Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

130 Az országgyűlés képviselőházának U77. ülése 1981 március 6-án, pénteken'. nyira a kormányzat, mint inkább a magyar J közvéleményben van lefektetve az iparfejlesztés lehetősége. Ha el lehetne képzelni a magyar emberről, mint ahogy azt nem lehet elképzelni, — de szeretném elképzelni — hogy elhatározza magát arra az igazán hazafias cselekedetre, hogy ezentúl csak magyar gyárakban előállított cikkekért ad pénzt, ha azokat itt be tudja szerezni, akkor a magyar búzakérdés, a magyar munkanélküliség kérdése rövid időn belül meg volna oldva. Amikor Budapest utcáin látjuk azt, hogy egyes kereskedők kiírják, hogy náluk csak angol szövetek kaphatók, amikor látjuk, hogy a kereskedők maguk is igyekeznek az idegen áruknak piacot szerezni és igyekeznek előmozdítani az idegen áruk vásárlását, akkor ez mindenesetre egy általános betegsége nemcsak a kereskedőknek, hanem a magyar közönségnek is. A magyar középosztály jó nagy rétegének tudatában benne van, hogy csak az idegen áru jó. Nekünk ki kell Ölnünk a magyar közvéleményből ezt a tudatot. A magyar ipar képes éppen úgy kielégíteni az igényeket, mint akármelyik más ipar. Azért említem elsősorban a középosztályt, mert úgy érzem és úgy látom, hogy a középosztály ennek a nemzetnek vezetője. Azt várom tehát a magyar középosztálytól, hogy ébredjen ennek tudatára. Az a jegyző, az a tanító, az a pap, az a fizetett hivatalnok és mindazok, akik az intelligencia élén állanak, akik a hatóságok és a sajtó élén állanak, akik a középosztály élén állanak, kell hogy elvégezzék ezt a munkát. Itt elsősorban a középosztályra kell appellálnom, mert nem várhatom ezt attól a földmívelő embertől, aki nem is tudja megvizsgálni az árut, azt sem tudja, mi honnan származik; inkább a tanult, az intelligens embernél látom a lehetőségét annak, hogy rá tudja venni a magyar közvéleményt az idegen áruk pártolása helyett a magyar áruk pártolására. Legyen szabad csak egy dolgot megemlítenem, amely mutatja, hogy a magyar ember mennyire egyoldalú, mennyire nem törődik nemzeti öntudatával. Amikor a tulipán-mozgalom volt, a tulipánokat Bécsben készítették. Hogy mennyire letargikus', mennyire nemtörődöm volt a magyar ember, errenézve legyen szabad azt is megemlítenem, hogy bár ma már ez nincs így, de pár hónappal ezelőtt és tíz-húsz éven keresztül a magyar nemzeti zászlókat Csehországban készítették. Amikor a kultuszminiszter úr elrendelte, hogy minden iskola és minden középület homlokzatára zászlót kell kitűzni, akkor cseh zászlót tűztek ki és én nem merem állítani, de bizonyára az ia zászló is, amely a parlament homlokzatán áll, cseh áru, tehát mi egy Csehországban készített magyar nemzeti zászló égisze alatt tanácskozunk. Ez nem a zászló értéke miatt fontos, hanem a szimbólum miatt, hogy a magyar nemzet képes volt még nagy nemzeti öntudatát is sutba dobni és átmenni rajta, amikor ezt a kicsiny, de nemzeti szempontból nagyjelentőségű kérdést sem oldotta meg. r Ez csak egy szimptomája a bajnak, de számtalan példával lehetne bizonyítani, hogy a magyar nemzet öntudata hiányzik. Ha pedig mi magyar ipart akarunk teremteni, ha azt akarjuk, hogy a magyar cikkeknek tényleg legyen piaca itt Magyarországon, akkor az iparfejlesztési törvény mellett a magyar közvéleménynek meg kell tennie a maga kötelességét. (Rassay Károly: A kormánynak kell jó példával