Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-457
Az országgyűlés képviselőházának h- 57. ülése 19 $1 január 27-én, kedden. 45 a logika állítólagos vastörvényei szerint sem magyarázhatók meg. Azok a titkos erők, amelyek a gazdasági élet mélyéről indulnak ki, hatnak és éreztetik hatásukat az egész közgazdasági életben, sokszor nem ismerik el a logikát, sokszor .meghazudtolják a gazdaságfilozófiát. Ezért, ha az elmélet bizonyos szép eredményeket produkál is, mégis csak a gyakorlati élet talajára kell állnunk akkor, amikor egy kérdést, egy ilyen fontos kérdést rendezni akarunk, s a ma szükségleteit és a jövendő kilátásait kell figyelembe vennünk. Ha ennek a kérdésnek kezelése nehéz mindenkire nézve, ha nehéz a gazdasági életet uraló nagy államokra, a legnagyobb elméleti koponyákra és a gyakorlati politikusokra nézve, mennyivel nehezebb ez egy elgyötört kis nemzet fiának, annak az elgyötört kis nemzetnek, amelynek gazdasági és hatalmi lehetőségei nagyon szűk körre vannak korlátozva. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nehéz különösen azért, mert fai' i-izen a nagy nemzeközi harc által adott adottságok maguk alig láthatók, alig szemlélhetők egy ilyen kis gazdasági élet köréből, mint amilyen a mienk, és mégis számolnunk kell vele, S hogy számolnunk kell vele, ez szintén a légii agyobbmérvű óvatosságra int bennünket. T. Ház! Mielőtt részletes fejtegetéseimbe bocsátkoznám, le kell szegeznem aizt, hogy nekem új szempontjaim nincsenek, újat mondani nem tudok. Még összefoglaló képét sem tudom adni egy parlamenti beszéd keretében ennek a nagy kérdésnek, és iazt ihiszem, hogy a nagy gazdaságpolitikusok is hiába próbálkoznának meg vele. Ennek a kérdésnek világirodalma van, és pedig olyan irodalma, mely hétről-hétre változó képet tár elénk, amely úgyszólván naprólnapra való átalakulását teszi szemléltetővé a kartelltendenciának. Közhely az is, 'hogy honnan indult ki a kartelltendencia, mi ennek gazdasági magyarázata, mi ennek gazdaságfilozófiai magyarázata. Azért mégis méltóztassék megengedni, hogy a konzekvenciák helyes levonása céljából erről is szóljak valamit. (Halljuk! Halljuk!) A háború után kiéleződött a kartelleknek a gazdasági életre való nyomasztó hatása. De a kartellek nem újkeletű intézmények. Ezeknek keletkezése f visszanyúlik a kapitalizmusnak arra a korára, amikor a szabadverseny féktelenségei tőke-, ember- és időveszteséggel jártak. Csirájuk benne rejlik magában a kapitalizmus természetrajzában, a kapitalisztikus termelési rendszerben; életfeltételeik, fejlődésük feltételei is ugyanazok. A kapitalizmusnak a szabadverseny oltalma alatt a technikai (haladás szárnyain való kibontakozása, a nagyüzemek és a tőkekoncentrációk hoztak létre világszerte egy olyan gyilkos versenyt, amelynek természetszerű következménye kellett, hogy legyen az a tendencia, amely a vállalatokra invesztált tőkének, valamint a dolgozó üzemi tőkének kockázatát akarta kizárni vagy legalábbis szűkebb térre szorítani és ezért a termelést organizálni, azokat az organizációkat létrehozni, amelyeket a kartellek és hasonló célú alakulatok formájában ismerünk. A kartelltendencia tulajdonképpen a szabadverseny elvének és ezen elv érvényesülésének reakciója. A klasszikus nemzetgazdasági tudomány még azt tanította, hogy a szabadverseny a gazdasági életnek olyan regulatorja, amely legjobban biztosítja a közérdek kiszolgálását is. Ez a tanítás azután dogmává merevedett; dogmává merevedett a közgazdasági tudományban