Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-478

156 Az országgyűlés képviselőházának U78. ülése 1931 március 10-én, kedden. ehhez simuló szakiskolának kifejlesztésével tanult és szakképzett iparosokat is nevelni. Itt van a textiliskolák kérdése. Egyetlenegy textiliskolánk van, holott a textilipar minden nyersanyaga megvan Magyarországon. Van gyapjú, len, selyem, minden itt terem, ennek következtében a textilipar olyan iparág, amelyet nyersanyagaink révén hivatottak volnánk kifejleszteni. A textilipar Magyarországon egyetlenegy ipariskolával rendelkezik, az is meglehetősen szűk kis iskola és amikor Magyarország textilipara meglehetősen fejlődik, — különösen a háború óta szépszámmal alakultak textilipari vállalataink — sőt nagyon szépen produkálnak is, akkor azt kell látnunk, hogy mindezekben a vállalatokban a szakképzett iparosok helyét külföldiek foglalják el. Sehol sincs annyi külföldi, mint éppen a^ textiliparban. Ennek következtében a legégetőbb szükség Magyarország számára textilipari iskolákat csinálni és szakembereket kiképezni. Ne adózzunk a külföldieknek, mikor megvan rá a lehetőség, hogy úgy a nyersanyagok terén, mint a gyártás terén a magyar iparosságot és a magyar mezőgazdaságot elősegíthetjük. T. Ház! Molnáripari szakiskolánk egyáltalában nincs, holott ez is olyan iparág, amelynek rendkívüli jelentősége van Magyarországon. Én tehát a magam részéről nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy azokon a segélyeken és azokon a helyes elindulásokon kívül, amelyeket a törvényjavaslat tartalmaz, az ipar. fejlesztésének egyik legfontosabb tényezőjét, az iparoktatást is fejleszteni kell. A másik ugyancsak hasonló tényező az ipar pártolása a közszállításoknál. A törvényjavaslat fenntart egy bizonyos kvantumot a közszállításokból a kisiparosságnak. En hiszem és remélem, hogy nemcsak írott malaszt marad, s meg vagyok róla győződve és bizalommal várom, hogy az ezen a téren kiadandó kereskedelemügyi miniszteri rendelet bőséges területet fog a^ köszállításokban a kisiparosság részére biztosítani. E mellett és ezenkívül végtelen fontos volna, hogy .a közszállítási szabályrendeletet újból egészen modern alapokon, teljesen új alapokon adják ki, a régi alapok teljes félretételével. A mai közszállítási rendeletnek nincs meg az iparpártoló hatása. A kisiparnak feltétlenül előnyt kell adni minden részvénytársasággal és minden nagyiparral szemben, (Ügy van! Ügy van!) már csak azért is, mert a kisiparos feltétlenül drágábban termel, tehát nem lehet versenyképes. Minden versenynél elismert dolog a handicap. Nincsen olyan verseny, — akármicsoda versenyről van szó — ahol handicap ne volna, ennélfogva kell itt is handicapot létesíteni és a verseny mégis igazságos marad. (Sándor Pál: Mi az a handicap? Befolyásolás? — Simon András: Dehogy! Megmondotta!) Senki sem mondja azt, hogy a kisiparosság &* a nagyiparosság között nem lesz feltétlenül verseny, ha a nagyiparosság bizonyos handicappal van megterhelve. Megmondom, hogy mi ez. így például eddig is ismerte a közszállítási szabályzat a -helybeli iparnak 5%-kai előnybe juttatását a vidékkél szemben. Ha valamely helybeli iparos csak 5%-kal drágább, mint a vidéki iparos, akkor tartoznak a közszállítási szabályok szerint a helybelit előnyben részesíteni. Itt van a vitézi százalék, vagyis a közszállítási szabályzatnak az a rendelkezése, hogy minden vitéz iparost 6%-kal előnyben kell részesíteni másokkal szemben. Azt lehet