Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-475

92 Az országgyűlés képviselőházának ság pénzbeli jövedelme a lehető legminimálisabb? Hajlandó-e a miniszter úr a munka- és állásnélküli rádióelőfizetőknek a munkanélküliség tartama alatt féláru előfizetési díjat lehetővé tenni? Elnök: Interpelláló képviselőtársunkat illeti a szó. Kéthly Anna: T. Képviselőház! Az új nagyadó építésével kapcsolatban a rádió kérdésében új megállapodásról tárgyalnak. Olyan nagyértékű monopólium kiadásáról van szó, amely valóban megérdemli azt, hogy ennek tárgyalása — (értve az érdekelteket — elvonassék a nyilvánosság ellenőrzése elől, hogy ne tudjuk meg, hogy ennek a nagy nemzeti ajándéknak magánkézre játszása milyen haszonnal fog járni. Nem tudjuk s nem tudtuk már ezelőtt hatodfél évvel sem elképzelni, miért adja ki az állam a kezéből ezt a nagy értékű monopóliumot. Ha ezt. az állam a maga kezelésében tartaná, akkor feleslegeit az adóterhek alatt nyögő népesség tehermentesítésére és szociális alkotásokra fordíthatná. Ebben az esetben talán érthető, talán meg is magyarázható volna az a magas előfizetési díj, amely ellen országszerte minden rádióelőfizető részéről a legélesebb tiltakozások hangzanak el. De amikor ez egy magántársaság meglehetősen magas profitot jelentő üzleti vállalkozása, akkor a rádiónak a mai magas előfizetési árát semmi sem indokolja. Ezelőtt hatodfél évvel kötöttek az akkori viszonyok között is meglehetősen előnyös szerződést. Azóta enyhült a helyzet, csökkentek az árak. Ezt nem mi állítjuk, akik ebben a kérdésben talán elfogultak vagyunk, hanem maga a pénzügyminiszter úr állította ezt a kereseti adó pótlékolásáról szóló törvényjavaslat indokolásában. Ez alatt a hatodfél esztendő alatt tehát mindenkinek engednie kellett a hatodfél év előtti állapotokból, árakból és jövedelmekből, csak éppen ez az egyetlen egy társaság élvezi változatlanul egész Európa legmagasabb rádióelőfizetési díját, értve ezt abszolút és relatív értelemben, mert ha ezeket az előfizetési díjakat a magyar kereseti viszonyokkal hasonlítjuk össze, akkor különösen kitűnik ennek az árnak magassága. A nem eléggé tájékozott közvélemény érdeklődik és kutatja, kiknek üzlete ez, kik vannak benne ebben az üzletben, amely valósággal már-már a hírhedt bukovinai vasút-üggyé növi ki magát. Ha megnézzük, mit ad a rádió ezért a pénzért, azt látjuk, hogy 90 százalékban dilettánsok szerepelnek, vagy pedig kevés pénzért szereplő, a nyilvánosságot még ráfizetéssel is kereső asztalfiók-költők, novellisták és drámaírók, vagy pedig reklám céljaira ingyen átengedett gramofonműsoros előadások, úgyhogy ez az egész műsor befelé Magyarországon a legtöbb esetben bosszúságot, kifelé pedig szégyenkezést jelent. (Ügy van! a szélsőbalöldalon.) Amikor a rádió műsorának összeállítását nézzük, azon kell törnünk a fejünket, hogy a múltkoriban, amikor a manuális telefonkezelésről az automatatelefonra tértek át, miért bocsátották el tömegével a telefonos-kisasszonyokat, hiszen ők.is ugyanennyi szakértelemmel és hozzáértéssel, mint amennyivel a magyar rádiót vezetik, éppen olyan jól el tudták volna intézni ezeket a dolgokat és nem kellett volna az; államnak ezeket a szerencsétleneket az utcára tennie. A kiadás tehát műsorra, adminisztrációra és mindenre egészen minimális, a bevétel ellenben horriblis. A pénzügyminiszter úr 54. jelentése 5. ülése 1931 március U-én, szerdán. Magyarország