Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-460

Az országgyűlés képviselőházának pítását, amelyre vonatkozólag azután ä sajtóban polémia is indult, hogy a magyar gyáripar részesedése az állami egyenes adókban 1928-ban 3 millió pengő volt. Hiába bizonyítgatták a szakértők, hogy ez körülbelül 25 millióra rúghat és hogy a társulati adó — mert később idemódosult a vád — volt 3 millió, pedig ez is ennek többszöröse, nem használt semmit. Nem lehet ilyen ódiumnak állandóan egy nagy termelési ágon maradnia és ezért nagyon kérem a kormányt, — hiszen reánézve sem lehet közömbös, ha a közvélemény azt hiszi, hogy rossz törvények által egyik-anásik nagy termelési ág a teherviselés alól kivonja imagát r- hogy a vonatkozó hivatalos adatokat ismertesse a közvéleménnyel. (Erdélyi Aladár: Parlamenti bizottság vizsgálja meg. — Helyeslés.) Azt hiszem, hogy azoknak az adatoknak összeállítása, hogy mennyi volt a gyáripar adózása az^ egyik vagy másik évben, olyan adózási ténykérdés, amelyet az adóhatóságok, lamelyek végeredményben a hivatalos eskü alatt rendesen és tisztességesen szolgáltatják az adatokat, meg tudnak állapítani. Arról van szó, hogy ezeket az; adatokat a kormány ismertesse a közvéleménnyel. Mármost magáról a társulati adóról csak röviden azt akarom mondani, hogy mindenki, aki csak egy kicsit foglalkozott adókérdésekkel, tisztában van azzal, hogy békében a társulati adó kitett a bányáknál 5, a kohóknál 7 és a gyáriparnál 10%-ot. Ennek ellenében a Kállayféle új társulati adótörvény 16%-ot, mint minimumot jelölt meg, amely azután progresszíve a jövedelem és a tőke arányában emelkedik, azt hiszem, 25—30%-ig. Mármost a 10%-ról 16%-ra való emelésnek az volt az indító oka, hogy a Kállay-féle törvény a békében körülbelül 73*5%-ot kitevő adópótlékokat eltörölte, egy évvel a törvény meghozatala után azonlban ezek a járuléki adók újból életbeléptek, úgyhogy a 16%-os adókulcson felül például az 1929. esztendőben a járulékos adó 77'5%-ot tettek ki és ezek az 1930. évben a 8%-os inségadó tekintetbevételével kereken 85%-ra fognak emelkedni. Azzal is tisztában van mindenki, aki adótörvényeinket ismeri, hogy a régi társulati adó szerint a kimutatott nyereség volt az adóalap, míg a Kállay-féle társulati adótörvény annyiban súlyosbította a helyzetet, hogy függetlenítette az adóalapot a kiimutatott nyereségtől és a latens vagy titkos tartalékokat is bevonta az adózásba. Ennek a következménye az, — csak egy példával illusztrálom ezt a kérdést — hogy például egy hozzám közelálló vállalat az 1912/13-as gazdasági évben 10 millió pengő adóköteles nyereség mellett, közterhek címén kifizetett 803 700 pengőt, a nyereségnek T 96%-át, kereken tehát 8%-át, holott a legutolsó gazdasági évben 2.066 000 pengő adóköteles nyereség mellett köztérinek címén viselt 1,297.000 pengőt, kereken tehát 62'7%-át ia tiszta nyereségnek. Es ha levonom ebből az alkalmazotti adókat, amelyekről vitatkozni lehet, hogy adózási terhek-e, vagy t rezsitételek, akkor is marad 954 000 pengő, ami a tiszta nyereségnek 64"17%-a. (Sándor Pál: Dicsérjük iá Bethlenkormányt! Rettenetes számok ezek!) T. képviselőtársiam én ezt sem sokalloan, örülök azonban, hogy ezt a kijelentést tette a t. képviselő úr, mert ez is bizonyítja azt, hogy megdől az a feltevés, mintha az ipari termelés nem volna adókkal sújtva és hogy kivonná magát a meglévő adótörvények alapján a közteherviselési kötelezettségek alól. En csak most még konstatálom ezekből a számokból azt, hogy maga a ). ülése 1931 január 30-án, pénteken. 