Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-458

Az országgyűlés képviselőházának U58 Szlovákiában 3500, Svédországban 6600, Svájc­ban 7600, Hollandiában 3900, Ausztriában 3000, Magyarországban 2100 aranymárka. Ennyi fe­jenkénti nemzeti vagyont imutat ki a statisz­\ » ka. Látjuk tehát, hogy nem véletlen a nemzeti vagyon alakulása és keletkezése, iianem hozzá­igazodik valamely állam ipari fejlődéséhez. Mi­nél fejlettebb valamely állam ipari szempont­ból, annál magasabb a nemzeti vagyonosodása és a vagyonosodás lehetősége. Ezért mondom én, hogy nem állunk az iparellenes hangulatot kel­tők közé, hanem ellenkezőleg, azt hirdetjük, valljuk és követeljük, hogy Magyarország az iparosodás terén minél nagyobb lépéseket te­gyen és minél inkább váljék lehetővé ipari fej­lődése, ímert ettől függ az ország jövendő bol­dogulása. T. Képviselőház Ha mi ki akarunk mene­külni ebből a koldussorból, — számokkal mu­tattam ki, amelyek könnyén ellenőrizhetők, hogy a világ koldusai vagyunk — akkor át kell szerelnünk egész gazdasági berendezkedé­sünket, bizonyos ipari autarchiára kell töre­kednünk, ismétlem és hangsúlyozom, leg­alábbis addig, amíg Európa mai tagoltsága és a mai gazdasági versengés fennáll. Elismerem, ihogy a kartell a kapitalizmus­nak egy fejlődési foka, így kell felfogni és így kell kezelni. Számolni kell azzal, hogy a korai versenykapitalimus helyébe a monopol­kapitalizmus lépett. Igaz ezzel semben, hogy a hivatalos körök még igen rövid idő előtt is esküdtek Adam Smith-re, vagy Ricardora, vagy a többi klasszikus polgári közgazdászra és azok elméletére és mindenki felforgató volt, aki azokkal szembe mert szállni, vagy vitat­kozni^ merészelt. Ma is elhangzott itt Farkas Elemér igen t. képviselőtársam részéről egy mondat, amely szerint a monopolkapitalizmus is alkalmas arra, hogy a marxizmussal szem­ben megvédelmezze a világot és nem veszi észre, hogy a versenykapitalizmus átalakulása monopolkapitalizmussá tulajdonképpen a szo­cializmus útja, tulajdonképpen közelebb visz bennüket a kollektív termeléshez és a kollek­tív termelési rendszerhez. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ö szembeszáll a marxizmus­sal és Marx-szal, de aláveti magát a marxista törvényeknek, mert Marx is úgy állapí­totta meg a világ gazdasági fejlődését és az átalakulás lehetőségét, hogy a kapitalizmus a maga kezdeti stádiumából bizonyos fejlő­dési fokokon keresztül elérkezik egy magas­lathoz, eg ymagassági ponthoz, ahol már ko­molyan kell ; beszélni a szocialista termelés megvalósításáról. Tagadható-e az, amit Marx mond, amit tanításaiba foglalt, hogy a kapi­talizmus, a termelő tőke mindig kevesebb és kevesebb pénzbe kerül? Itt hallottuk ma Sándor Pál képviselőtársunktól, hogy az egész ma­gyar szesztermelés három ember kezében Össz­pontosul. Merem állítani, hogy a vastermelés ma egy ember kezében Összpontosul. Méltóz­tassék megállapítani, hogy például a cukor­termelés, a eukorkartell hány embernek a mo­nopóliuma. Méltóztassék megállapítani, hogy más igen fontos termelő ágak hány ember kezében futnak össze. Méltóztassék megálla­pítani, hogy ma a banktőke felett hány ember rendelkezik. Igen kis számokat méltóztatnak majd kapni, annak igazolására, hogy a marxiz­mus nagyon .helyes nyomon jár annak fel­ismerésénél, hogy a tőke akkumulálódik, kon­centrálódik, a tőke szervezkedik, a tőke fejlő­dik, s mindig kevesebb és kevesebb kézbe ke­ülése 1931 január hó 28-án, szerdán. 