Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

Az országgyűlés képviselőházának h.77. ülése 1931 március 6-án, pénteken. 135 szerű volt az, hogy az iparoshitelt nem tudta kellőképpen kielégíteni. Ma már az löksz, vezetősége más állásponton van és az annak élén álló gróf Hadik János maga nagyon szép tanulmányban fejtette ki ennek a régi rendszernek hibáit és rátért fokozatosan az iparoshitel ilyen modernebb formában való kiépítésére. Az Ioksz.-szal kapcsolatban legyen szabad csak azt említenem, hogy lehetetlenség, hogy az löksz, maga, amely a központban van, ellátója legyen az egész ország hiteligényeinek. Hiányzik hozzá először az, hogy nines a vidéken semmiféle szervezete, amely a hitelt kérőt kiválogatja. Ma úgy kapja meg az iparos a hitelt, hogy rengeteg kérdésre ad választ és mindenféle információ után beküldi összes okmányait a központba. Itt azok az urak, akik nem is ismerik az illetőt, döntenek a törvény által megállapított formában, vájjon érdemes-e az illető a hitelre. Már pedig nagyon jól tudjuk, hogy ilyen kisembernél nemcsak az számít, hogy megfelel-e ezeknek a feltételeknek, hogy papíroson mit ér, hanem az ő egyéni megbízhatósága, rákészültsége, becsületessége, élete akárhányszor többet• jelent, mint a papíros, a telekkönyv, vagy akármilyen más eszköz, amivel biztosítani akarja a hitelét. Az egyéni hitelellátást kell számításba venni, ha megnyugvással akarjuk az ipari hitelkérdést megoldani. De még egy másik kérdésre is fel akarom hívni a parlament figyelmét. Ma az iparosság egyik része vagyonos és jómódú, meg tud küzdeni az élettel. Az iparosok közt körülbelül 35%-nak van háza, földje, tehát olyan elem. amelynek exisztenciája van, nem csupán ipari műhelye van, hanem olyan réteg, amelynek van exisztenciája, amelynek van miből élni. Ezt az iparososztályt, amely jólétben él, — már amennyire a mostani körülmények közt annak lehet mondani^ — amely nem proletár, hanem van exisztenciája, sohsem állították be a kisebb, a nála gyengébb, szegényebb iparostársai hitelellátásának szervébe. A kisgazda elviszi a pénzét az Okh.-hoz, — ^ ha van pénze és volt idő, amikor volt pénze és a pénzével tudott takarékoskodni — szóval visszaadja a saját osztályának. Az iparosságnak azonban ez nem volt módjában, az iparosságnak, ha termelőtőkéje volt, vagy pedig volt egy három hónapig fekvő tőkéje, bevitte a bankba, elvitte a takarékpénztárba, de saját osztályának nem tudta visszaadni. És ha reorganizációt akarunk végezni az ipari hitelkérdésben, ha ezt a kérdést valóban a maga nagyságában akarjuk megoldani, akkor itt valóban nem marad más hátra, mint meg kell adni az iparosságnak az Önállóan kiépített iparoshitelorganizációt, amelynek a vidéken is megvannaka maga szervezetei, hogy ez az osztály az ő tőkéjét, az ő pénzét visszaadhassa azoknak, akiket illet. Legyen szabad itt felhívnom az államtitkár úr figyelmét, hogy igenis az iparosság közt van leginkább elterjedve a spóresryletek rendszere. Ez nem üres, nem oknélkül való dolog. Az iparspóregyletek egyedüli^ célia a szociális segítés. Az iparosok fillérenként, pengőnként összeadják a pénzüket t hetenként, havonként és így egymást megsegítik, az év végén pedig visszakapják pénzüket. Amit az állam elmulasztott ezeknek az iparosoknak megadni, amit a közvélemény nem adott meg, azt megcsinálta az iparosság maga az ő spóregyleteivel, ami ugyan szabálytalan és nem helyes forma, de itt van előttünk^ és alig van koc«ma, alig van iparegye°ület és iparoskör, ahol ilyen spóregylet ne működnék. