Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-489

Az országgyűlés képviselöházÓMak 489. ülése 1931 április él-én, kedden. 15 vezmények át is ruházhatók, vagyis az opció boldog tulajdonosa egyszerűen árusíthatja az opciót és annak adhatja el jó pénzért, akinek neki tetszik. A 15. § további beneficiumokról intézkedik, mert kimondja, hogy a (kereskedelemügyi aniaiiszter legfeljebb tíz éven át — evvel a kis megszüikítésscl, illetőleg korlátozással — pénzbeli segélyt vagy hitelt nyújthat iparvállalatok létesítésére — jól méltóztassanak meghallgatni! — kibővítésére, fenntartására és termelésének fokozására. Ha ebben nincs benne minden, ami egy iparvállalat életviszonyait illeti, akkor én igazán nagyon ostoba emlber vagyok, mert én nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amelyre e négy kritérium közül valamelyiket rá ne lehetne húzni. Azt is mondja még ez a törvényjavaslat, — gondolom, ugyancsak ebben a szakaszban — hogy ezek a segélyek, amennyiben 50.000 pengőt meghaladnak, abban az esetben — nem tudom — csak a kereskedelmi vagy ipartanács javaslatára vagy hozzájárulásával és csak a minisztérium által adhatók, vagyis ebben benne van a lehetősége annak, hogy milliókat is kaphat egy vállalat, feltéve, hogy megfelel annak a megszűkítésnek, hogy a költségvetésben erre a célra felvett hitelkeretek közt marad és hogy az ennek fölöslegeiből és egyébből képzett iparosítási alap kasszája a segélyt megengedi. Tehát csak egy korlát van; ha van pénz, milliókra menő segélyeket is folyósíthat a kormány. A 16. $ gondoskodik az úgynevezett exporthitelről is, amelyet már évek óta állandóan sürget a gyáripar. Ez nem jelent egyebet, mint hogy a gyáripar összes, külföldön hitellel elhelyezett cikkeiért az államtól szavatosságot kér, vagyis ha könnyelműen kihitelez] az exportált cikekket egy külföldi államnak vagy fogyasztónak és elvész a pénze, ezért a magyar állaim szavatoljon. A 16. § a következőket mondja (olvassa): «A hazai termelés kivitelének előmozdítása érdekében a kereskedelemügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértőleg az ipari vállalatoknak kiviteli hiteleket nyújthat, ezek javára hitelbiztosítási vagy más szükséges intézkedéseket tehet.» Egy befolyásos iparvállalat tehát egész külföldi exportjának rizikóját teljes egészében a magyar állam nyakába varrhatja. Most jön azután ennek a törvényjavaslatnak talán a legbrutálisabb része, mert hiszen ez a része a törvényjavaslatnak magánembe rek jogviszonyairól intézkedik és olyan mértékben nyúl bele a magánemberek jogviszonyaiba, hogy én azt az Isten semmiféle em béri bürokrációjának a kezére nem bíznám. Méltóztassanak csak e szakasz rendelkezéseit figyelemmel kísérni. En csak kivonatosan közlöm. (Olvassa): «Hazai beszerzésre köteleztetnek: minden szükségletük tekintetében: az állam...» Hogy ez mit jelent, e tekintetben láttuk legutóbb Wekerle pénzügyminiszter úr nak a dohánypakoló jutavászon érdekeltséggel való harcát, ahol egy olasz érdekeltség 40%-kai olcsóbb ajánlatot tett, mint a magyar jutagyárak s a helyett, hogy a pénzügymi niszter úr egy tollvonással megkötötte volna az olaszokkal a szerződést, s 40%-ot megtakarított volna a dohány csomagolására szükséges jutavászonnál, a pénzügyminiszter úrnak tárgyalásokba kellett kezdenie a kereskedelemügyi minisztériummal, amely védelmébe vette a magyar jutakartellt 40%-kal magasabb ajánlatával. A tárgyalás