79 rül, mindent és mindenkit kisajátít és végre elérkezik a fejlődésnek egy olyan fokára, ami­kor a kisajátítókat kell kisajátítani. (Sándor Pál: Ez az, amit Marx mondott! Idézni kell kérem és nem mint a saját szavait mondani el. — Farkas István: Ez a fejlődés törvény­szerűsége. — Zaj.) Ha a versenykapitalizmus lélektanát összehasonlítom a monopolkapita­lizmus lélektanával, akkor Liefmannra, erre a nemzetközi tekintélyre, a kartellismeretek terén kell hivatkoznom, aki úgy defineálja ezt a két kapitalizmust, hogy a versenykapi­talizmus harcot folytatott a fogyasztóért, a monopolkapitalizmus pedig harcot folytat a fogyasztó ellen, a fogyasztóval. Azt hiszem, ezt nyugodtan ki is bővíthetjük azzal, hogy a monopolkapitalizmus nemcsak a fogyasztók­kal vív harcot, hanem harcot vív a munkások ellen, harcot vív a kartelleken kívülállók el­len, harcot vív a termelők ellen, azok ellen a termelők ellen, akik kívül állanak a kartelle­ken és harcot vív magával az állammal szem­ben is. A monopolkapitalizmus most talán első korszakát, kezdeti korszakát éli, tehát mohó; mohó tehát, meggondolatlan és telhetetlen is és mert meggondolatlan és telhetetlen, tehát me­derbe kell terelni. Ez a gondolatmenet hozza létre különböző államokban a kartellellene s rendszabályokat. Innen ered az .a nem iparel­lenes, hanem kartellellenes (hangulat, amelyet viszont szemben az iparellenes hangulattal jo­gosnak kell elismerni. Az érdekeltek második ellenvetése az elő­csatározások folyamán az volt, hogy a külföld eddig mellőzte a kartelltörvények alkotását és nem nyúlt bele a kartellekbe, csupán Németor­szág és Norvégia volt az, amelyek közül .az egyik rendelettel, a másik törvénnyel nyúlt hozzá e kérdéshez, tehát mi is ráérnénk még ezzel a kérdéssel, — mondják a kartell urai. Igaz, hogy Európában ezidőszerint csak két ilyen rendszabály létezik; az egyik a német Notverordnung, a másik a norvég törvény. Valószínű hogy a magyar kormány azért volt kénytelen, bab ár tessék-lássék, de mégis csak hozzányúlni a kartellkérdéshez, mert sehol a világon nem fejtettek ki a kartellek olyan köz­érdekellenes és államellenes ? cselekvéseket, mint éppen nálunk, Magyarországon, ami nem vé­letlen. Nem véletlen azért, mert az itteni köz­viszonyok, az itteni hatalmi megosztás <a kar­tellek számára lehetővé tette ezt a közérdekel­lenes működést. (Peyer Károly: Ahol niíics közszabadság, ott .ennek ez a következménye!) A kartellek szükség és indok nélkül drágí­tották meg az életet és akadályozták meg a gazdasági élet kifejlődését, tehát nem fejlesztő hatással voltak az iparra és kereskedelemre, íhanem megszorító hatással, visszafejlesztették ezeket, amikor száz és száz, ezer és ezer kis­exrsztenciát tettek tönkre. Az építőipart való­sággal megbénította a tégla-, mész-, cement-, vaskartell. Méltóztassék ezek áralakulását figyelembevenni, s összehasonlítani a külföldi áralakulással, rögtön rá méltóztatnak jönni arra, hogy ezeknek a kartelleknek működése, ezeknek a kartelleknek árpolitikája indokolat­lan volt és a közérdekbe ütközött. A vasárak például — hogy csak egyet említsek — a követ­kezők. A cső-vas Cseh-Szlovákiában egyharmad­részbe kerül annak, amibe Magyarországon ke­rül. A vascső Magyarországon háromszor olyan drága, mint Csehországban. Ez a kapitalizmus hazafisaga, pedig talán egész Európában sehol sincs olyan nagyon nagy szükséglet vascsö­13*

Next

/
Oldalképek
Tartalom