pénzügy helyzetéről 1930 december hóról hozza, hogy 307,909 előfizető van "bekapcsolva ebbe az intézménybe, ami 1929-cel szemben 40,000 főnyi emelkedést, de még az előző hóval szemben is öt és fél ezer főnyi emelkedést jelent. Ha ezt a majdnem 308,000-nyi előfizetőt megszorozzuk az előfizetési díjjal, még a legmagasabbra értékelt kiadások levonása után is olyan összeg marad fenn, amely- . bői igen sok hasznos beruházásra volna alkalom, ha az a köz javára lenne igénybe véve, nem pedig egy magántársaságnak, egy magánérdekcsoportnak jövedelméül és monopóliumául szolgálna. (Úgy van! a ssélsőbaloidalon.) Az állam egymásután emelte a postaszolgáltatások árát, megbénította még jobban az amúgyis megbénított kereskedelmet, nem is szólva a kisembereket érintő többi állami drágításokról, a bolettáról, a fűszerről, a kereseti adóról, most újabban a tejről és cukorról, a másik oldalon pedig könnyelmű gesztussal kiad a kezéből milliós értékeket. Milliós értékeket, amelyek egészen apró garasokból vannak összetéve, mert nálunk ugyan nincs rádióelőfizetőstatisztika, de a német statisztika szerint az előfizetők 30 százaléka ipari munkás és Önálló iparos, 13 és fél százaléka tisztviselő, katona, tanító, 23 százaléka alkalmazott és 25 és fél százaléka gyári munkás, az egészen minimális 8 százaléknak pedig ismeretlen a foglalkozása. Mindez azt mutatja, hogy egészen apró embereknek pénze van ebben a vállalkozásban. Ha most erről a statisztikáról Magyarország agrár jellegét figyelembe véve következtetünk a magyar állapotokra, a magyar előfizető tömeg összeállítására, foglalkozási statisztikájára, akkor azt hiszem, nem jutunk sokkal kedvezőbb eredményre. Benne van ezekben a pénzekben a városi leproletarizálódott középosztály pénze, amelyet a gazdasági nyomorúság megfoszt a színháztól, hangverseny tol könyvtől és a szórakozó helyek látogatásának lehetőségétől; benne van azé a munkásé, aki napi robotja után szívesen hallgatna zenét, /oktatást, előadást; benne van a falu népéé, a tanyáké, amelyek a kultúra központjától száműzve vannak és a rádióval próbálnak belekapcsolódni a népek közösségébe, a rádió közvetítésével akarják elfeledtet azt az időt, amíg a hírlapok csak hónapok multán jutnak az, eldugott helyekre. Ezek az apró pénzek lelkiismeretes gazdálkodást követelnek az államtól. Ezek a pénzek követelik, hogy ne az elfogadó, hanem a fizető állapítsa meg a feltételeket, vagy ha már erre az egészen liberális álláspontra nem akarnak helyezkedni, akkor az állam a maga semlegességével állítsa helyre az egyensúlyt a két fél között és .siessen annak a Félnek a segítségére, amely féltől ezeket a pénzeket kiszivattyúzzák. Külön ki kell emelnem a munkanélkülieket és a tanyai lakosság kérdését. A munkanélküliek számára mi azt kívánnók, hogy ingyen adják a rádióelőadásokat, ahogy Németországban csinálják, ahol annak a rádióelőfizetőnek, aki legalább egy fél esztendeje bekapcsolódás után munkanélkülivé válik, egy bizonyos ideig ingyen szolgáltatják az előadásokat. A másik, a tanyai, lakosság számára pedig féláru vagy meglehetősen mérsékelt rádióelőfizetési, díjat kívánunk, mert ez a lakosság valóban semmit, de semmit nem kap ettől az államtól, a város kultúrájából, a város könynyebbségeiből s legalább ehhez az összekötő kapocshoz engedjék olcsóbban hozzájutni. Mindkettő megvalósítható, hiszen egyre emelkedik a rádióelőfizetők száma, csak azt nem szabad