vége — ha nem csalódom — az lett, hogy amikor Wekerle pénzügyminiszter úr mégis arra határozta el magát, hogy az olasz ajánlatot fogadja el, csak azután jött a kereskedelmi minisztérium, illetőleg a jutakartell és azt mondotta, hogy legalább a szállítás felét adja oda a pénzügyminisztérium a magyar jutakartellnek azon az áron, ahogy az olaszok megkapják. Ekkor tehát már jó volt az olasz árajánlat is és ezen is lehetett nyerni. Méltóztassanak tehát elképzelni, micsoda helyzet az, amikor az állam, a pénzügyminiszter úgy áll szemben egy ilyen — nem akarom megint azt a bizonyos hasonlatot alkalmazni, hátha rossznéven veszik — kartellalakulattal szemben, hogy az állam maga védekezni legyen kénytelen a kizsákmányolásnak, a kirablásnak azon mérete ellen, amelyet ezek a kartellek a maguk keleti itelhetetlenségében az állammal szemben is kívánnak. Tehát kötelezve van minden szükséglete tekintetében az állam. Ezután jönnek az összes törvényhatóságok, városiak és vidékiek egyaránt, az összes községek, azután a fentieknek összes intézetei, intézményei, vállalatai, üzemei, azután az előbb említettek részvételével létesült intézmények és vállalatok, közforgalmú közlekedési vállalatok s ezenkívül mindazok a jogi személyek, amelyek külön törvény alapján létesültek, vagy létesülnek s mindazok az ipartelepek vagy vállalatok, amelyek — jól méltóztassanak meghallgatni — a fentebb felsoroltaktól szállításokat vagy munkálatokat nyertek el, s mindazok a természetes vagy jogi személyek, amelyek közigazgatási hatósági engedélyezéstől függő jogosultságot szereztek vagy szereznek. A kereskedelemügyi minisztérium rendeletileg teszi közzé azoknak a személyeknek, testületeknek és vállalatoknak névsorát, amelyek a fenti kötelezettségek hatálya alá esnek. Ha végigmegyünk ezen a felsoroláson, kérdem, ki marad ebben az országban, aki külföldi iparcikkeköt vásárolhat*? Jóformán senki, csak a gazda talán egymaga. Mert az összes többi foglalkozási körök és ágak, amelyek szállítói valamely közületnek vagy legalább is olyan kapcsolatban vannak azzal, amelyet ez a törvény leszögez, kötelesek magyar gyáripari cikkeket vásárolni, bármilyen áron adják is azokat. Mit jelent ez-végeredményben! Azt, hogy az összes közületek, összes községek, városok és törvényhatóságok, sőt maga az állami is adófizetőjévé válik egy rabló kartellhadjáratnak, amely tekintet nélkül a külföldi árakra, leszűri ebben az országban a hasznot és tekintet nélkül arra, hogy itt milliókat tesznek tönkre, drágítják a magyar életet T. Ház! Most jön a 19. $. Itt megint a bürokrácia szőrös keze mutatkozik. A kereskedelmi miniszter tudniillik mindezeket ellenőrzi s rendelettel szabályozza a megszabott kötelezettségek terjedelmét és időtartamát, valamint az alkalmazható megtorló intézkedéseket. T. Ház! Azt kérdezem, nem vagyunk mi még eléggé agyonadmiinisztrálva? Hiszen ma már egy mezőgazdasági üzem is ki van téve a «ok untrezifferszerű hatósági zaklatásnak, a kéményseprőtől kezdve, az iparfelügyelőn keresztül a mázsamérlegelésig, mindenféle ilyen vexatúrának a klozettvizsgálattól kezdve nem tudom még miféle vizsgálatig. Eat akarják az urak még tovább kiszélesíteni, amikor a magyar közigazgatás csődjét csak egyetlen módon lehetséges megakadályozni, a hatasköiök szűkítésével, a már meglévő őrületes és bődületes hatáskörök leszállításával, mert a békáktól csak úgy tudunk megszabadulni, ha lecsapol-