is, a politikában is és a gazdasági életben is. Kétségtelen, hogy a szabadverseny a kapitalizmus kialakulásának bizonyos korában óriási nagyokat alkotott, azonban az is bizonyos, hogy szabadverseny elvének az emberiség óriási áldozatokat is hozott. Az a gyilkos verseny, amely kifejlődött, tökéket emészitett fel, értékeket semmisített meg, s fi mikor a szabadverseny következtében szükségszerűen be kellett következnie a túltermelésnek, be kellett következnie a termelési auarhiának is. S amikor már a termelési költségek folytonos leszállításával és az emberi munkaerőnek a végletekig való kihasználásával sem lehetett többé az előállítást osökkeuteni és a termelés folytonosságát fenntartani, akkor következtek a válságok, a saját súly alaitt va:ló összeroppanások. Amikor elsenyvedst végtagoknak kellett túlfejlődött vízfejeket és felépítményeket hordozni, és azok alattuk összeroskadtak, akkor egyik válság a másikat érte, amely nemcsak^ egész iparágakat tett tönkre, hanem munkával és takarékossággal összegyűjtött kistőkéket is teljesen lezüllesztett és megsemmisített. Miután kézenfekvő volt az, hogy ennek a túltermelésnek, ennek a termelési anarhiának, ennek a tervszerűtlens égnek — amikor nem számolt a termelés a piac felvevőképességével vagy amikor már a piacokat sem lehetett tovább fejleszteni és felkutatni a világ minden táján — okai ai szabadverseny féktelensége, csak természetes, hogy fel kellett merülnie, adódnia kellett annak a gondolatnak, hogy irányt és olyan organizációkat kellett teremteni, amelyek ezt a szabadversenyt korlátozzák és ennek a szabadversenynek fék telens égéit és rombolásait szűkebb területre szorítják. A tőke védekezett. A cél — amint említeni bátor voltam — az invesztált tőke kockázatának csökkentése és hasznának biztosítása volt. Ennek eszközei, közivetlen eszközei felsorolhataílanok, mert a gazdasági élet fantáziája és találékonysága kimeríthetetlen. Egy és ugyanazon cél szolgálatába tudja állítani a leglazább árkartelltöl kezdve a trösztökön, konszerneken keresztül egészen a fúziókig, az egy vállalatban való felolvadásig a vertikális és horizontális koncentrációnak és megszervezésnek minden fajtáját. Sőt elérkeztünk addig, hogy félő, hogy még az államhatalmat és a. kormányokat is a maga szolgálatába tudja állítani. (Gr. Hunyady Ferenc: Ügy van! — Strausz István! Tapasztaljuk! — Jánossy Gábor: Ezért kell megrendszabályozni! — Malasits Géza: Mit ér ez a megrendszabályozás 1 ? A körösi szenteltvíz erősebb, mint ez! — Elnök csenget.) Egy emberöltő alatt szinte döbbenetes nagyságával áll előttünk ez a kérdés. Kifejlődése csodálatosan gyors, mert hiszen a 70-es évek végétől datálódik tulajdonképpen Európában a kartelltendenciának erőteljesebb megindulása, habár már azelőtt is voltak nyomai ilyen szervezkedéseknek, amelyek a piacon való monopolisztikus helyzetnek kihasználásával igyekeztek a termelés folytonosságát biztosítani és — majd utalok a másik szempontra — a minél nagyobb hasznot megszerezni. Annak, amit az imént bátor voltaim mondani, érdekes jelenségeit tapasztalhattuk a háború alatt és a háború után is. Az államok maguk is kényszertársulásokkal, kényszerorganizációkkal f igyekeztek biztosítani a termelés folytonosságát, sőt van és volt olyan gondolat Magyarországon is, hogy a jövendő gazdasági feladatait tulajdonképpen a kartelltendencia és ennek a gazdasági életben minél szélesebb körben való érvényesülése képes megvalósítani. T. Ház! Ma már nem vitás tétel az, hogy
