Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-468

:Az arszággyMés képviselőházának 468: azt hiszi, hogy ezt a nagy közgazdasági problémát továbbra is az ígéretek, és tervek rengeteg tengerébe lehet fullasztani? A legutóbbi napokban megint jelentkeznek a kormáuytervek és kormányígéretek a közmunkákra vonatkozóan, ezekben azonban ma már nem hisz senki Ki kell jelentenem itt a törvényhozás előtt, hogy ezt a nagy közgazdasági kérdést nem lehet tovább ígéretekbe fullasztani, most már a legkomolyabban és a leggyorsabban segíteni kell, meg kell oldani ezt a problémát és a törvényhozás nem zárkózhatik el azelől sem, hogy ha nem képes gyorsan munkaalkalmat teremteni, akkor igenis az önhibájukon kívül munkanélküliségbe jutottakon minden körülmények között segíteni kellNem rendőrkard és nem Niagara-fecskendő az az eszköz,, amellyel ezt à közgazdasági problémát el lehet intézni, és a törvényhozást is figyelmeztetni kell, hogy a munkanélküliek nyomora olyan nagyfokú, s ebből a nagyfokú nyomorból olyan még nagyobbfokú elkeseredés gyülemlett össze, hogy ez az elkeseredés kitörni készül. A. legutóbbi szakszervezeti kongresszuson olyan elkeseredett kijelentések hangzottak el, amelyek arra mutatnak, hogy a munkanélküliek már nem tudják visszafojtani elkeseredésüket s elkeseredésük olyan formában akar megmutatkozni, amiről magunk is tudjuk, hogy nem kívánatos, hogy nem segít ennek az országnak helyzetén. Ki kell jelentenem azonban azt is, hogy a szakszervezetek nem képesek továbbra is úgy kezelni ezt a kérdést, ahogyan eddig kezelték, és tessék tudomásul venni, hogy a szakszervezetek eljutottak tel'esítőképességük végső határáig, az óriási mértékben felduzzadt munkanélküli sereget nem tudják már a szükséges segéllyel támogatni és a kormány nem folytathatja tovább azt a bűnös közönyösségi politikát s a törvényhozás nem aszszisztálbat annak a bűnös közönyösségnek, hogy a munkanélküliek tízezreit ébhalálra ítélik és teljesen lelkiismeretlenül hagyják elpusztulni. T. Képviselőház! Ez a probléma ma már nemcsak az úgynevezett fizikai munkások problémája. Azt hiszem, méltóztatik tudni, hogy nincs társadalmi réteg, amely a nagy válság keserű következményeit ne érezné. A munkásokon kívül a tisztviselők, a kisiparosok, a kiskereskedők, sőt a szabadfoglalkozású egyének is hosszú idő óta kénytelenek elszenvedni mindazt a viszontagságot, amit a munkanélküliség és a gazdasági válság jelent. Éppen ezért nem vádolhatnak most már bennünket azzal, hogy egy kicsiny társadalmi réteg érdekében szólunk és azoknak a jajszavát hallatjuk itt, mert ez ma már egy széleskörű, sok társadalmi rétegre kiterjedő probléma, amely felett nem térhet most már napirendre a törvényhozás. Számtalan olyan tényt tudnék itt felsorolni, amellyel be tudnám igazolni, hogy a kormány csak ígéretekkel és tervekkel akarja ezt a kérdést továbbra is ebben a stádiumban tartani. Számtalan kérdésnek a megvilágításával rá tudnék mutatni arra, hogy meglévő terveket, megkezdett terveket is félbe hagy a kormány. Nem kell másra e tekintetben rámutatnom, mint a villamosítás kérdésére. A villamosítás kérdése is elegendő bizonyíték arra a könnyelműségre, amelyet a kormány a munkanélküliekkel szemben tanúsít, mert a kérdés megoldására itt a Házban történt bejelentés szerint a kormány megtalálta a fedezetet, angol kölcsönt szereztek és mégis a villamosítás kérdésének megoldása, e munkának az elvégzése olyan hosszú idő óta húzódik, hogy nem tudjuk megérteni, hogy valójában mi is ennek az oka és mi hátráltatja ennek a munkának a lebonyolítását. A közvélemény és a munkanélküliségbe jutottak nem elégedhetnek meg azzal, hogy megjelenik időközönként egy-egy bír, amely hírbe fogülése 1931 február 19-én, csütörtökön. 