Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-476
Az országgyűlés képviselőházának U76. tinguit, bene docet. A kettő között különbséget kell tennünk: közüzem és hatósági üzem között. Erről a részről támadták a hatósági üzemeket, de ezt azzal az elgondolással és megállapítással tették, hogy a hatósági üzemek nem mindig felelnek meg annak a óéinak, amely célra azokat alapították. A képviselő úr nagyon helyesen jegyezte meg, hogy a hatósági üzemnek akkor van jogosultsága, ba szükségletet pótol és ha egy bizonyos termelőesoporttal szemben a fogyasztás érdekeit védi. Ez az a próbaidő, amelyen meg kell állapítani, hogy egy hatósági üzem lét jogosult-e és teljesíti-e hivatását vagy sem? Ha a próba azt mutatja, hogy nem felei meg, akkor a hatósági üzem megszüntetendő. Amit a t. képviselő úr a kapitalista termelésre vonatkozólag mondott, magam is aláírom. Ha az európai kapitalista termelés nem látja be, hogy téves utakon jár, akkor Európát fel fogja gyújtani az orosz bolsevizmus. (Ügy van! Ügy van!) Ebben a tekintetben én sem, de azt hiszem, a munkásosztály sem mindenben fogadná el a képviselő úr álláspontját, midőn hivatkozik arra, hogy a technikai fejlődéssel a kultúrát nem lehet megállítani. Igaza van, azonban annak a kultúrának és fejlődésnek nem lehet tisztán az egyén hasznát szolgálnia, hanem szolgálnia kell az embert is. A mai gazdasági életnek az a baja, hogy már nem az ember a tengelye és a célja, akit szolgálnia kellene a gazdasági életnek, 'hanem megfordítva: az ember lett rabszolgája a gépnek és'a gazdasági fejlődésnek. (Farkas István: Ez mind igaz!) Amit a képviselő^ úr a racionalizálásról mondott, azt én csodálom, mert hiszen éppen szocialista elméleti gazdaságpolitikusok is rámutattak arra, hogy a racionalizálás nagyrészt csak jelszó volt és többet ártott, mint használt, mert hogy a munkanélküliség annyira feldagadt a háború óta, az éppen a túlhajtott és a tiszta egoista szempontból keresztülvitt racionalizálás következménye- En tehát csodálkozom, hogy a képviselő úr, mint munkásképviselő. a racionalizálás mellett tört lándzsát, mert ezen a. nézeten, — hogy úgy mondjam — az élet már áthaladt és megállapította, bogy abszolúte nem felelt meg a 'hozzáfűzött várakozásoknak. Ami magát a javaslatot illeti, a javaslatot nem nézhetem azzal a szemmel, amellyel a képviselő úr. En örömmel látom ezt a javaslatot, mert ha más nem volna, mint egy határozott baráti gesztus az iparostársadalom felé, mint egy beszédes és hangos cáfolata annak az állításnak, amit a Gyosz. köréből a parlamentnek és a többségnek a szemére vetettek, hogy iparosellenes hangulat van, már akkor is örömmel üdvözölném ezt a javaslatot, mert bizonysága a kormányzat és a parlament iparosbarát felfogásának. A magyar inaroártolásnak — koneedálnunk kell — volt hibája, és ba volt hiháia. ez az volt bogy minder külföldi tokét örömmel üdvözölt, ha a.z itt elhplye^kedett es r^m igen vizsgrálta, vájjon annak az iparnak ebben az országban van-e gyökere vagv sem^ Igv történt, hogy némelvkor állami támogatást kapott olyan ipar, amelyről később kénytelenek voltunk megállapítani, hogy csak mesterségesen lehetett benne az életet fenntartani. (Jánossy Gábor: Üvegházi növény volt!) A magyar iparpártolásnak nézetem szerint összhangban kell lennie az ország asrrár jellegével- (Elénk helyeslés.) Ez a kérdés erősen belevág az anfsTflhia leérrí télének kérdé 0 ébe. mert az önellátás proerammja csak egy nagyszerű frá7is. (Jánossy Gábor: Nem is olyan nagvszerű!) olyan csillogó valami, aminek a legtöbb ember ülése 1931 március 5-én, csütörtökön. 