első perctől kezdve szakember lett, azonban igenis állítom, hogy vannak olyan kiváló urak, nem is egy és nem is kettő, hanem egész széria, akik a Társadalombiztosító Intézettel tudományos alapon is foglalkoznak és egész irodalom alakult ma már ki arról, azt hiszem olvasták önök is, mint én magam is, hogy miképpen lehet a Társadalombiztosító Intézetet talpraállítani és fejleszteni. Nagyon sajnálom, hogy beszédeim nagy részét már nem tudom elmondani, (Kabók Lajos: Megszavazták ezt a házszabályt!) de egy mondatban meg kell védenem a munkaadókat. Az a 35 millió pengős járulékhátralék, amelyet papíron kimutattak, nem azért nem folyt be, mert a munkaadók ezt az összeget nem akarják beszállítani. Ez igazán csak frázis. (Rothenstein Mór: Nem frázis!) Frázis! Megmondom miért, ön, igen t. képviselőtársam, szakember, tudja, hogy a 35 millióból 13 millió az öregségi biztosítás járulékhátraléka, tudja képviselőtársam azt is, hogy a járulékhátralék, amely az esztendő utolsó negyedében jelentkezik, nemcsak be nem hajtható ebben az esztendőben, hanem még ki sincs írva (Peyer Károly: De a múltévi—befolyt ennek javára!) és a következő esztendőben lesz csak ez a hátralék kiírva és behajtva. Ez pedig kitesz 5 millió pengőt, marad tehát 17 millió. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly közbeszól.) Nem volt itt képviselőtársam, hallhatta volna, hogy mi az én álláspontom a járulékok befolyása vagy be nem folyása tekintetében. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Igen t. Ház! Még csak annyit méltóztassék megengedni, hogy hivatkozzam arra, hogy nincs egész Európában — hangsúlyozom: egész Európában — egy szociális intézmény sem, amely a juttatásoknak, — hogy például /íz anyasági biztosítási segélyeket, a terhességi biztosítási segélyeket mondjam, — olyan meszsze fokáig menne el, mint ahogyan elmegy a magyar állam, a magyar kormányzat. (Lllenmondások a szélsőbaloldalon. — Rothenstein Mór: Papiroson!) Én tehát nem kifelé beszélek. Állítom, hogy az egész vonalon áldozatokat kell hozni végig mindenkinek, ha eredményt akarunk elérni. Elnök: Képviselő úr, lejárt a beszédideje! Homonnay Tivadar: Csak egy mondatot kérek! (Meskó Zoltán: Tőmondatot. — Fábián Béla: Rövid vagy hosszú 1 ? — Zaj.) Az egész vonalon áldozatot i« kell hozni és ha ez az áldozat mégsem elegendő, a Társadalombiztosítónál a járulékok felemelésétől feltétlenül el kell