375 Ialja a kormány azt, hogy ez a munka majd meglesz kezdve. A közvéleménynek, helyesebben a muukanélkülieknek az kell, bogy a kormány elhatározása következtében tényleg munkaalkalmak nyíljanak meg és hogy a munkások elhelyezkedhessenek, mert a munkások elhelyezkedésével az egész közgazdasági élet elakadt vérkeringése megindulhat Ne higyje a t. törvényhozás azt, hogy közgazdasági; életünknek fokról-fokra való sorvadásával ez az ország meg tud maradni. Esztendőről-esztendőre panaszoljuk és kiáltjuk oda a törvényhozás elé, hogy tessék ezzel a kérdéssel törődni, mert ez mindig jobban és jobban összezsugorítja közgazdasági életünket s meddő lesz majd a törvényhozásnak az a kísérletezése, hogy a kevés mértékben befolyó állami jövedelmek helyébe új állami jövedelmeket kreáljon, mert ha a közgazdaság vérkeringése egészen eldugul — és ehhez már nagyon de nagyon közel vagyunk — akkor az egész állami élet is összeomlik mindenféle számításával együtt. Be kell tehát látni, hogy ez a kérdés állami szempontból is rendkívül fontos és az állam fenntartása szempontjából sem lehet továbbra is elsiklani halogatással a kérdés felett úgy, amint azt a kormány és a törvényhozás ezideig tette. A munkanélküliek elpanaszolják keservüket. Elpanaszolják azt, ami szinte borzalomkeltő, hogy amíg régebben, esztendőkkel ezelőtt csak a családfőt lökték ki az utcára és az asszony volt kénytelen elmenni dolgozni és az asszony keresetéből volt kénytelen megélni a család, ma már ez is megváltozott, mert nemcsak a családfőt dobták ki az utcára, hanem az asszonyt is kidobták a gyárból, és ma már a gyerek kényszerül a gyárba menni, ma a gyermek a családfenntartó, a kiskorú gyermek a kereső, mert olcsó munkaerő. (Zaj.) A kapitalizmus kihasználja ezt a kétségbeejtő helyzetet, ezt a nagy gazdaságig válságot és naprólnapra leszorít iá a munkabéreket, bocsátja el a munkásokat még talán akkor is, ha nem okvetlenül szükséges, hogy munkáscserét eszközölhessen, hogy a munkáscsere alkalmat adjon alacsonyabb munkabérek megállapítására ; a törvényhozás pedig néma, a törvényhozásnak ehhez nincs szava, a törvényhozás tűri, hogy mindezek megtörténjenek. A törvényhozás itt a látszat kedvéért kartell-törvényjavaslatot tárgya], közben azonban a kartellek tobzódnak és folytatják országrontó, országpusztító munkájukat. (Rothenstein Mór: Sietve újabbakat teremtenek !) Amidőn ilyen tények előtt állunk, amidőn ezeket a keserű panaszokat végig kellett hallgatniuk a rendőrségi közegeknek, sőt kénytelen volt végighallgatni Budapest főkapitányának helyettese is, akkor úgy látom, elérkeztünk ahhoz az időponthoz, amikor további halogatásnak már nincs helye, amikor, ha nem tudnak közmunkát adni, akárhonnan is elő kell teremteni pénzt arra, hogy az önhibájukon kívül munkanélköliségbe jutottak nyomorúságán segíteni lehessen. Úgy érzem, hogy most már nem lehet arra számítani, hogy ezt a kérdést továbbra is a rendőrség oldja meg, itt hiábavaló a reménykedés abban, hogy ha majd a munkanélküliek nyomorukat ismételten kénytelenek lesznek az utcára kivinni, akkor eljárásukat egyszerűen kihágásnak minősítik és pénzbírsággal vagy néhány napi elzárással büntetik őket. Elnök : A képviselő úr beszédideje lejárt ! Kabók Lajos : Azonnal befejezem. Tévednek, ha azt hiszik, hogy ezzel elintézést nyer a munkanélküliség nagy problémája. Ezzel még csak jobban élesztik a munkanélküliekben lakozó keserűséget és gyűlölséget. Ily módon tehát ezt a kérdést elintézni nem lehet, hanem a törvényhozásnak be kell látnia, hogy szakítani kell az eddiig 55'