Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

Az országgyűlés képviselőházának V/7, ülése 1931 március 6-án, pénteken. 143 zatal terén. 1928-ban déligyümölcsöt behoztunk 11 és Y* millió pengőért, magyar gyümölcsöt pedig kivittunk 17 millió pengőért. Azt kell tehát az első látásra mondanunk, hogy 6 millió pengővel javult a mérleg. De ha tekintetbe vesszük, hogy ezt a 6 millió pengőt felemésztette az a hihetetlen tény, hogy külföldi friss gyümölcsöt ugyanebben az időben ugyancsak 6 millió pengőért hoztunk be, akkor meg kell állapitanunk, hogy itt nemcsak olyan, Magyarországon nem termelt, Magyarországon nem kapható luxuscikk behozataláról van szó, hanem olyan behozatalról, amely csupán a magyar kereskedelem s a magyar fogyasztóközönség indolenciájában lelheti magyarázatát. (Ügy van! Ügy van/ó Es itt lehet egy érdekes megállapítást tenni statisztikailag. Ha tekintetbe vesszük azokat az értékeket, amelyeket készáruban importáltunk 1929-ben, akkor megállapíthatjuk, hogy azok az áruk, amelyeket mint készárukat 1929ben behoztunk, 62.000 külföldi munkásnak adtak egész éven át kenyeret, ha. ennek a külföldi munkásnak évi átlagos munkabérét a magyar átlagos munkabérrel, 1500 pengővel vesszük fel. T. Képviselőház! Az iparfejlesztési politikának másik főcélja, amelyre már utaltam, az adottságokhoz alkalmazkodó helyes export. Ez a kivitel nemcsupán régi piacainkra terjed ki, amelyek a [békeidőkben magyar árut vettek igénybe, hanem messze tengerentúlon, jelentős piacokon is előhaladást mutat. így amíg BritIndiába 1927-ben 2,800000 pengőért vittünk ki árut, 1929-ben már 13,700.000 pengőért, Törökországba 1927-<ben 4,300 000 pengőért, 1929-ben 11 millióért, és Egyiptomba 1927-ben 2,300.000 pengőért, 1929-ben már 6.000.000 pengőért. Kétségtelen, hogy a magyar iparcikkek igen számosának világmárkává válását konstatálhatjuk a külföldi piacokon. Elsősorban csak mezőgazdasági gépeinkre kívánok utalni. 1929-ben 12 és V? millió pengőért adtunk el mezőgazdasági gépeket külföldre, kétszeresét annak, amit 1924-ben kivittünk. Egyedül Jugoszláviába több mezőgazdasági gépet vittünk ki 1929-ben, -5,600.000 pengő értékben - mint 1926ban az egész világba. Franciaországba évente egymillió pengőért vittünk ki mezőgazdasági gépeket.- Marokkóba félmillió pengő értékért A mezőgazdasági gépek egyharmadát a külföld veszi meg és ha meggondoljuk, hogy ma is 2,600.000 pengőért importálunk olyan mezőgazdasági gépeket, amelyeket idebenn is előállítunk, akkor látjuk, hogy a belső fogyasztásnak a mezőgazdasági gépgyártás terén is milyen nagy terrénuma van. Itt van az izzólámpa. 1928-ban a termelés 11*5 millió pengő volt. a kivitel 9.700,000 pengő. 1929-ben a kivitel 9,700.000ről 11.900 000-re emelkedett. Érdekes, hogy ebből a kivitelből 2—3 millió pengő érték megy ki Németországba, igaz, hogy azért, mert egy nemzetközi kartellnek a részese. Ugyanígy van ez a vas- és acélrúdnál, amelyből 1927-ben 8 millió pengő értékűt vittünk ki, 1929-ben már 19 millió értékűt és ebből egyedül Romániába 11 millió r pengő értékűt. Mármost minél szűkebb lett a háború után belső fogyasztási területünk, annál inkább vagyunk exportra ráutalva. A magyar gyáripar kétségtelenül tisztában van azzal, hogy az export ma nem rentábilis üzlet, de még ha csak a rezsiköltséget is képes ezzel az exporttal fedezni, egy nagy szociális bajnak veszi elejét, akkor, amikor ezzel a munkanélküliséget nem fokozza és a munkaalkalmat legalább igyekszik annyira-amennyire