Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-471

46è Az országgyűlés képviselőházának tä talán két esetben mentettünk fel leventeokta­tót az oktatás alól, mert oktatói modoruk nem volt teljesen megfelelő. Ebben a tekintetben tehát intézkednünk nem kell, mert minden konkrét esetben, mihelyt az tudomásunkra jut, intézkedni fogunk. A jelenlegi eset pedig nem vonatkozik a leventeoktatásra, a leventeoktatói bánásmódra. Hangsúlyozni akarom azonban azt, hogy nem helyes t. képviselőtársamnak az a kijelentése, hogy mindenütt üldözik az ifjúságot, hisz éppen a leventeoktatás és a7 ifjúság iránti különös szeretetteljes szellem annak az eredménye, hogy ml súlyt helyezünk mindenütt arra, hogy az ifjúság egészséges szellemben neveltessék. Kérem válaszom tudo­másulvételét. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Esztergályos János képviselő urat illeti a szó. Esztergályos János: T. Képviselőház! Rö­vid leszek, hiszen a t miniszter úr ehhez ha­sonló válaszaival igazán kár hadakozni. Csak megállapítom a következőket. Nem felel meg a valóságnak az, hogy a szentesi szakszerve­zeti titkár volt az, aki izgatott. Elárulom az igen t. belügyminiszter úrnak, ha r nem tudná, hogy Szentesen szakszervezeti titkár nincs. El­lenben van szakszervezet, annak vannak tag­jai, de szakszervezeti titkár nincs. (Viczián István: Hát minek nevezik? Valaki csak van.) Mozirekvirálónak! (Györki Imre: Moziikommu­nistának. Ez kellett?) En nem tudom helyeselni az igen t. belügyminiszter úr kedélyeskedósét adott válaszában, midőn azt mondja, hogy én állapítsam meg az orvosi bizonyítványból, hogy vájjon a hasbarugás hogyan nyilvánult r meg a arcon és a fejen. Igen t. Képviselőház és igen t. belügyminiszter úr, ne mókázzunk és ne tréfáljunk ilyen kérdésekiben. (Scitovszky Béla belügyminiszter: En nem tréfálok, a kép­viselő úr tréfál!) Ha nem méltóztatnak elfo­gadni száz percentig, amit mi jegyzőkönyvben tanuk által aláírva idehozunk, akikor méltóz­tassék egy bizonyos százalékig elfogadni azt, amit mondánk és ennek alapján legalább any­nyit méltóztassék mondani, hogy utasítás megy a közigazgatási hatóság minden tagjához, hogy az embereket, az ország népét, az ifjúságot Hitelesítették : Kocsán Károly s. k naplóbiráló-bi, 1. ülése 1981 február 25-én, szerdán, semilyen körülmények között sincs joguk bimï­talizálni, nincs joguk ütni, nincs joguk rug­dalni. T. belügyminiszter úr azt, mondta, hogy az illető kijelentette, hogy nincs panasza. Hát az illető hozzánk jött panasszal, jegyzőikönyvbe mondotta be panaszát. Miért nem méltóztatik az illetőt i.s meghallgatni? Meg vagyok róla győződve, hogy, ha objektív vizsgálatot indít ebben az esetben a belügyminiszter úr, akkor meggyőződik arról, hogy abban a rendőri je­lentésben valótlanságot mondottak a minisz­ter úrnak. A választ nem' veszem tudomásul. Elnök : Következik a határozathozatal- Miután a képviselő úr két miniszter úrhoz intézte inter­pellációját, a két miniszteri válaszra vonatkozólag egyszerre teszem fel a kérdést (Esztergályos Já­nos : A. kultuszminiszter úr válaszát tudomásul veszem, csak a belügyminiszter úrét nem.) Kérem, méltóztatnak-e az adott miniszteri válaszokat tudo­másul venni igen vagy nem ? (Igen !) A Ház mindkét miniszter úr által adott választ tudomásul veszi. Sorrend szerint következik Gál Jenő képvi­selő úr interpellációja az igazságügymini&zter úrhoz a jogszolgáltatás hanyatlása tárgyában. Gál Jenő : T. Ház ! Három interpellációt je­gyeztem be az igazságügyminiszter úrhoz, de tekintettel arra, hogy a kartellvitában elmondott nagy beszéde után loyalitásnak tartom, hogy ezekkel a kérdésekkel most ne foglalkozzék, kérem, méltóztassanak hozzájárulni, hogy az interpellációt a legközelebbi alkalommal mondhassam el. Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért halasztást megadni ? (Igen !) A Ház a halasz­tást megadta. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Szabó Zoltán jegyző (olvassa az ülés jegyző­könyvét.) Elnök : Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen ? (Nincs !) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d, u. i óra 38 perckor.) Nánássy Andor s. h. ígi tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom