Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-473

Âz országgyűlés képviselőházának âz iparvállalatok részesülhetnek segélyben, amelyek vezetőinek jövedelme nem haladja túl azt a mértéket, amely a vállalat nagyságával ellentétes arányban volna, vagy pedig amely az osztalékpolitikának nem megfelelő lenne. Szeretném tudniillik, ha kimondanák, hogy minden államilag segélyezett vállalat köteles minden esztendőben évi mérlegét — de hozzáteszem, intern mérlegét is — a kereskedelemügyi miniszter úrnak bemutatni, aki ha arról győződik meg, hogy e vállalat, amely elvégre jutalmakban, kedvezményekben, sőt anyagi támogatásban is részesül, igazgatóinak, illetve vezetőinek olyan nagy jövedelmeket biztosít, — beleértve természetesen a többi vállalati érdekeltségektől kapott összegeket is —amely nem áll arányban a vállalat nagyságával és gazdasági helyzetével, ebben az esetben a miniszter úr a segélyeket és az anyagi támogatást az illető vállalattól megvonhatja. (Szűcs István: Köteles megvonni.) En a magam részéről szerettem volna így látni a kérdést, azonban utólagosan be kellett látnom azt, hogy a gazdasági életbe való ilyen belenyúlás mégis kártékonynak mutatkoznék, de felhoztam ezt a mélyen t. Ház előtt azzal, hogyha a későbbi idők folyamán szó kerülhet róla vagy pedig a törvény érvényesítésére fog kerülni a sor, akkor felhívhassuk az illetékes miniszter urak figyelmét arra a kérdésre is, hogy a segélyezés mérve és az anyagi támogatás tekintetében erre a kérdésre is legyenek figyelemmel. Mert helytelen elvégre az az állapot, amely a régebbi időkben megvolt, hogy az államilag szubvencionált vállalatok vezetői azokat a szubvenciókat úgyszólván a maguk céljaira fordították és semmi fellendülés sem volt tapasztalható, sem a gyáripar osztalékaiban, sem a tisztviselők és munkásság fizetésében, hogy tehái az állam részéről, az állam által adófillérekből juttatott összegeket az illető vezetők a imaguk céljaira, nempedig az iparfejlesztés céljaira használták fel. T. Ház! Ugyancsak hiányosnak tartom ezt a törvényjavaslatot azért, — amivel ugyan a későbbi idők folyamán ki lehet egészíteni — mert nincs meg benne a részvénytársaság jogi reformja. Tudniillik mi a helyzet? Mi iparfejlesztést akarunk, gyáripart akarunk teremteni, és természetesen e célból új vállalatok létesítésére volna szükség; de hogyan kívánhatom a magyar tőkésektől, különösen a magyar kistőkésektől, mint ahogy Amerikában, Angliában vagy a kistőkések világában, Franciaországban történik, hogy pénzüket egy gyáripari vállalatba odaadják, vagyis részvényeket vásároljanak, amikor kimutatásaim szerint Magyarországon az iparvállalatoknak körülbelül 64%-a egyáltalában nem fizet osztalékot? Nagyon fontos tehát ez, mert amíg a részvénytársasági kérdés meg nem oldatik, amire nézve tudomásom van, hogy a mélyen t. igazsagügyminiszter úr a legközelebbi hetekben már elő is fog állani, addig nagyon problematikus itt újabb iparok létesülése, illetőleg az erre való törekvés. Ismét vissza kell térnem arra, hogy az adott tőke, valamint a munka értéke megfizetve úgyszólván nincsen, ezzel szemben a vezetők olyan horribilis jövedelmeket élveznek, amely jövedelmek nincsenek -semmiképpen sem arányban a gyár nagyságával, illetőleg a gyár teljesítőképességével. Szeretném, hogyha a részvénytársasági jog reformjával kapcsolatban egyrészt a kisebbségi érdekek megvédése céljából, másrészt az anomáliák ki'. ülése 1931 február 27-én, pénteken. 