Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-468

Âz országgyűlés képviselőházának lf,68. kamatot, pár hét imulva ellenben egy másik üzemnek szüksége volt pénzre és akkor kivették a bankból ezt a pénzt 12%-ra. Ilyen gazdasági berendezkedés mellett el kell pusztulni. A Székesfővárosi Községi Takarékpénztár példája annak, hogy a közületek a maguk hiteléletének irányításában nem szorulnak idegen tényezők elgondolására, hanem a maguk javára az elgondolásokat megtervezhetik. Semmi nehézséget sem látok abban, hogy az ország további tíz törvényhatósági városa, sőt a 45 megyei város is ilyen elgondolás szerint csinálja meg a maga községi takarékpénztárát. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban igenis módjában van magának a közületnek szociális és egyéb feladatok • kérdésében, például most a közmunkák kérdésében megmozdulni. Ma idegen tényezőnek van a közület kiszolgáltatva, és az az idegen tényező sem közszempontokat, sem szociális szempontokat, sem a karitászt nem tekinti, csupán az üzletet. Hiszen tudvalévő dolog, hogy a pénzvállalatok nem az emberszeretet alapján alakulnak, sőt sokszor embertelen üzletkötésekhez is van szívük az embereknek, úgyhogy ezt a hiteléletet úgy tudnám szolgálni, ha kiépíteném az országban a takarékpénztárak hálózatát. Egy-két takarékpénztárral nem megyek semmire, hanem egy takarékpénztári hálózatra gondolok. Annak berendezkedésére példaadó gyönyörű szervezete van magának a Postatakarékpénztárnak. A kis falusi helyeken a 80 pengős havi fizetés mellett dolgozó szegény kiadónők milliókat kezelnek, mégis egészen ritka eset, hogy valaki egypár fillérrel megtéved! Ha abban a tekintetben van aggodalom, hogy ezeknek dirigálása a közigazgatás keretébe nem fér bele, akkor csak rnieg kell ezt a dolgot kezdeni. Méltóztassék elhinni, hogy egészen szépen funkcionál a székesfőváros takarékpénztára és amennyiben nem volna annyi ellenfele és nem volna olyan szorongattatás alatt, hogy okvetlenül lépjen be a kartelibe, méginkább virágzanék és nagyobb volna a prosperitása. De éppen azért, mert nincs a kartelleket megrendszabályozó törvényünk, a székesfőváros takarékpénztára is örökösen abban a veszedelemben van, hogy vagy beolvad a kartellbe, vagy nem tud üzleteket kötni. Hiszen a Tébe arra megy, hogy a Székesfővárosi Takarékpénztár ne folytathassa mindazt, amit egy normális takarékpénztár, például bankszerű üzleteket a Székesfővárosi Takarékpénztár ne folytathasson; vagyis az olyan üzleteket, amelyek jók, el fogják végezni a magántakarékpénztárak, a rosszakat, a dubiózusakat pedig megcsinálhatja a Községi Takarékpénztár, Annak a községi takarékpénztárnak mindazzal a cselekvési szabadsággal fel kell ruháztatnia, amely cselekvési szabadság mellett a anagánbankok prosperálnak. Nemcsak a községi takarékpénztárhálózat, hanem az imént említett kenyérmonopólium kérdése is azt involválja, hogy ne egy mutatványszámba menő silost építsenek a Csepelsziget felső csúcsán, amely technikai produktum tekintetében nagyon szép látványosság; ne olyan közraktárt építsenek, amely lovagvárnak beillik, hanem hálózatról gondoskodjanak. A gabona felvásárlás céljait csak akkor szolgáljuk, ha az országban közraktárhálózatot létesítünk. Nem kell, hogy százezrekbe és milliókba kerülő objektum legyen, hanem az én megítélésem szerint elegendő — f mint ahogy ma van a magyar Államvasutak állomásain-~ egy rendes szín. Tessék példát venni a Schleülése 198

