Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-472

Az országgyűlés képviselőházának l>72. ülése 1931 február 26-án, csütörtökön. 477 — nem szemrehányás akar ez lenni — csak azért hirdetik, hogy valahogy meg ne szavazzák ezt a javaslatot. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Próbálják meg! Tessék megpróbálni!) Csak azért hirdetik, mert tudják, hogy ezt nem lehet megvalósítani. (Propper Sándor: Tessék megpróbálni!) r En a magam részéről nem osztozom azokban az aggályokban, amelyek a bemutatás szempontjából gazdaságpolitikailag jelentkeznek. (Zaj. — Propper Sándor: Érdekes kis demagógia!) Elnök: Csendet kérek! Bud János kereskedelemügyi miniszter: Végeredményben mit akarunk? Semmi egyebet, mint amit beszédem elején mondottam: a kartellek működését összhangba akarjuk hozni az általános közgazdasági politikával. Engedelmet kérek, ha bejelentik azt, hogy egy kartell létesült és ennek ezek meg ezek a tagjai, nem tudok elképzelni olyan okos embert, aki ebből továbbmenő következtetést tudna levonni. Nem tud belelátni a kartell működésébe, nem tudja megítélni, hogy azok között a határok között mozog-e, amelyeket az egyetemes érdek megkíván, ha nem látja, miként próbál beleszólni a termelésbe az egyik oldalon és miként akarja meghatározni az áralakulást. E nélkül a két ténykérdés nélkül a dolog írott malaszt marad. Azt elvitatni a kormányzattól, hogy ne legyen módja belelátni ezekbe a ténykedésekbe, amikor a gazdasági élet javarésze ezen épül fel és az irányzat e felé halad a többi foglalkozási ágakban is: ez ellen óvást tudnék emelni. Ne méltóztassanak elhinni azt az indokot sem, hogy ez a titoktartást meg fogja Lazítani. Ez már vád is a magyar köztisztviselői kar ellen s ez ellen tiltakozom, mert a miniszter felelős azért, hogy ez titokban is maradjon és ne használtassák fel úgy, hogy abból bárkinek kára származnék. (Zaj.) t Ezt a gazdaságpolitika tengelyébe kell állítani és haegy miniszter jól fogja fel a maga kötelességét, ha bejelentési kötelezettség is van, csak azt lehet . tennie, hogy kéri az összes adatokat, a megállapodásokat és határozatokat, mert különben nem tud állást foglalni a kérdésben. De merem állítani, hogy ez érdeke magának az iparnak is, mert ezáltal megszabadul attól, hogy olyan áramlatok kerekedjenek '• felül, amelyek folytonos támadásokban, talán — hogy szelídebb kifejezéssel éljek — a kihasználásban is érvényesülnek. Éppen ez itt az indok. Nagyon csodálom Sándor Pál t. képviselőtársamat, aki tudja, hogy milyen kényes a gazdasági élet, hogy ^menynyire nem szabad annak biztonsági érzetét csökkenteni, hogy akkor még mindig a magánvád álláspontján van. (Propper Sándor: Az első javaslat is ezen az állásponton állott!) Ha azon állt, ez nem^ jelenti azt, hogy jó volt, mert igenis, merem állítani, hogy nagyon rossz megoldás lett volna. (Sándor Pál: Mindenütt megvan a magánvád!) Csak volt. (Sándor Pál: Németországban 1923 óta megvolt!) 