az eddigi standardon megtartani. T. Ház! Nem mondom, hogy <a kormánynak rendkívüli érdemei ne volnának az export jelentőségének felismerésében és annak tőle telhető alátámasztásában, de amikor azt látjuk, hogy a világ minden állama és nem csupán a hatalmas tőkével rendelkező Unió, vagy z, nagy Franciaország, vagy Itália, de Jugoszlávia is és a kis Bulgária is hatalmas anyagi támogatással s az export erőteljes megszervezésével siet most a földből kibúvó iparának megsegítésére, akkor minden nehézség, isanyarú viszonyaink teljes 'mérlegelése és megértése mellett is azt kell mondanom, hogy az ipar megtámasztása nem olyan mértékben történik itt Magyarországon, mint ahogy azt megérdemelné, mint ahogy a munkanélküliség réme azt indokolttá tenné s amint az ipari termelés azt szükségessé tenné. A külföldi államok — és itt nem egyes példákra utalok, csak elvekre — a többévi kihitelezés garanciájának adására helyezik a legfőbb súlyt az exportnál s ebben a legnagyobb eredményeket is érik el

% Akkor, mikor azt látom a saját gyakorlatomból, hogy annak a magyar iparnak, mely évtizedek előtt a Balkán piacát meghódította, ma olyan hihetetlen kihitelezési feltételekkel kell a nagy nyugati államok részéről ugyanezen a balkán piacon és a 'messze Keleten megküzdeni; mikor azt látom, hogy a magyar iparvállalatoknál^ százszorta erősebb iparvállalatok megsegítésére ez a Nyugat olyan feltételeket szab, amelyek bennünket szinte versenyképtelenné tesznek,^ akkor nyomatékosan kérnem kell a kormányt arra, hogy ezekre a célokra a mai nehéz viszonyok ellenére is kellő fedezeti forrásokat megteremteni szíveskedjék. (Elénk helyeslés a baloldalon és a középen.) T. Képviselőház! A mi ipari termelésünk, mint utaltam rá, semmivel sem rosszabb a. nyugati ipari termelésnél; mezőgazdasági és villamossági gépek tekintetében, izzólámpa dolgában, mint mondottam, sőt a textiliákban is, amelyekkel a legutóbbi két év alatt Németországban is sikerült tért hódítanunk. Történik ez dacára annak, hogy a magyar gépipar az exporthitelért magasabb kamatokat kénytelen számítani azért, mert ő maga is sokkal drágábban kapja a hitelt, mint a külföldi ipar. A kihitelezési idő sokkal rövidebb a magyar ipar számára; a szállítási költ?égek sokkal kedveszámára, a szállítási költségek sokkal kedvezőbbek a külföldi országok számára, mint a mi számunkra. A közép európai államok, Csehszlovákia maga is, az északi kikötőkbe olcsóbb tarifával juthatnak el, és ai rendeltetési helyre olcsóbban viszik el a cseh iparcikkeket, mint a magyar, mert a vasúti és tarifális relációk olyanok, hogy rendkívül megnehezítik exportunkat. A dunai szállítás problémáját végre meg kell oldani akár komphajóval, akár komphajó nélkül. Remélhető, hogy az a détente, amely most Itália és Franciarország között bekövetkezett, meg fogja nyitni számunkra is a lehetőségét annak, hogy versenyképes feltételek mellett az adriai kikötőbe jel tudjunk jutni. Az adriai kikötők megnyitása, a dunai szállítás problémájának rendezése le- és felfelé, az Ausztrián keresztül az északi kikötőkbe^ való szállítás megkönnyítése alapvető feltétellé teszi a magyar export versenyképességét. De — és ezt be kell vallani nyilt színen — a magyar ipar maga is sokat kell hogy tegyen az export megszervezésének egyöntetűségéért. A közelmúltban még kedvezőbb feltételek niellett nagyipari vállalataink az összefogástól tartózkodtak és azt mondották, hogy mindenki saját kezére akar dolgozni, minden nagyipari 21*