előljárnia!) Méltóztassanak megengedni, hogy most egy nagyon érdekes ügyre hívjam fel a kormány és a parlament figyelmét a rádióval kapcsolaban. Nem azt az ügyet akaroon szóvátenni, amely tegnapi interpelláció alakjában került a parlament elé, hanem felhívom a jelenlévő Kállay államtitkár úr figyelmét valamire most, amikor a Lakihegyen 150 kilowattos, tehát olyan óriásig nagy hírszóró állomás készül, amilyen kevés van Európában. Ezzel a magyar rádió valóban európai nívóra, sőt a fölé fog emelkedni. Pár hónappal ezelőtt tettem szóvá a külföldi rádiócikkek beözönlését. Rámutattam arra, hogy egy évben 11 millió pengő értékű rádiócikket hoztunk be, holott egész árpánkért és

r borunkért nem kaptunk többet 10 millió pengőnél. Ennyit adtunk ilyen úgyszólván babracikkekért, kis dróthuzalokért, apró kis szerkezetekért, amelyeket a diákok szüleiktől kapott pénzen és ajándékpénzen vettek meg. Úgyszólván a magyar diákság adta össze ezt a 11 millió pengőt, mert abban az időben inkább a diákság, a fiatalság foglalkozott vele, ez készített magának ilyen rádiógépeket, tehát a magyar fiatalság odaadta a szüleitől kapott pénzt ezekért az idegen cikkekért. Természetes dolog, hogy mennél fejlődöttebb lesz a rádiószükséglet, annál több idegen áru fog ide bejönni. Most azt hallom, azt olvasom az újságban, hogy a nagy lakihegyi állomásnak építését, amely körülbelül hat-hétmillió pengőbe, tehát kétségtelenül óriási nagy összegbe fog kerülni, mert hiszen nemcsak nagy hírszóróállomás, hanem négy-öt apró, kisebb állomás is lesz, amelyek továbbítják a magyar zenét és magyar éneket a külföldnek és a megszállott területekre, a kormány idegen, német kézbe kívánja adni. Amikor itt jó és felkészült magyar ipar van, akkor szerintem nem volna szabad ilyen lehetőséget idegen kezekbe kiadni. Amikor vannak itt gyárak, amikor itt van a kiváló szakképzettségű munkásemberek egész hada és amikor ez a mű körülbelül 1500, vagy 2000 embernek ad egy éven keresztül kenyeret, akkor azt hiszem, az ország kormányának jó példával kell előljárnia^ és ezt a kérdést elsősorban csak magyar arukkal és magyar gyárakkal, magyar munkásokkal, magyar mérnökökkel kell megoldani. A rádióipar annyira fontos és itt a jövőben olyan fejlődési lehetőségek vannak, hogy ezt a kérdést nem szabad más szempontból, mint nemzeti szempontból nézni. Bízom benne, hogy azokat a cikkeket, amelyek itt elkészíthetők, a kormány elsősorban csakis magyar kézzel csináltatja meg. A közvélemény nyugtalan volna és a munkanélküliség szempontjából is hiba volna, ha ez a nagy megrendelés idegen gyárak kezébe kerülne, ha idegen eimberek, idegen nemzetek munkásai kapcsolódnának bele ebbe a munkába. Látjuk tehát, hogy a mostani gazdasági helyzet sok tekintetben magában a közvéleményben is megtalálja magyarázatát. Az a kidobott takarékossági elv, amely a sok gondolat és törekvés mellett a magánéletben is megvan, a takarékossági elvnek nemcsak az állami életben való alkalmazása, hanem a gazdasági életbe, a magánéletbe való átvitele maga után vonta, hogy nagyon sok olyan ember, aki különben költekezhetett volna, aki különben megengedhette volna magának a nagyobb és több kiadást, visszavonult és összehúzta magát. Ez pszichológiai momentum, amelyet más államokban is megállapítottak és szerintem ez is egyik oka annak, hogy a gazdasági válság ennyire kimélyült. Helyes volna tehát, ha ebben az országban a közönség maga