tehát mondani most, hogy egy helybeli vitéznek 11% előnye van a vidéki nem vitéz iparossal szemben. Miért ne lehetne a kisipar számára ugyanilyen száza) lékot létesíteni a közszállítási szabályzatban, amely a kisiparost részesítené bizonyos százalékos előnyben a nagyiparral szemben? Ez az a handicap, amelyre céloztam, amely lehetne 4—5—6%, ezen precedensek szerint és így lehetővé volna téve, hogy a nyersanyagot drágábban beszerző kisipar a nagyiparral szemben egyenlő fegyverrel versenyezhessen, a kisipar könnyebben vehesse fel a versenyt az előnyösebben beszerző tőkeerős nagyiparossal szemben. A magam részéről a kisipari szövetkezeteket is ugyanezekben a kedvezményekben részesíteném. Be kellene venni a közszállítási szabályzatba a munkamegosztás lehetőségét is. Ma olyan időket élünk^hogy a helyett, hogy százezer pengős munkát egy emberre bíznánk, inkább tíz emberre kell tízezer pengős munkát bízni. Ma nincsen meg a megosztás lehetősége, módot kell tehát találni arra, hogy a nagyobb munkák^ megosztva több embernek legyenek kiadhatók, ahogyan mi a székesfővárosnál vállalatba r adásoknál mindig csináljuk is. A közszállítási szabályzatban módot kell nyújtani a kisemberek védelmére ebben árformában is. Enyhíteni kell azokat a merevségeket, amelyeket ma a közszállítási szabályrendelet tartalmaz, amely merevségek lehetetlenné teszik például azt, hogy százalékos engedményekkel pályázhassanak a versenyzők, ami lehetetlenné teszi azt, hogy az előirányzat árait ők^ ismerjék. Igen sok félreértésnek, igen sok szétágazó versenytárgyalási eredménynek lehetne elejét venni azzal, ha az előirányzatot minden pályázóval megismertetnék. Az előirányzati árakból utólagos rekriminációnak eleje lenne véve. Módot kell nyújtani az új közszállítási szabályzatban az alternatív ajánlatok megtételére is. Ma igen gyakran a körülírások olyan természetűek, hogy az ott körülírt anyaggal csak egy-két vállalkozó pályázhatik

v vagy pedig valamennyi pályázónak egy és ugyanazon anyagot kell beszereznie, az ott előírt anyagot, holott lehetséges, hogy sokkal jobb minőségű anyagot olcsóbban lehetne valahonnan beszerezni, de ma a közszállítási szabályzat r minden ilyen alternatívának lehetőségét kizárja. Pedig ezt lehetővé kell tenni éppen a közérdek szempontjából, éppen a kartellek elleni védekezés szempontjából és éppen abból a szempontból, hogy ne a favorizált iparok, ne a favorizált iparágak pályázhassanak, hanem mindenki egyenlő feltételek mellett pályázhassák. Es ami a legfőbb: meg kell szüntetni a legolcsóbb ajánlattevő javára való kötelező versenytárgyalási döntést. (Elénk helyeslés.) Ennek megvan a nagyon egyszerű módja és nagyon könnyen kivihető formája. A magam részéről ezt úgy szabályoznám, — ha rajtam állana — hogy mindazokat az ajánlatokat, amelyek az előirányzatnál 15—20%-kai olcsóbbak vagy drágábbak, mint irreálisakat, kirekeszteném a pályázatból és az így megmaradt ajánlatok végösszegeit összeadnám, az ajánlatok számával elosztanám, vagyis kikeresném a számtani r középet, s amelyik ajánlat a számtani középhez legközelebb áll, azt az ajánlatot bíznám meg a munka ; elkészítésével. Ez a módszer azt eredményezi, hogy meg lehet követelni az iparostól, hogy az előirányzatnak megfelelő jóminőségű munkát tudjon adni, másrészt nem kényszerítenők rá az iparosságot, hogy munkabéruzsorával vagy silányabb anyag szállításával próbálja behozni azt a differenciát, amelyet a gyilkos konkurrencia az előirányzati elgondo-