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ezeket a tőkéket, amelyek sok ezer és tízezer pengőt tesznek ki, összevonjak es bevonják az iparoshitel ellátásába. Nem helyes dolog tehát, ha mi ezeket az apró ipari hitelösszegeket eltávolítjuk az iparososztály belső életéből. Olyan módszert, olyan eszközöket kell találni, amelyekkel mi az iparososztály meggyengült gazdasági erejét is beállítjuk a magyar iparoskérdés megoldásába. Eljön majd az idő és el kell jönnie annak az időnek, amikor ez az osztály ismét felemelkedik a középosztály nívójára, mert ha a jövőben el fogja látni az ipari termelésnek azt a részét, amely a mezőgazdasággal és a gazdaközönséggel van kapcsolatban, akkor ismét jólétnek kell örvendenie az iparosságnak. Ha a mezőgazdaság fellendül ismét, el kell jönnie annak az időnek, amikor az iparososztály megint pénz felett fog rendelkezni. De azt most sem szabad engedni, hogy az iparosok kénytelenek legyenek száz és kétszáz pengőkért bankhoz fordulni; meg kell segíteni az iparososztályt abban a tekintetben, hogy ne kényszerüljenek erre. Amikor egy iparos három-négypár cipőre vagy csizmára kap megrendelést, nincs annyi pénze, hogy a nyersanyagot be tudja szerezni. Módot kell neki adni arra, hogy a maga kis termelőhitelét megkapja és ehhez könnyen hozzá is tudjon jutni. Ez egyike a legfontosabb dolgoknak. Amikor Magyarországon iparoshitelről beszéltünk, mindig nagyszabású hitelakciókra és a középiparra gondoltunk. Pedig gondolni kell itt a kisemberekre, a kisiparosokra is, akiknek sorsa sokszor gyengébb, rosszabb, mint a munkásé. Nem akarom untatni a Képviselőházat azzal, hogy a kisiparosok egyéni jövedelemeloszlását felfejtsem, csak megemlítem, hogy azok közül az iparosok közül, akik egy segéddel sein dolgoznak, akiknek csak inasuk van, akárhánynak nem egyszer kevesebb a jövedelme, mint a gyárimunkásnak. Ez bebizonyított tény, statisztikával be lehet ezt bizonyítani. A kisiparos élete tehát egyforma a gyári munkás életével. Ne gondoljunk akkor, amikor az iparoskérdésről beszélünk, a jómódú, előkelő és nagyvagyonú emberekre, hanem gondoljunk az egyszerű kisemberekre, akik alig tudják megszerezni azt, ami ahhoz szükséges, hogy máról holnapra meg tudjanak élni. En tehát az iparoshitel kérdésében- az egyik legfontosabb teendőnek azt tartom, hogy ezeket a kisexisztenciákat mentsük meg. A jómódú ember megkapja a maga iparoshitelét máshol is, bármikor kamat mellett tud termelő tőkét előteremteni. Bud miniszter úr két vagy három évvel ezelőtt, — akikor még^ nem volt kereskedelemügyi miniszter — pénzügyminiszter korában nagyon helyesen mondotta, hogy az ingó-jelzáloghitel kérdését meg fogja oldani. Ez szerintem egyik módja annak, hogy az iparososztály hozzájusson a maga apró hiteléhez. Az iparososztálynak nem egyszer igazán pompásan felszerelt gépműhelye van, és ha a miniszter úr nemcsak gondol erre a javaslatra, hanem valóban mégis valósítja, akkor bízunk benne- hosy ez kiegészítő része lesz az iparoshitel-kérdés megoldásának. Ennek a javaslatnak van egy része, amelyről a szónokok keveset beszéltek, de amelyről úgy látom, hogy nagyon fontos és rendkívül életbevágó; ez az, hogy a javaslat intézkedik arról, hogy az iparosságot exporthitelben is lehessen részesíteni. Ez döntő jelentőségű dolog és én nagyon örülök annak, hogy Bud miniszter úr és Kállay államtitkár úr ezt a helyes módját választották az iparoshitelkérdés megoldásának. En magam, aki figyelem a kis20*