î február 19-én, csütörtökön. 371 singer és Pollakovics cégektől. Nincs a vidéken kastélyuk, egyszerű kis bérszobában, vagy az állomás végéhez ragasztott supákban gyűjtik össze a gabonát. Ha olcsó módon berendezkedem, akkor igenis, magamhoz tudom vonni az ország legfőbb termelési cikkének, tudniillik a gabonának forgalmát. Nekem az a meggyőződésem, hogy erre fedezet is nyílik a községi takarékpénztárak hálózata révén és lehetőség nyílik rá, ha a közraktárak szisztémájára rátérünk. Meggyőződésem az, hogy a mezőgazdaság felsegítésére más metódus nincs, mert hiszen méltóztatnak tudni a prémiummal kapcsolatos azokról a visszaélésekről, amelyeket a bolettával elkövettek, amikor a 3 pengőben biztosított bolettát a megszorult ember kénytelen volt 1 pengő 80 fillérért átengedni; vagyis ezen is óriási üzletet és illegitim hasznot tudtak egyesek maguknak biztosítani. Ebben az esetben is, úgy hiszem, csak ez fog történni és ezért én mindenképpen ajánlom, hogy ezzel a gondolattal foglalkozzunk. így vagyunk különben minden egyébbel. Helyeslem a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, amely azt mondja, hogy azokat, akik a vételtől tartózkodnak, szintén meg kell számoltatni. Abszolúte vévé ezt a tételt illógikusnak tartom, de speciális esetben abszolút logikus, mert ha valaki specializálja a hagymavásárlást vagy az ugorkavásárlást Nagykőrösön vagy Szegeden a paprika vásárlást vagy Kecskeméten a barack vásárlást és az egész vidék arra van beidegződve, hogy csak ez a kereskedő az, aki az árut nagy mennyiségben átveszi, akkor az a vidék ki van szolgáltatva annak a kereskedőnek; mert ha behordják a piacra szekereken vagy úgy ahogy, a maguk áruját és az illetők vagy összebeszéltek vagy más oknál fogva tartózkodnak <a vásárlástól, akkor azok a vidékek ki vannak szolgáltatva nekik és áruikat putom áron kénytelenek átadni a vásárlástól tartózkodóknak az utolsó órákban vagy pedig kénytelenek a rossz útviszonyok mellett esetleg sok kilométeren át a fuvart megint visszafelé megfizetni. (Ügy van!) Helyeslem azt, ha valaki berendezkedik és magának, hogy úgy mondjam, monopóliumot teremt a hagymavásárlásra, akkor az a makói gazdaember, aki beviszi zsákban vagy kocsiderékban a maga hagymáját, számíthasson arra, hogy becsületes forgalmi áron eladhatja az áruját. Helyeslem ezt, pedig mondom, ellentét látszik az egész dologban. Mélyen t. Képviselőház! A gazdasági éleinek a szövetében mindenütt ott találjuk a magánkereskedelmet a maga berendezkedésével, amely azonban nem egy-két év alatt fejlődött ki, hanem hosszú folyamat során fejlődött ki akként, hogy monopóliumszerűén uralja a helyzetet. Nemcsak a gyümölcsről beszélek, ami nálunk szintén rendkívül fontos probléma, hanem ott van a borkérdés is. Gazdabarátaink nem egy alkalommal kimutatták, hogy ma is rettenetesen nyomja a borgazdákat az, hogy még csak a munkabéreket sem tudják termesztvényeikből megszerezni. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) A bor értékesítése olyan nehézségekbe és akadályokba ütközik, hogy a szegény ember kénytelen-kelletlen pár fillérért is odaadja a jóminőségű borát, azután lelkiismeretlen kufárok még vízzel megszaporítanak, hogy még nagyobb legyen azon a hasznuk. Nemcsak a promontori állami pincéről kellene beszélni. Ezek mind csak próbálgatások