115 bedől, hogy mindent itthon állítsunk elő, de elfeledkeznek arról, hogy éppen ez az elv vitte bele Európát a gazdasági válságba. (Ügy van! Ügy van!) Ezért nem létesülhetnek a kereskedelmi szerződések, ezért nem tudnak a gazdasági viszonyok kiegyensúlyozódni, ezért vannak a magas vámok és ezért van — ellenére a túltermelésnek — az a jelenség, hogy az élet még mindig drága. T. Ház! De összefügg ez a kérdés a mezőgazdasági földmunkáskérdés problémájával isimért a falun ma az a helyzet, hogy aratás után, ott pedig, ahol még répamunka van, a kapások betakarítása után annak az embernek nincs több kereseti lehetősége. Ertem különösen azokat a vidékeket, ahol erdő nincs. Még Dunántúlon, ahol erdő van, van neki famunkája, egyébként azonban a munkáskéz nyugszik. A munkás- és földmívesnyomorúság gyökérszálai ennek a munkanélküliségnek talajába nyúlnak vissza, mert az az ember egészen tavaszig, amíg a répa- vagy kukoricakapálás ideje el nem érkezik, semmi keresetre sem tesz szert, nyáron pedig nem keres annyit, hogy télirevalóját is megkeresse. Ezért mondom én, hogy a magyar iparfejlesztésnek karöltve kell haladnia a magyar földmívelés politikájával és azokra az iparokra kell ráfeküdnie és azokat kell kifejlesztenie, amelyek ;..• adottságai itt vannak vagy amelyek a mezőgazdasággal szoros Összeköttetésben vannak. (Helyeslés jobbfelől.) T. Ház! A lehetőségek, amelyek itt adódnak, szinte beláthatatlanok. Mennyire messze vagyunk még a húsfeldolgozás, a főzelék- és a gyümölcsfeldogozás terén! Még bőriparunk is meglehetősen hátra van, mert akárhány cikket kívülről kell behoznunk; annak ellenére, hogy állatállományunk bőségesen van, mégis kimegy a nyersbőr és feldolgozott alakban vissza jön ide. • De bajos volna elsorolni egy rövid beszéd keretében mindazokat a lehetőségeket, amelyeket itt maga az élet, maga a természet, maga a mi gazdaságunk ad. «Nézetem szerint sokkal könnyebb is lesz nekünk kereskedelmi szerződéseket kötnünk, terményeinknek piacot találnunk és — ami után egész gazdaközönségünk sóvárog — mezőgazdasági produktumainknak egyúttal biztosabb és megfelelőbb árát is elérnünk. Éppen ezért nagyon helyeslem azt a gondolatot, amelyet Andor Endre a Nemzeti Újságban írt cikkében kifejtett, hogy a törvények kedvezményeit ki kell terjeszteni e gondolatmenet jegyében a falusi földmívelők által az Okh. keretében biztosított hitel-, nyersanyagibeszerző és termelőszövetkezetekre, úgyszintén a kisiparosoknak az' löksz, keretében alakított hasonló szövetkezeteire. T. Ház! Amikor az ipar védelméről beszélünk, nem szólhatunk e kérdésről a nélkül, hogy ne mutassunk rá néhány olyan teherre és, hiányra, amely alatt az ipar nálunk határozottan súlyosan szenved. Az egyik az OTI. Az iparosság nemrég akciót indított az OTI magas késedelmi kamatainak 'csökkentésére.^ Ez teljesen helyénvaló és méltányos követelés, mert ma még 2%-ot számítani havonként, ez a kosztkamatra emlékeztet s a devalváció idején dívott magas kamatozásra. Távol áll tőlem, hogy én az OTI ügyét és problémáját akarnám idehozni s nincs semmi személyi éle felszólalásomnak, konstatálnom kell azonban, hogy az OTI gyakran tisztára a paragrafusok szerint jár el, tisztára saját céljait nézi és nem Iparkodik azokat Összhangba hozni ügyfeleinek érdekeivel, pedig