23 pusztítása érdekében megint egy pont kerülne bele, amely akképpen szólna, hogy amennyiben az illető részvénytársasági vezető a vállalat részére nem tad annyi összegű kamatot kigazdálkodni, mint amennyit fizet általában egy takarékpénztár a pénz után, a betett tőke után, akkor az illető igazgató vagy vezérigazgató szerződése a részvényesek 10%-ának szavazata alapján érvényét veszti, vagyis egy 10—15 esztendős szerződés megszűnik. (Zaj és ellenmondások a bal- és a szélsőbaloldalon) Tudom, hogy ez belenyúlás a részvénytársaságok jogába. (Rassay Károly: Minden rossz évben 10% elcsaphatná az igazgatót!) En nem beszélek a rossz évekről és nem beszélek arról a lehetőségről, hogy ez bekövetkeznék, ellenben megfelelő körültekintéssel valamiképpen mégis csak szabályozni kellene azt a kérdést, hogy az^ illető vállalatok vezetői a részvényesek rovására ilyen magas fizetéseket né élvezhessenek. (Rassay Károly: Ez ugyanolyan volna, mintha a képviselők deficit esetén elcsaphatnák a kormányt!) Ez a hasonlat már egy

r kicsit túlmegy a határon, éppúgy, mint az én 10%-om, amit úgy módosítok, hogy legalább a részvényesek felének kellene megadni ezt a jogot. T. Képviselőház! A részvényjog reformjával kapcsolatban továbbmenőleg szükségesnek tartanám azt, hogy a közszállítási szabályzatok kérdése a változott viszonyokhoz képest újból szabályoztassék. Igaz, hogy a régi közszállítási szabályzat is kellő módon megvédelmezi az ipari érdekeket, de az újságokban olvashatjuk, nem tudom mennyiben igaz és mennyiben nem, hogy ezeket a közszállítási szabályzatokat egyes helyeken nem tartják be. így például nagybetűkkel hozták az újságok, hogy a Beszkárt. 10 milliós beruházásánál az egész vonalon megsértették a közszállítási szabályzatot, más újságok pedig hírt adnak arról, hogy sehol sem tartották be a közszállítási szabályzatot. Ezeket látva, tisztelettel kérdezem, hogy miért van akkor a közszállítási szabályzat? En azt vélném, hogy egy új, modern • közszállítási szabályzatot kellene teremteni, de azzal a szigorú nyomatékossággal, hogy az minden vonalon be is tartassék. T. Ház! Ipari körökben továbbá még azzal is érvelnek, — ez ugyan nem az én gondolatom, de magam is foglalkozom vele és talán szükségesnek is tartanám — hogy az ipari munkásság biztosításának kérdése a népjóléti minisztériumból visszavitessék a kereskedelemügyi minisztériumba, mert hiszen az ipari biztosítás kérdése a legszorosabb összefüggésben áll az iparral, akár a kisiparról, akár a nagyiparról van szó. A harmadik kiegészítő pont, amelyet csak röviden érintek, a kisipar szempontjából, az ipartestületek reformja, azoknak nagyobb hatáskörrel való felruházása, esetleg Központi Hitelintézetbe való megfelelő belekaposolása, szóval közvetlenség megteremtése a budapesti központi szerv és a vidéki ipartestületek között. Ezt szükségesnek tartanám azért is, mert hiszen a vidéki iparos a budapesti központtal csak a legnehezebben tud érintkezni és a központi intézet pedig nem ismeri a falusig kisiparos viszonyait. Rendszerint elutasító álláspontot szokott elfoglalni a vidéki kisiparossal szemben, mert hiszen az illető teljes anyagi garanciát nem tud nyújtani. Ha ezek a hiányosságok kipótoltatnának, ebben az esetben még nagyobb örömmel fogadnám ezt a törvényjavaslatot, mint amilyen örömmel fogadom, tudván azt, hogy az iparfejlesztés és a