1923-tól már régen elmentem, mert már 1931-ben érünk. (Sándor Pál: Akkor is megyolt és meghagyták!) Vegye elő t. képviselőtársam a német kormánynak legutolsó rendeletét, (Sándor Pál: Ismerem!) amely az egész vonalon beszünteti a magánvádat. (Sándor Pál: Nem szünteti be! Tévedés!) Igenis beszünteti az egész vonalon ós teljesen a gazdasági miniszter hatástkörébe utalja az egészet. (Sándor Pál: A;miniszter úr rosszul van informálva! — Jánossy Gábor: Tessék jól informálni!) Hiszen KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXIII, örökös zavar volna ezáltal a gazdasági életben, örökös bizonytalanság, amely ellen igazán mindenkinek t kötelessége állást foglalni. Mi a kartelltörvényhozást nem zaklatásiként akarjuk felfogni, (Sándor Pál: En sem!) nem akarjuk, hogy az ipar örökké nyugtalanságban éljen, hanem a gazdasági élet menete megkívánja ezt és mi is azt akarjuk, hogy az igazságtalanságok eltűnjenek. Ennek pedig — tessék elhinni — ez az egyetlen helyes útja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem helyeselhetem azt sem, amit Wolff Károly igen t. képviselőtársam képvisel, aki álláspontra helyezkedik, hogy itt tulajdonképpen a szituáció az, hogy itt egyes testületek kapnák meg a megtámadási jogot. Hiszen akkor az Omge.-naik hivatalból meg kellene támadnia mindent és akkor micsoda lehetetlen helyzetek állanának elő. Ezek a testületek vannak annyira erősek, hogyha észreveszik, hogy egy kartell működése nem helyes, hogy az érdekeik ellen van, akkor panasszal fognak élni és tudják majd jogukat érvényesíteni nemcsak a maguk testületén belül, hanem azon kívül is. Ezzel kapcsolatban rátérek a nemzetközi kartellek kérdésére^ is. Elismerem, hogy ez a legkényesebb kérdés, gazdaságpolitikai szempontból azonban szeretném a kérdést kissé megvilágítani. Méltóztássanak visszaemlékezni 1927-re, amikor Louoheur javaslata alapján a Népszövetség foglalkozott a kartellkérd és s el, de nem abban az irányban, hogy szabályozni kell, nem ebből a szempontból, hanem tulajdonképpen hogy az európai gazdaságpolitikát a vámpolitikától eltérően hogyan lehetne kartellek útján megoldani. Ez eredményre t nem vezetett. A nemzetközi kartellek, ha számuk elég magas is, csak bizonyos területen mozognak, azonban bizonyos óvatosság kívánatos ebben a tekintetben, hogy ne arra az álláspontra helyezkedjünik, hogy ezekbe nem lehet a kormányzatnak belátnia, mert itt nemcsak gazdasági ténykedések vannak, hanem igen gyakran lehetnek esetek, ahol a politika is szerepel. En nem értem a bizalmatlanságot a kormánnyal szemben, hogy az ne láthasson be ezekbe. Hiszen a kormány jórészt most is tud ezekről. Ha tehát ezek a megállapodások .' be lesznek mutatva, meg vagyok győződje róla, hogy éhből senkinek kára nem fog származni. T. Ház! Még a gazdaságpolitikai eszközökre kívánok röviden rátérni és vitába szállani azokkal, akik azt hiszik, hogy a mai törvények alapján is erőteljesebben fel lehetett volna lépni a kartellekkel szemben. Engedelmet kérek, ez nem áll. Ha másért nem, már csak azért sem, mert a kartell működéseit sem ismerjük, mert hiszen a megállapodásaikat ha akarták, megmutathatták, de végeredményben törvényes alapja nem volt a kormányzatnak, hogy.ezt a maga részére kikövetelje. Tegnap az igazságügyminiszter úr hivatkozott a vámtörvényre, amely nem adta meg erre a jogot és hogy ezen az alapon fenyegetőzni lehet, az nem komoly politikai ténykedés. Fenyegetőzni akkor lehet, ha az ember tudja, hogy azt valóra is tudja váltani. (Ügy van! Üay van! a jobboldalon.) De nem lehet játszani ezekkel a dolgokkal és azért kellenek a felhatalmazások, hogy azokkal a kormányzat megfelelően élhessen. Nem is akarok tovább időzni ennél az egész problémánál, hanem le akarom vonni^ a következtetést, hogy hogyan látom az egész kérdést. Nyugodt vagyok a felől, hogy amikor mint gazdasági miniszter hozzájárulok ehhez a törvényjavaslathoz, igazán senki sem illethet 71