133 társulati adó, amelyről itt szó van, kereken 466.000 pengőt tesz ki és hogy a többi összes egyenes állami adókkal ez felemelkedik 500.000 pengőre, a nyereség 22%-ára a békeévek 5%-ával szemben. (Krúdy Gyula: Nekik még jó, mert a mezőgazdaság már a vagyonából fizet és nem a nyereségből!) Nem erről van szó t. képviselőtársam, hanem arról a vádról, hogy az ipar nem fizet eleget a nyereségből. Ezt cáfolom én. Kérdem, hát nem fizet tisztességes adókat nyeresége után*? Hiszen a társulati adót csak a nyereség uitán lehet fizetni. Ennek alapján megállapítom, hogy mégis csak veszélyes dolog ilyen tényálladék mellett a gazdasági nyomorúság által felkeltett indulatoknak állandó felkorbácsolása ilyen könnyelmű állítások alapján. Ez bizonyítja azt a hangulatot, /amely ellen küzdök, akkor, amikor ezen törvényjavaslat rendelkezései ellen küzdök. Nem lehet azt állítani, hogy akkor, amikor ezek az urak be akarják vinni ia közvélménybe azt az állításukat, hogy itt egy nagy termelési ág kivonja magát a közteherviselés alól, adót nem fizet, hogy ez nem gyűlölködő politikai támadás. Hát mi szíthat nagyobb gyűlöletet, ha nem az ilyen állítások. T. Ház! A további vád az ipari termelés ellen az, hogy nem teremt munkaalkalmat. Már eddig is hallottuk, hogy uzsoraárakkal dolgozik, adót nem fizet, a munkásoktól megvonja az életlehetőséget és most jön a további vád, hogy munkaalkalmat sem teremt. Ezzel szemben bátor vagyok konstatálni, hogy 1921 óta, amikor 150.000 lélek dolgozott a magyar gyáriparban, ' 1929-ben ez ia munkáslétszám felemelkedett 251.000-re, tehát a többlet 100.000, amihez hozzájön a bányaiparban mutatkozó 10.000-irel magasabb munkáslétszám, úgyhogy összesen — hivatalnokok nélkül — 110.000 munkásnak adott mintegy hét év alatt több kenyeret a gyáripar. Egy munkáshoz átlagban két családtagot számítva ez a 330.000 lélek azt jelenti, — ha az évi 70.000 főnyi természetes népszaporodást az ember ezzel szembeállítja — hogy a legutóbbi nyolc esztendőben a magyar gyáripar a természetes népszaporodásnak több, mint 60%-a részére adott új munkaalkalmat. (Zaj a jobboldalon, — Halljuk! Halljuk!) En nagy várakozással nézek az új népszámlálás adatainak publikálása elé, de azt hiszem, hogy ezek az adatok is igazolják már azt, hogy nekünk az <a kötelességünk, hogy bevigyük a magyar közvéleménybe azt, hogy Magyarország gazdasági tagozódása a békeállapottal szemben teljesen megváltozott: nem vagyunk már az a tiszta mezőgazdasági jellegű állam, mint a háború előtt voltunk. Ezzel nem akarom sehogy sem lekicsinyelni a magyar mezőgazdaság jelentőségét. Teljesen .aláírom Griger képviselő úrnak azt a tegnapi mondását, hogy a niagyar állam áll vagy bukik a magyar mezőgazdasággal, (Jánossy Gábor: Ügy is van!) sőt tovább megyek: én azt mondom, hogy a magyar ipar is áll vagy bukik a magyar mezőgazdasággal. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Kétségtelen azonban, hogy a nemzeti közvéleménynek tisztán kell látnia, mert e nélkül nem lehet helyes gazdaságpolitikát folytatni. Szükséges ez a magyar néplélek kialakulása szempontjából is, mert hiszen az nem tudja máskép megérteni a szükséges gazdaságpolitikai rendszabályokat és intézkedéseket, ha e tekintetben^ nem lát tisztán. Felmer professzor statisztikája szerint, amely a nemzeti jövedelem elosztásáról szól, — én (azonban az iparhoz hozzászámítom a 'bányászatot és a kohászatot is, mint ipari jellegű szolgálatot,